3. Fejezet

 Sziasztok! Itt a harmadik fejezet :) Mostanában nagyon belejöttem az írásba, és már van egy pár fejezet előre megírva, mondjuk ez annak is köszönhető, hogy este, vagyis éjszaka nem tudtam aludni, és inkább írtam. :) Jövő hét közepén elutazom 2 hétre, addig próbálok még többet írni, és majd időzítővel kerülnek fel a fejezetek. Oldalra kitettem egy szavazást a fejezetek gyakoriságával kapcsolatban, tessék szavazni! Na nem untatlak titeket, jó olvasást, remélem tetszeni fog, bár nem ez a kedvenc részem. Véleményeket várok, akár  a fejezet alatt, akár chatben, akár twitteren( @norah308 , kövessetek be!) 

Ui. Nagyon tetszik ez a kép Sebről, és büszke vagyok rá a hétvégi 3. helye miatt! :) meg amit a dobogón Kimivel levágtak, erről jut eszembe, Kimi benne legyen a történetben?

*Szombat*

Nagyon boldogan, de egyben nagyon kómásan keltem fel reggel. Aludtam kb. 5 és fél órát. Kivánszorogtam a konyhába, ahol nem kis meglepetésemre már ott volt Lea is, és a szokásos reggeli kávéját itta, ugyanolyan kómás fejjel, mint amivel én rendelkeztem. Töltöttem magamnak kávét és leültem mellé. Nem szólaltunk meg, mindketten merengve iszogattuk a kávénkat. Miután mindketten észhez tértünk, összeütöttem egy reggelit, majd rohantunk öltözni. Lea újfent az RB-s cuccaiban parádézott, és meg a farmer rövidnadrágom, meg a kék toppom mellett döntöttem. Fő az egyszerűség. Bár a cipőn elég sokat vacilláltam. Végül egy sarura esett a választásom. Köztudott, hogy az összes ruhadarab és kiegészítő közül a cipőket szeretem a legjobban. Ezért szinte minden jeles ünnepre pénz mellett cipőt kapok.  Komolyra fordítva a szót, mikor kiértünk a pályára, Leát újból felküldtem a tribünre ugyanúgy, mint tegnap, én meg elindultam egy nyugodt kis helyet keresni, ahonnan látom is a szabadedzést, meg a cikkemre is tudok koncentrálni. Ma nem igazán kötött le a szabadedzés, csakis Sebastianon járt az eszem. De azért, ha kelletlenül is, de a szabadedzés végeztével megírtam a cikket, majd lementem a pilóták által csak ketrecnek hívott helyhez, ahol az interjúk folytak. Időben érkeztem éppen elkaptam Seb nyilatkozatának legfontosabb kérdését. Az egyik német riporter kérdezte meg, hogy hogy van a barátnője.

-          Hát… az az igazság, hogy már egy ideje nem vagyunk együtt. De kérem önöket, hogy hagyják békén őt, ne zaklassák, hagy élje tovább az életét. – mondta a hajába túrva Sebastian.

-          Persze, ez csak természetes – válaszolta a csaj. Na ilyet se hallani mindennap. – Sajnáljuk.

Seb nem válaszolt csak bólintott és elment. De nem abba az irányba távozott amerre eredetileg kellett neki, hanem egyenesen a mellettem lévő kijáraton akart távozni, ami a boxutca hátuljába vezetett. Mikor elhaladt mellettem lelassított és csak annyit suttogott, hogy:

-          Egy pár perc múlva gyere utánam, a Red Bull motorhomejánál leszek.

Bólintottam. Kb. 2 perc múlva indultam utána, remélem nem feltűnően.  Elvileg nem követtek. Nem kellett sokat keresgélnem, azonnal megtaláltam a Red Bull motorhomeját. Ott viszont nem igazán tartózkodott senki. Na jól van Sebastian, elhívsz, aztán meg felültetsz! Éppen azon voltam, hogy dühösen, de felszegett fejjel távozzak, amikor valaki felkapott hátulról.

-          Segítség! Tegyen le! – visítoztam, de az illető befogta a számat.

-          Ne kiabálj, még meghallják, hogy itt vagyunk! – suttogta egy felettébb ismerős hang a fülembe.

-          Sebastian?! – Világosodtam meg hirtelen, mire letett és szembe fordított magával.

-          Azt hitted, hogy nem leszek itt, mi? Hát itt vagyok! – mosolygott majd magához húzott és megcsókolt. Beleremegtem a csókjába, amit gondolom ő is észrevett, mert belevigyorgott a csókunkba.

Mikor szétváltunk, akkor bírtam igazán rendesen megszólalni, na meg gondolkodni.

-          Hallottad? –kérdezte, és nem is kellett magyaráznia, hogy mire gondol, tudtam én anélkül is.

-          Igen, és lenne egy kérdésem ezzel kapcsolatban.

-          Mondjad.

-          Közös megegyezés alapján szakítottatok Hannával?

-          Igen, de miért érdekel ez annyira téged? –sóhajtott

-          Mindegy…

-          Oké. Most szabad vagy? Szeretnék neked bemutatni valakit. – karolt át.

-          Elvileg igen. Hova megyünk? – érdeklődtem kíváncsian

Nem válaszolt, csak elindult. Én meg mentem vele. Végül csak pár méterrel odébb mentünk, ahol már nem láthattak annyian. Ott egy szőke hajú férfi várt minket. Felismertem. Heikki Huovinen állt előttem.

-          Emma bemutatom a személyi edzőmet, Heikkit. Heikki, ő is Emma Laner, a barátnőm. – mutatott be minket egymásnak Sebastian.

Jézusom! De jó volt a szájából azt hallani, hogy „Emma Laner a barátnőm”.

-          Nagyon örülök. – nyújtott kezet – Remélem, boldoggá teszed Sebet! – kacsintott rám.

-          Én is örülök. – fogadtam el a kezét.  Az utolsó kijelentésére, meg nem szándékoztam reagálni, inkább csak pajkosan elmosolyodtam.

Aztán bevillant valami. elnézést kértem, és fontos ügyre hivatkozva, arrébb mentem telefonálni. Naná, hogy Leát hívtam.

-          Szia, Lea! hol vagy? – szóltam bele a telefonba, mikor a 4. csörgés után végre hajlandó volt felvenni a telefont.

-          A tribünön ülök. Miért? – válaszolt meglepődve

-          Mondd, csak szeretnél találkozni Heikki Huovinennel és Sebbel? – vigyorogtam

A fiúk meg a nevük említésére felém kapták a feküket, de egy mukkot sem értetettek, mivel magyarul beszéltem.

-          Úristen! Lehet? Csak mondd, hogy hova menjek! – visított bele a telefonba, de úgy, hogy el is kellett tartanom a fülemtől, ha nem akartam megsüketülni.

-          Persze!

Gyorsan elmagyaráztam neki, hogy merre jöjjön, és hogy hol vagyunk, majd visszamentem a fiúkhoz. Akik kérdőn néztek rám.

-          Nem baj, hogy idehívtam a húgom? Nem akarom, hogy egyedül legyen. – ismertettem velük a szituációt

Valahol a húgom szónál csillanhatott fel Heikki szeme. Úgyhogy muszáj voltam lehűteni.

-          17 éves! – néztem rá rosszallóan

Szerintem azt hitte, hogy nem vettem észre, hogy hogyan reagált rá, de csalódottan sóhajtott. Viszont potenciális barátnőjelölt helyett kap, egy elvetemült rajongót. Leára nem kellett sokat várni, úgy szaladt felénk, mintha valami forgószél lenne.  Sebastian (aki még mindig engem karolt át ) eléggé meglepődött, amikor a tetőtől talpig Rb-s húgom lefékezett mellettünk.

-          Sziasztok! – köszönt meglehetősen vidáman Lea.

-          Szia! Sebastian Vettel vagyok! – nyújtott kezet Leának –n Bár ahogy elnézlek, szerintem tudod – mosolygott rá.

-          Szia! – ájuldozott Lea

-          Én meg Heikki Huovinen vagyok Seb… - kezdte Heikki is a bemutatkozást, de a húgocskám félbeszakította

-          Tudom, Seb személyi edzője. – vigyorgott Lea

-          Emma, miért nem mondtad, hogy a húgod ekkora rajongó? – kérdezte szemrehányóan Seb.

El is hittem volna, hogy mérges, ha nem látom a szemét. Üvöltött a tekintetéből, hogy csak szórakozik. Ha ő szórakozhat, akkor én is.

-          Zavar? Én is az vagyok! – vágtam vissza

Ez volt az a pillanat, amikor Seb és Heikki hitetlenül összenéztek.

-          Komolyan? – kérdezte pár perc múlva mikor végre meg tudott szólalni.

-          Ha nem hiszel nekem, akkor nézd meg a hátterem. – adtam oda neki a telóm.

Kíváncsian elvette, majd feloldotta és eltátotta a száját. Én meg elnevettem magam. Naná, hogy a saját arcképe fogadta.

-          Most lépj be a galériába és nézd meg a Sebastian Vettel me mappát. – utasítottam.

Hát igen, az a mappa volt az, amit nem sok mindenkinek engedtem, hogy megnézze. Csak rólam voltak benne képek, de minden fotón valamilyen Sebes vagy RB-s cuccba pózolok. Mikor a képek végére ért, egyenesen belenézett a szemembe, és hiába csak pár napja ismerem közelről, a szemén már nagyon jól ki tudok igazodni. A szemében most több érzés keveredett. Volt benne, megdöbbenés, hitetlenkedés, de büszkeséget és örömöt is fedeztem fel benne. Még akkor sem tudtam elszakadni a tekintetétől, amikor felém indult. Mikor kb. fél méterre volt tőlem, megfogta mindekét kezem, magához húzott (szokásává vált) és szenvedélyesen megcsókolt. Beleremegtem a csókba. Ha nem karolta volna át a derekam, akkor tuti, hogy összeestem volna. Még mindig nem bírtam hozzászokni a gondolattól, hogy a barátomnak nevezhettem Sebastiant. Viszont félek, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy együtt vagyunk. Túl sok mindenen agyalok mostanában, pedig csak élveznem kéne az életet. Mikor Sebastian elengedett, boldogan rámosolyogtam.

-          Szóval nem zavar, hogy tulajdonképpen egy rajongó a barátnőd? – kérdeztem, bár tudtam a választ.

-          Nem! – vigyorgott.

-          Simogatja az egódat, mi?

-          Talán… egy kicsit. – húzott még jobban magához

Ez volt az a pillanat, amikor Lea és Heikki megköszörülték a torkukat, jelezve, hogy ők is ott vannak. Huppsz! Róluk megfeledkeztünk. Mikor feléjük fordultunk, nem szóltak semmit, de Leának fülig ért a szája, a jóképű finn meg az óráját kopogtatta, jelezve, hogy idő van.

-          Lassan mennem kell, mert kezdődik az időmérő. – suttogta a fülembe, amitől megborzongtam

-          Tudom! – sóhajtottam

-          Van egy ötletem! – derült fel az arca – gyere velem, és nézd a boxomból az időmérőt.

-          Felőlem lehetne, de mi lesz Leával? Mit fog szólni a sajtó? – akadékoskodtam

-          Lea is jöhet velünk, a sajtó meg, ha kiszúrja, még pedig kifogja, akkor az edzés után elmondom nekik, hogy van egy gyönyörű barátnőm.

-          Jó! – csillant fel a szemem – akkor mire várunk még? Menjünk!

Ha Seb képes felvállalni a kapcsolatunkat röpke 2 nap után, akkor csak jelenthetek neki valamit. Lehet, hogy erre mondják, hogy szerelem első látásra, vagy első ütközésre?  A szerelmem (szerintem nyugodtan nevezhetem így, hiszen fülig bele vagyok zúgva) összekulcsolta a kezünket, Lea meg vígan cseverészett Heikkivel. Így indultunk el. Mikor visszaértünk a boxutcába hát nem kamerák tömege fogadott minket? Mindenki arra volt kíváncsi, hogy ki vagyok és Seb miért fogta a kezem. Őszintén én már azt csodáltam, hogy épségben beértünk a boxba, ahol Christian fogadott minket.

-          Megtudhatnám, hogy mi folyik itt? – fordult felénk amint beértünk a boxba. – és a teljes igazságra vagyok kíváncsi!

Seb és én azonnal megtorpantunk, de ugyanígy tett a házunk mögött Lea és Heikki is.

-          Emlékszel Emmára? – kérdezte tőle Seb, teljesen nyugodtan

-          Persze. Tegnap hoztad be ide, mert összeütköztetek.

-          Tegnap azért jöhetett be ide, mert sikerült majdnem betörni-e fejét, az én hibámból, ma meg azért mert a barátnőm. – jelentette ki magabiztosan, majd megszorítva a kezem rám mosolygott.

-          Hát akkor üdv a Red Bull világában Emma! Remélem tetszeni fog! – mosolyodott el a főnök is – De ki a másik lány?

-          Lea Laner, Em tesója, én hívtam ide, mert Emma nem akarta egyedül hagyni.

-          Természetesen akkor maradhat. – egyezett bele Christian - ja és még valami! – nézett rám – nyugodtan tegezzetek!

-          Oké! – vigyorogtunk Leával.

Seb ugyanoda vezetett minket ahova engem tegnap. Felültünk a tárolóra, és vidáman beszélgetni kezdtünk Leával, persze magyarul, mire mindenki értetlenül nézett ránk. Sebastian még mielőtt felvette a bukóját odajött egy csókot lopni tőlem. Kapott is.

-          Aztán ügyes legyél nekem! Ne hozz szégyent rám!

-          Kérése parancs kisasszony! – hajolt meg előttem, mire elnevettem magam. Ilyenkor olyan kis hülye tud lenni.

Úgy éreztem magam, mintha már ezer éve ismerném, és a barátnője lennék. Pedig alig van egy fél napja, hogy járunk. Mikor ezt kifejtettem Leának, azt mondta, hogy ez ne zavarjon, mert ilyen a szerelem. Van benne valami. Végig izgultam az időmérőt, és azt is teljesen elfelejtettem, hogy nekem cikket kellene írnom róla. Seb végül 3.-ik lett. Hamilton indulhat a poleból. Seb elé még nagy meglepetésre Grosjean férkőzött be. Ahogy kiszállt az autóból, és elindult a mérlegelésre, láttam, hogy nem boldog. Pedig a 3. hely is lehet jó. Brittától a sajtósától megérdeklődtem, hogy merre van a szobája, Leát pedig Heikkire bíztam, és elindultam, hogy a rezidenciájában várom meg. Sebastian szobája elég otthonos volt. Volt a szobában egy kanapé, asztal, szekrény és még egy laptop is.  Levágtam magam a kanapéra, és vártam. Kb. 30 perc múlva nyílt az ajtó, és belépett rajta egy feldúlt Seb.  Már éppen kezdett kibújni az overáljából, amikor észrevett.

-          Hát te? – kérdezte elkerekedett szemekkel

-          Úgy döntöttem, hogy itt várlak meg és megpróbállak lenyugtatni, mert láttam, hogy ideges vagy. De ne legyél! Harmadik helyről is lehet nyerni.

Nem válaszolt csak leült mellém a kanapéra, és átkarolva a vállam magához húzott. Így ültünk vagy egy óráig. Nem szóltam semmit, mert tudtam, hogy ez így neki most jó. Csak az kellett neki, hogy érezze, hogy valaki mellette van és támogatja.

-          Emma! – szólalt meg hirtelen, megtörve a csendet – Köszönöm!

-          Mit köszönsz? – csodálkoztam mélyen a szemébe nézve

-          Azt, hogy itt vagy nekem! Tudom, hogy hihetetlen, de úgy érzem, mintha már évek óta ismernénk egymást. Ha létezik szerelem első látásra, akkor ez az volt! Már most nagyon sokat jelentesz nekem, és nem bírnám, ki ha el kellene veszítenem téged!

-          Ugyanezt érzem én is, olyan mintha már tudnék rólad mindent, pedig még nagyon keveset tudok. De nem zavar. Lesz időnk, nem?

-          Lesz! – nevetett fel megkönnyebbülve – elmondtam a sajtónak. Ne lepődj meg, ha holnap címlapon leszünk!

-          Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólunk. A lényeg az, hogy mi mit gondolunk egymásról. A szüleinknek, mikor mondjuk el?

-          Mondjuk a nyári szünetben? A nagydíj után elmehetnénk a te szüleidhez, mert ők közelebb vannak. Utána, meg meglátogathatnánk az enyémeket. Jó ez így?

-          Igen... csak az a gond, hogy megígértem Leának, hogy eljöhet velem nyaralni Londonba. Nem tudom, hogy ezt így akkor most, hogy oldjuk meg. Nem akarom, hogy Lea csalódjon bennem. Annyira várja már!

-          Értem. De mi lenne, ha eljönne velünk a szüleimhez, és utána elmennénk együtt Londonba. Nekem úgyis be kellesz mennem a gyárba.  Meg szerintem Lea nagyon jól kijönne az öcsémmel, Fabiannal. Fabi csak pár évvel fiatalabb nála. – ajánlotta fel mosolyogva Seb.

-          Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy! – bújtam hozzá még jobban.

Pár pillanat múlva már azon kaptuk magunkat, hogy csókolózunk. Nem tudom, ki csókolta meg előbb a másikat, de nem is ez volt a lényeges. Imádtam a csókjait. Először csak puhatolózóak voltak, de aztán szépen lassan átmentek szenvedélyesbe. Egyikünknek sem akaródzott elszakadni a másiktól, de hirtelen kopogtattak az ajtón. Nem igazán zavartattuk magunkat, folyattuk tovább, csak akkor váltunk el, amikor az illető már annyira dörömbölt, hogy félő volt, hogy kitörik az ajtó. Sebastian elment kinyitni az ajtót, és hát nem a kedvenc finnünk állt ott? Mögötte pedig ott volt a húgom is. Gyorsan ránéztem az órára. Már fél hat volt. Nagyon elszaladt az idő.

-          Heikki! – sóhajtott Seb – Mit akarsz?

-          Még te kérdezed, Miért nem vagy átöltözve? Mit csináltatok ti eddig?

Sebi már nyitotta a száját amikor Heikki újra félbeszakította.

-          Várj! Inkább nem karom tudni! Kapsz 10 percet, hogy rendbe szedd magad, vagy itt hagyunk. – mondta, majd ránk csapta az ajtót.