4. Fejezet

 Sziasztok!  Itt az új rész! Előreláthatóan még jövő hét elején kaptok még egy részt, mielőtt elutazok, utána már időzítővel fog felkerülni, de ha lesz időm ellenőrizni fogom. Reményeim szerint a repülőn is fogok tudni majd írni, bár a laptopomat nem viszem, de telefonon vagy max. füzetbe fogok tudni írni. Remélem a keresztapámnak, akihez megyek van Word a gépén XD.  Na nem fárasztalak titeket, szeretnék jó sok véleményt/pipát kapni, valamint szavazzatok oldalt! :) Remélem tetszeni fog a fejezet! Jó olvasást!

Ui.: A képről csak annyit hogy agfghjgasghdfg.....Can I just die? :) *-*

Ui2.: Megújult a kinézet, nekem nagyon tetszik, remélem nektek is, és fejlécet külön köszönöm Alisonnak.  http://desigandcriticismjustforyou.blogspot.hu/ ( Itt ti is rendelhettek tőle, és a többi lánytól is! :))

  *

 *Még mindig szombat*

Míg Sebastian elsprintelt a fürdőbe, addig megnéztem a buszmenetrendet. Pont 10 perc múlva indult egy busz. azt el kéne érnünk, ha még ma haza akarunk jutni. Éppen azon agyaltam, hogyha nem érjük el a buszt, akkor, hogyan jutunk haza, amikor Seb kisétált a fürdőből egy szál boxerben, vállára dobott törölközőben. Elakadt a szavam.

-          Seb, nekem mennem kéne, hogy megkeressem a húgomat, és elérjük a Pestre tartó buszt. – mondtam, mikor végre me tudtam szólalni.

-          Ne menj el, hazaviszlek titeket. Jó ez így? – mosolygott, még mindig boxerben, egy cseppet sem zavartatva magát.

-          Jó, de az isten szerelmére vegyél már fel valamit! – kértem, bár nem igazán zavart a látvány, de hát, na! ha rajta múlik, akkor soha az életben nem vett volna fel semmit.

-          Talán zavar? – nézett rám kihívóan

Na erre a kérdésre nem volt jó válasz. Ezért inkább nem is válaszoltam, csak égővörös fejjel gondolkodtam valami beszóláson. De semmi nem jutott az eszembe. Sebastian látta rajtam, hogy zavarban vagyok, így inkább felvett egy RB-s pólót meg magára húzta a nadrágját és elindult felém.  Alig pár lépésre volt tőlem, amikor megszólalt a mobilom.

-          Bocsi, de ezt fel kell vennem! – szabadkoztam, majd hátráltam pár lépést. – Halló? – szóltam bele magyarul, mert a kijelző szerint a főnököm volt a vonal másik végén.

-          Emma Laner! Mégis mit képzelsz magadról?  Mi az, hogy elfelejted megírni a cikket az időmérőről? Nem szórakozni vagy ott, hanem dolgozni! Eddig még nem volt veled ilyen probléma, teljesen lelkiismeretesen csináltad a munkádat, nem tudott letántorítani semmi. Úgy tudom egész életedben erre a lehetőségre vágytál! Most megkaptad, de el is cseszted! Gondolom, most, hogy Sebastian Vettel barátnője vagy, nem lesz szükséged a munkádra.

-          Teljesen félreérted a helyzetet! – szólaltam meg teljesen lesápadva, mikor végre levegőszünetet tartott, a magyar beszédemre Sebastian is felnézett a hátizsákjából, amibe eddig pakolászott és értetlenül nézett rám. – És honnan tudod, hogy ki Sebastian barátnője?

-          A között a pár ember között vagyok, aki észrevette, hogy Sebastian boxában ültél, és onnan nézted az időmérőt. így amikor a drágalátos barátod bejelentette, hogy új barátnője van, rögtön tudtam, hogy te vagy az.

-          Nem Sebastian miatt nem írtam meg a cikket – akadtam ki, pedig tényleg miatta nem írtam meg, mégis mit képzeltem? – Elfelejtettem! Sajnálom, többet nem fordul elő.

-          Hát nem is fog, az biztos, mert azonnali hatállyal KI VAGY RÚGVA! – ordította bele a telefonba – majd postán megkapod a papírokat! - csapta le a telefont.

Ezt nem hiszem el. A két álmom keresztezi egymást. Kirúgtak az állásomból, amit élveztem csinálni a barátom miatt. Magamba roskadva ültem le a kanapéra. Sebastian leült mellém, és éppen át akart karolni, mikor elhúzódtam. Meglepte.

-          Mi történt? – kérdezte végül, hosszas tűnődés után.

-          Kirúgtak! Miattad! – kiabáltam, majd a könnyim utat törtek maguknak.

Sebastian nagyon meglepődött, de most már határozottan magamhoz húzott, és nem törődött az ellenkezésemmel. Rá hagytam, inkább belefúrtam a fejem a vállába és sírtam.

-          Nő vagy férfi volt a főnököd?

-          Nő. Ő volt az egyetlen női főnök. – hüppögtem.

-     Ne is foglalkozz vele, csak féltékeny! Csak azt akarja elérni, hogy szakítsunk, mint ahogy sokan mások, de engem nem érdekel, csak az, hogy te itt vagy nekem! – próbált belém lelket önteni Seb

-          Igazad van! Köszönöm!

Hála Sebnek megnyugodtam, de még mindig szipogtam. Szorosan magamhoz öleltem Sebet, és megfogadtam, hogy nem engedem, hogy a hülye média közénk álljon. Már nem is biztos, hogy szeretnék többet újságíró lenni. Valami másik munka után kéne néznem.

-          Emma, ha szeretnéd, én megkérdezem a csapatot, hogy lenne-e valami munka a számodra, és akkor így mindig velem tudnál jönni.

Nem válaszoltam, csak megcsókoltam.

-          Remélem, kielégítő válasz volt.

Nevetve bólintott.  Már éppen indulni készültünk volna, mikor kicsapódott az ajtó és betrappolt rajta Heikki.

-          20 perce mentem el, azzal, hogy van 10 percetek! Mégis mit csináltatok ennyi ideig?

-          Hát, volt egy kis gondom. – kezdtem bele a mesélésbe – felhívott a főnököm, és közölte velem, hogy kirúg, mivel elfelejtettem megírni délután egy cikket.

-          Sajnálom! – mondta Heikki, szomorúan

Lea nem szólt semmit csak odajött hozzám és átölelt. Jól esett. Tudta, hogy mennyit jelentett nekem az az állás.

-          Amúgy hogy megyünk haza? – kérdezte, miután kiölelkeztük magunkat.

-          Sebastian hazavisz minket.

Lea nagyon felderült, hogy Seb kocsijában ülhet, és testközelből láthatja, hogy hogy vezet. Nem akartam kiábrándítani, és megint megkérni Sebet, hogy vezessek én.  Viszonylag hamar hazaértünk, Lea rögtön elkérte a kulcsokat, és felszaladt, Heikki, meg tüntetően elfordult. Tudtam, hogy azért csinálják, hogy el tudjunk rendesen búcsúzni.

-          Emma, gyere el velem a szállodába, és akkor Christiannal is tudnánk beszélni. – kérte Seb

-          Megkérdezem Leát, hogy itthon marad-e egyedül, és, hogy nem gond-e, jó?

-          Jó! Felkísérlek.

Mivel egyedül a finn maradt volna a kocsiban, ezért őt is felhívtam, csak, hogy ne legyen egyedül. Éljen a jó szívem. Lea eléggé meglepődött, amikor beállítottam a két fiúval. Heikki cseppet sem zavartatva magát kényelembe helyezte magát a kanapémon, Lea meg mellé ült, és tök vidáman elkezdtek beszélgetni. Mindenképpen ki kellesz derítenem, hogy mit csináltak ezek, amíg én Sebbel voltam. Leát nem igazán zavarta, hogy megint egyedül lesz este egy ideig, amíg ott van a laptopja, meg van wifi addig ő szerintem jól elvan. Tipikus tinédzser. Bementem a szobámba, mondván átöltözök valami, elegánsabb gönce, és már éppen zártam volna be az ajtót amikor, egy vigyorgó Sebbel találtam szembe magam. Neki nem volt jó a nappaliban, ő követtet, é semmi jelét nem mutatna annak, hogy ki akarna menni.

-          Seb! Menj ki! Így nem tudok átöltözni! – kérleltem

-          Old meg! – vigyorgott rám

-          Seb!! – dobtam hozzá az első kezembe akadó cuccot a szekrényemből, ami mi volt? Hát persze, hogy a V3TTEL-es pólóm. 

Végül mivel nem ment ki, fogtam a ruháimat és átmentem a fürdőbe átöltözni. Nem vittem túlzásba, egy lazacszínű nadrágot, egy fehér flitteres felsőt, egy fehér blézert, meg a fehér magas sarkúmat vettem fel.

-          Hát te meg mit csinálsz? – kérdeztem Sebet felháborodva, amikor beértem a szobámba, ugyanis az ágyamon feküdt a laptopommal az ölében.

-          Netezek. Baj? – nézett rám, én meg újfent elvesztem a kék szemeiben. – Csinos vagy!

-          Köszönöm, megyünk?

-          Persze! – hajtotta le a laptop fedelét.

Szóltam Leának, hogy ne várjon meg ébren, mert szerintem későn jövök, és immáron már Heikkivel kiegészülve elindultunk.  A szálloda ahol Sebék laktak a hétvége alatt csodálatos volt. A liftnél szétváltunk, Heikki ment vacsorázni, mi meg célba vettük Christian szobáját.

-          Szabad! – kiáltott ki Mr. Horner miután Seb bekopogott, udvariasság ide-oda most Sebastian ment be először – Minek köszönhetem a látogatásotokat?

-          Tulajdonképpen Emma miatt vagyunk itt, délután felhívta a főnöke, hogy közölte vele, ki van rúgva. És azt szeretném megkérdezni, hogy nem-e lenne valami munka nálunk a csapatban, amit esetleg Emma tudna csinálni. -  Seb hangján hallatszott, hogy mennyire reménykedik.

-          Hát van, egypár feladat ahol elkelne a segítség. Britta is folyamatosan panaszkodik, hogy kéne neki a segítség, és idén indítottuk el a Red Bull Spy appunkat is, azon is volna még mit javítani. – töprengett a csapatfőnök

-          Mégis miket kellene csinálnom? – kapcsolódtam be és is a beszélgetésbe, most már teljesen nyugodtan, és kíváncsian.

-          Britta Sebastian sajtósa, neki vagy a papírmunkában, vagy Seb terelgetésében kéne segítség, az Spy apphoz meg fényképezni, és twitterezni kéne. Vállalod?

-          Persze, szerintem minden menne! Imádok twitterezni! – mosolyodtam el – Köszönöm a lehetőséget.

-          Ne nekem köszönd, hanem Sebastiannak. Akkor holnap megbeszéljük a szerződést, és bemutatunk a csapat többi tagjának is. Jó lesz így!

-          Persze. Jó éjt! – köszöntünk el Sebbel, majd kifele indultunk.

A fülig érő mosoly nem tudott leolvadni az arcomról, nagyon boldog voltam. Így azt sem vettem észre, hogy a lifttel nem lefele, hanem felfele Seb szobája felé tartunk. Legalábbis azt hiszem, hogy nem a garázs van felfele.

-          Miért megyünk fel?

-          Nem szeretném még, hogy elmenj, inkább gyere és megmutatom a szobámat.

-          Nem hiszem, hogy lenne más választásom, hiszen a liftből menet közben kiszállni elég nehéz.

Olyan furcsa ez az egész. Komolyan olyan mintha már egy jó ideje együtt lennénk erre meg, kemény két napja a barátom. Menni fog ez nekem? Állandóan a közelében lenni, látni, hogy mit csinál, elviselni a médiát? Nem tudom, életemben először nem tudom, hogy mit csináljak. Persze nagyon örülök a munkának a Red Bullnál, de mi van, ha ez az egész dolog Sebastiannal nem fog működni? Képes leszek utána is egy csapatban dolgozni vele?  Meddig tart, míg felérünk? Nem akarok többet gondolkozni! Na, végre! Komolyan megkönnyebbültem, mikor kinyílt a liftajtó és kiszállhattunk. Seb a negyedik emeleten a 611-es szobában lakott. Lehúzta a kártyát és kitárta előttem az ajtót, sugallva, hogy menjek be nyugodtan. Leesett az állam. Sebastian egy nagy lakosztályban lakott, ami gyönyörű volt.

-          Tetszik? – kérdezte mosolyogva

-          Ez kérdés? – nevettem rá, és már teljesen el is feledkeztem az előbbi kételyeimről.

Mindig ez van, ha vele vagyok, akkor más nem számit. Már indultam volna, hogy jobban szétnézhessek a „szobájában, amikor hirtelen megfogta a kezem, magához húzott és megcsókolt.  Imádtam a csóknak minden pillanatát. Mikor vége lett szorosan átöleltem és hozzábújtam. Nem tudtam elszakadni tőle, és nem is akartam.  Viszont, attól, hogy csak csendben, ölelkezve álltunk újra elárasztották a fejem az aggályaimról. Akaratlanul is sóhajtottam. Sebastian felvonta a szemöldökét, eltolt magától és elindult az ágy felé. Mivel a kezemet nem engedte el, ezért természetesen húzott magával engem is. Leült az ágyra, én meg éppen ültem volna mellé, mikor hirtelen megrántotta a kezem, így elvesztettem az egyensúlyom és belezuhantam az ölébe.  Mindig is utáltam másnak az ölébe ülni, két okokból is. Első: nehéz vagyok, második: szerintem totál nyálas dologmásnak az ölében ülni, meg nem is kényelmes.  Ezek után nem csoda, hogy kézzel-lábbal tiltakoztam a helyzet ellen, de sehogy sem sikerült kiszállnom az öléből, mert erősen átölelt és ott tartott.

-          Nem szeretek más ölében ülni! Engedj el! – hisztériáztam

-          Csak, ha elmondod mi bajod!

-          Elmondom, ha elengedsz! – alkudoztam

Na, ez bejött, mivel elengedett és hagyta, hogy leüljek mellé. Alighogy léért a fenekem mellé, máris kérdőn nézett rám. Nem igazán akartam elmondani neki, hogy mi is a bajom, de azt hiszem muszáj lesz.

-          Félek!

-          Mitől? – nézett rám furán Sebastian

-          Félek a csalódástól, attól, hogy te is olyan leszel, mint a többiek, és nem fogsz tudni elviselni, félek attól, hogy elég ó vagyok-e én ahhoz, hogy egy Forma-1-es csapatnál dolgozzak. Félek úgy kb. mindentől.

-          Emma! Ne félj! Itt vagyok és leszek mindig melletted, én nem hiszem, hogy valaha is meg tudnálak unni. De kérlek, hogy ha van valami baj, akkor mindig mondd el, oké?

Már most imádok hozzá bújni, és beszívni az illatát. Olyan különleges illata van, és asszem ha igaz, amit írnak, akkor ez azt jelenti, hogy különbözőek a génekeink, így nagy valószínűséggel egészséges utódunk lehet, ezt MHC-nek nevezik.  Valamilyen szinten ez is azt bizonyította, hogy összeillünk. Nem maradtam nála sokáig, olyan fél 10 fele elindultunk, hogy hazavigyen, hiába mondtam neki, hogy hazatalálok egyedül is, pihenjen, mert neki holnap versenye van, amin illene teljesítenie és nem elaludnia. Mikor hazaértem Lea még teljesen éberen netezett, de amint beértem a házba, azonnal félretette, és sietett elém, hogy meséljek. Úgy látszik ez már szokás lesz.

-          Na? Mi volt? Mondd már! – ugrált

-          jól van, csak ne ugrálj! –mosolyogtam rá, majd ledobtam magam a kanapéra – Szóval van új munkám, a Red bullnál leszek alkalmazott és Sebastian sajtósának kellesz segítenem, meg szerkesztenem a Red Bull F1 Spyt-t.

-          Jujjj! Az nagyon jó! A RBF1Spy-t nagyon imádom, már most, hátha jobbá teszed majd. Majd megcsinálod a Challenges-eimet?

-          Ha nem írsz hülyeséget, akkor igen!

Gondoltam, hogy Lea ilyen kitörő lelkesedéssel fogja fogadni az új munkámat. Ha holnap minden rendben lesz, akkor szerintem én is ilyen boldog leszek. Addig nem merek még örülni. De szerintem kellesz vennem egy IPhone-t mivel még csak arra elérhető a Spy alkalmazás, nekem meg „csak” androidos Samsungom van. Mondjuk Leának is, de neki Laptop helyett tabletja van, így nyomon tudja követni a spy-t, ami holnaptól én leszek.