5. Fejezet

Sziasztok! Ez az utolsó rész, amit otthonról rakok fel, mert holnap már indulok Franciaországba 2 hétre. A szavazást lezártam fölényesen nyert a heti 2x 2 rövid rész, amit megpróbálok majd betartani, de nem ígérem, főleg nem a következő 2 hétben. Szerintem egy megírt részt  állítok be ütemezésre, remélem felrakja majd. Aki szeretné követni a Francia utazásomat és tud angolul az itt megteheti: norahontour.tumblr.com  Ha esetleg nem tudok majd írni a repülőn vagy Franciába, akkor nem hiszem hogy lesz rész, az ütemezetten kívül, rémélem nem haragszotok érte, de most nem ez lesz a legfontosabb. Ígérem ha hazajövök bepótolom! :)  Remélem tetszeni fog ez a rész. Nem hosszú, de tartalmas. Jó olvasást, és véleményeket/pipákat  kérek!

*vasárnap*

Nagyon vidáman keltem fel.  A boldogságomban az aznapi futam is közrejátszott ugyan, de az még jobban feldobott, hogy nem kellesz a futam után/közbe hülye cikkekkel bajlódjak, és nyugodtam élvezhetem a mai napot.  Az öltözködéssel most nem bajlódtam sokat, egy barna kockás inget vettem fel, fehér rövidnadrággal és saruval.

.

A hajamat összefogtam, valamint dobtam fel egy laza sminket (Szempillaspirál, szemhéjpúder valamint szájfény). Leával a fürdőszobában találkoztunk, rajta majdnem ugyanaz a ruha volt, mint tegnap azzal a kivétellel, hogy most a V3TTEL-es póló mellett döntött. 

-          Jó reggelt! – ásítozott

-          Neked is. Kész vagy, mehetünk?

-          Felőlem! Ilyenkor nagyon sajnálom, hogy nincs kocsid, semmi kedvem sincsen a tömött buszhoz.

-          Tudom, de nincs más választásunk.

Hát igen, néha tényleg jól jönne egy kocsi. A következő nagyobb beruházásom tényleg egy autó lesz.  Elég lehangoltan indultunk el, de nem várt meglepetés várt minket a ház előtt. Vettel állt ott, lazán a kocsijának dőlve, és minden valószínűség szerint ránk várt.

-          Hát te? – kérdeztem meglepetten, mikor odaértem elé.

-          Elvihetlek titeket? – kérdezte, és tekintetét az enyémbe fúrta.

-          Persze! – vigyorogtam, majd átnéztem a válla fölött, hogy ki tartózkodik még a kocsiba. Ott volt Heikki és egy szőke hajú nő, aki csak Britta lehetett, Sebastian sajtósa. Nem tévedtem. Az anyósülés üres volt, gondolom nekem hagyták, így oda ültem be.

-          Emma ő Britta a sajtósom, Britta ő Emma a barátnőm. – mutatott be minket egymásnak Seb miután ő is beszállt a kocsiba.

-          Nagyon örülök! – mosolyogtam hátra

-          Én is! – válaszolt.

Lea már vigyorogva beszélgetett Heikkivel. Erről jut eszembe, hogy el is felejtettem megkérdezni tőle tegnap este, hogy mit csinált Heikkivel. De ami késik, nem múlik. Mikor megérkeztük, és átestünk a biztonsági ellenőrzésen, most mát nem volt kérdés, hogy a Red Bull boxából nézem a futamot. Már előre láttam, hogy holnap tuti, hogy mi leszünk Sebastiannal a címlapon, mert a boxutcában végig fogta a kezem, egy pillanatra sem engedte el. Nem bántam, büszkén mentem mellette, mondjon akárki akármit, én boldognak érzem magam, hogy ilyen párom lehet. Én eszembe sem jutna, hogy csak a pénzéért vagy a hírnevéért legyek a barátnője. Mikor beértünk a boxba, rögtön Christianhoz indultam megbeszélni a szerződést, meg az egyéb dolgokat az új munkámmal kapcsolatban. Lea felment a lelátóra, hogy ne zavarjon, Heikki meg elráncigálta Sebet, mondván, hogy készülnie kell.

-          Szia, Christian! – Léptem oda az újdonsült főnököm mellé.

-          Szia, Emma!  Jól gondolom, hogy a szerződés miatt jöttél?

-          Eltaláltad! – mosolyogtam

-          Gyere hátra az irodámba, és aláírjuk a papírokat! - indult meg a boksz hátulja felé.

-          Rendben!

Követtem oda, ahol eddig még nem jártam. Miután eltűntünk a fal mögött, amit a média már nem mutat meg egy hosszú folyósóra érkeztünk. Mentünk még egy darabig majd Mr. Horner egyszer csak megállt az egyik ajtó előtt. Christian Horner, Team Principal. Ez volt az ajtóra írva. Chris kinyitotta, majd beinvitált. Leült az asztala mögé, majd intett, hogy legyek szíves én is leülni. Christian keresgélt még egy kicsit a fiókjában, majd előszedett egy csomó papírt.

-          Akkor először is, mire vagy kíváncsi?- kérdezett

-          Arra, hogy pontosan mit kellesz csinálnom.

-          Beszéltem Brittával, ő azt mondta, hogyha kellesz neki segítség, akkor szól neked, így az elsődleges feladatod a Spy alkalmazás szerkesztése, bővítése és javítása lesz. Az eddigi fejlesztőivel kellesz együttműködnöd, ők szerkesztik majd az alkalmazást, meg ők is csinálják hozzá a fejlesztéseket, de neked kellesz képeket, illetve infókat rakni ki, valamint a twitter oldal is a te kezedbe kerül. Megfelelő ez így?

-          Persze, és nagyon köszönöm még egyszer a lehetőséget.

-          Akkor térjünk is rá a szerződésre. – mosolygott rám, majd elkezdte röviden ismertetni a szerződésben leírtakat, és azt, hogy pontosan mit vár el tőlem. Megbeszéltük, hogy a nyári szünet alatt a gyárban megtanulom, hogy hogyan kell használni az appot, és Britta is elmondja a sajtós teendőimet. Nagyon boldog voltam, így  szinte 3 méterrel a öld felett lebegve mentem ki Christian irodájából.

Éppen a földöntúli gyerekes örömömben ugrándoztam a folyóson, és hálát adtam az égnek, hogy senki nem lát, mikor beleütköztem valakibe, és erős deja vu érzésem volt, miközben estem hátra. Az utolsó, amire emlékeztem az egy aggódó kék szempár és egy hangos koppanás volt.

*Sebastian szemszöge*

Csak tehetetlenül álltam, és néztem, ahogy hátraesik. Egyszerűen annyira leblokkoltam, hogy amikor nyúltam volna érte, akkor már késő volt, és Emma már eszméletlenül feküdt a földön. Azonnal leguggoltam mellé, és finoman elkezdtem paskolgatni az arcát. Mivel nem reagált, ezért felkaptam az ölebe és bevittem a pihenőmbe, majd felhívtam Heikkit.

-          Heikki! azonnal gyere a szobámba, mert Emma elájult és nem tudom, hogy mit kezdjek vele! _ szóltam bele kétségbeesetten a telefonba, mikor a drága finn méltóztatott 4 csörgés után felvenni a telefont.

-          Sietek!

Bő 5 perc múlva beállított Heikki a csapatorvossal a nyomában.

-          Mi a baja? – érdeklődtem idegesen, miután a dogi megvizsgálta, vagyis inkább csak nézegette Emmát.

-          Mivel a fejét, nagyon erős hatás érte, és ez pár napon belül már a második ilyen eset volt, ezért nem csak simán elájult, hanem egy kisebb kómába került. Be kéne vinni a kórházba. Hívom a mentőket! – ismertette Emma állapotát az orvos, majd kiviharzott.

Magamba roskadva zuhantam le a fotelbe. Ez mind az én hibám. Ha nem csak állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség, hanem elkapom, akkor ez nem történik meg. Heikki láthatta rajtam, hogy éppen most készülök mentálisan összezuhanni, ezért odajött hozzám és megrázott.

-          Na, ide figyelj Seb! – kezdte a kioktatást – Most azonnal összerakod magad fejben, csak a versenyre koncentrálsz, én meg bemegyek Emmával a kórházba.

-          De, ez az én feladatom lenne! - tiltakoztam

-          Ahogyan a versenyzés is! Kimész, felveszed a pókerarcod, jól teljesítesz a futamon, aztán jöhetsz utánunk! És nincs de!

-          Köszönök mindent, Heikki! Vigyázz rá!

-          Jobban, mint a két szememre! – ígérte meg majd ölbe kapta Emmát és elindult vele kifelé. A mentő már a parkolóban várta őket.

Miután Heikki elment rendeztem a gondolataimat és teljes erőből a versenyre koncentráltam. Nagyon nehéz volt kizárni mindent, de végül csak sikerült. Semleges arccal es gondolatokkal indultam el Christianhoz ismertetni az eseményeket.

*Heikki szemszöge*

Emmával az ölemben indultam meg a mentőkhöz ami már kint a paddock hátuljábanlévő parkolóban várt ránk. Útközben Leával is találkoztam, aki ragaszkodott hozzá, hogy velem jöhessen. Megengedtem neki, elvégre a nővére feküdt eszméletlenül a karomban.

-          Csak ne add fel, kicsi lány, tarts ki! - suttogtam neki mielőtt átadtam a mentősöknek.

Leával beszálltunk Emma mellé az autóba és szirénázva megindultunk a kórház felé.

-          Mi van, ha nem éli túl? Nem veszíthetem el! – siránkozott Lea

-          Ne félj! Erős lány, hamarosan magához fog térni ne aggódj!

-          De mi van, ha mégsem?

-      Erre ne is gondolj! Lea szed össze magad! Nem adhatod fel! A nővéred rendbe fog jönni, ebben biztos vagyok!

-          Heikki! - nézett rám azokkal a nagy mogyoróbarna szemeivel -Köszönöm!

-          Ma mindenki mindent megköszön nekem… - értetlenkedtem

-          Talán azért mert megérdemled! Lelket öntöttél belém is és szerintem Sebastianba is.

-          Ez csak a munkám egy része.

Lea nem válaszolt csak adott egy puszit az arcomra. Nem igaz, hogy egy 17 éves lány ennyire el tudja csavarni a fejem. De nem lehetek vele, hiszem még nagyon fiatal és Emma ha megtudná tuti hogy kinyírna. Ezek után mindketten csendben néztük Emmát hátha ad valami életjelet. A kórházban Emma a kérésemre egyszemélyes kórtermet kapott így ott ültünk Leával az ágya két oldalán, várva, hogy felébredjen. Az orvos azt mondta, hogy nincsenek komolyabb sérülései, csak egy kisebb agyrázkódás, de mivel már Péteken is érte ilyen hatás, a szervezete így védekezik, míg helyre nem állítja a dolgokat. körülbelül ugyanazt mondta el, amit a csapatorvos. A futamnak hivatalosan fél négykor lett vége és mivel Sebastian csak negyedik lett ezért már 16:40-kor csörgött a mobilom.

- Melyik kórházban vagytok? Kérdezte köszönés nélkül Seb.

- Átküldöm SMS-ben a címet! – mondtam majd letettem.

Negyed ötkor már Emma ágya mellett volt és fogta a kezét. Britta elintézte neki, hogy ne keljen nyilatkoznia a futam után, így rögtön ide jöhetett. Leával magukra hagytuk őket egy kicsit.