6. Fejezet

Sziasztok! Mikor ez a rész felkerül, én már nem tartózkodom Magyarországon.  Remélem közzé fogja tenni a blogger, de ellenőrizni fogom. Nem lett ez se hosszú, de hát ti  szavaztatok rá.... :) Jó olvasást, véleményeket/pipákat várok! :) :*
Ui. Ez volt az utolsó előre megírt rész, de igyekezni fogok! :) 

*Emma szemszöge*

Érzékeltem mindent, ami körülöttem történik azóta, hogy behoztak a kórterembe, és lefektettek az ágyra, de az életbe rendesen még nem tudtam visszatérni. Hallottam, ahogy Sebastian beszél hozzám, láttam, ahogyan bejön az orvos, és megvizsgál, illtetve megnyugtatja Sebet, hogy hamarosan fel fogod ébredni. Már nyitottam volna ki a szemem, de egy ismeretlen kar visszarántott a sötétségbe.

*Sebastian szemszöge*

Már harmadik napja annak, hogy alig alszom, ha lehunyom a szemem, akkor is csak pár percet tudok pihenni. A negyedik napon azaz csütörtök reggel arra keltem hogy valaki szorongatja a kezem. Ránéztem Emmára es végre a becsukott szemek helyett, a kék szempár nézett vissza ram.

*Emma szemszöge*

Felébredtem. Először nem tudtam hol is vagyok, de a sok fehérségtől, meg a csövekről amik kilógtak belőlem beugrott. Fel akartam emelni a kezem, hogy megdörzsöljem a szemem, de apróbb akadályba ütköztem. Sebastian fogta a kezem, es békésen aludt. Megszorítottam a kezet, amire rögtön felébredt. Kinyitotta azokat a gyönyörű kék szemeit, es elmosolyodott.

-          Szia! – mosolyogtam rá

-          Hala istennek hogy felébredtél Em. Nagyon aggódtam, hogy elveszíthetlek.

-          Ne aggódj, rossz pénz nem vesz el csak átalakul. - viccelődtem

Teljesen jól ereztem magam a szédülést leszámítva. Egy par perc múlva bejött az orvos is es elégedetten nyugtázta, hogy voltam olyan kedves es magamhoz tértem.

-          Mikor mehetek haza? - kérdeztem

-          Ha ma délutánig nem lesz semmi baja, akkor este haza is mehet. De szigorúan felügyelet alatt kell maradnia.

-          Ne aggódjon doktor Úr! Vigyázok rá!

-          Jó lenne, mert ilyen rövid időn belül az agya nem fog elviselni meg egy ütést.

Elhúzott szájjal néztem a dokira. Biztos vagyok benne hogy ezek után Seb egyfajta burokban fog tartani, hogy meg véletlenül se essen bajom.

-          Hát mit hallok? Felébredtél csipkerózsika?

-          Szia neked is finnek gyöngye! Köszönöm hogy behoztál a kórházba!

-          Semmiség! - mosolyodott el Heikki es leült a másik oldalamra. - hol van a húgom? - érdeklődtem

-          Hazament, mert a szüleid mar nagyin aggódtak.

-          Ugye nem mondtátok el nekik hogy mi volt velem? - néztem szemrehányóan a két srácra.

-          Nem tehettünk meg hogy nem szolunk nekik. - válaszolta Seb.

A doki tartotta a szavát es mivel nem volt a kisebb szédelgésen kívül egyéb bajom hazaengedett. Sebastiannal az en lakásomra mentünk es hiába hívtam Heikkit hogy jöjjön velünk es legálabb egy éjszakát maradjon, hajthatatlan volt, mondván, hogy megy a repülője. Hazautazott a nyári szünetre Finnországba.

-          Jó szórakozást és pihenést! - mondta Seb az edzőjének mikor megálltunk a repülőtér parkolójában - Éljen! Senki nem fog piszkálni az edzéssel. - mormogta boldogan az orra alatt.

-          Halottam Vettel es ne örülj! - mondta Heikki es a kezembe nyomott egy edzéstervet és egy étrendet. Seb ábrázatát meglátva kipukkant belőlem a nevetés. Olyan volt mint egy kisgyerek akitől elvettek a csokiját.

-          -62kg! – rázta meg figyelmeztetően a mutató ujjat a finn majd elsétált becsekkolni.

Az utat a lakásomig csöndben tettük meg. A házba beérve meglepő módon rendet tálaltam, pedig ez Leára nem jellemző.

-          Heikki is itt lakott abban a par napban, es ő utalja a széjjelséget. - adta meg Seb a magyarázatott az elképedt fejemet látva.

Na ezért a drága húgom meg mit fog kapni.

-          Értem. Nem vagy éhes? - kérdeztem

-          Egy kicsit.

-          Mit kérsz? Megyek, csinálok valamit! - indultam meg a konyha felé

-          Inkább rendeljünk pizzát! - kapta el a karom.

-          Tudok főzni! Nem foglak megmérgezni! - tiltakoztam.

-          Biztos vagyok benne, hogy finomakat főzöl, de nem akarom, hogy megerőltesd magad, ezért inkább rendeljünk.

Most mondjam, hogy én megmondtam? Na de nem, már csak azért se hagyom magam!

-          Nem lesz semmi bajom attól, hogy például megfőzök pár darab virslit! – csattantam fel, majd kirántottam a kezem a szorításából, és sietősen elindultam a konyhába.

Vagyis csak mentem volna, mert hirtelen megfordult velem a világ, és ha Seb nem kap el, akkor megint a padlón végzem.

-          Köszi! – mondtam a földet bámulva, mert nem mertem a szemébe nézni. Tudtam, hogy mérges.

-          Nem szabd sietned! – figyelmeztetett – nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek. Tudom, önző vagyok, de akkor sem.

-          Nem vagy önző! – néztem bele most már a szemébe – ha te az vagy, akkor én is!

Seb nem válaszolt csak forrón megcsókolt. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Tulajdonképpen valamilyen szinten múlt is.

-          Na, ez már hiányzott! – vigyorgott miután elváltunk.

Felnevettem.  Nem tudtam megállni. Néha olyan gyerek még. Végül csak belementem, hogy rendeljünk, viszont kikötöttem, hogy csakis akkor, ha este nézhetek sírós filmet DVD-n. Naná, hogy beleegyezett, de csakis a kaja miatt. Körülbelül 10-15 perc múlva megjött a pizza és meg egy nagy takaróval meg a pizzás dobozzal letelepedtem a kanapéra. Elindítottam az Ízlések és pofonokat, majd intettem Sebasnak, hogy üljön le ő is, vagy nem kap a pizzából. Elnyúzott ábrázattal ült le mellém.  Ő még nem tudta, hogy ez a film, nem az a tipikus, csöpögősen romantikus, sírós film. Tulajdonképpen én is csak azért sorolom a sírós filmet közé, mert nem bírom szabályozni a könnyeimet, amikor Zoe anyukája meghal. De ez az egyik kedvenc filmem. A pizza a film feléig kitartott ugyan, de mikor megettük Seb rögtön kérte, hogy még hozzak valamilyen kaját. Megalítottuk a filmet és kimentem a konyhába, összeütni egy könnyed kis salátát, mert az nem hizlal, és így talán Vettel is bele fog férni az autójába, én meg a nadrágjaimba. Nem engedtem volna neki, azt, hogy a pizza után is együnk valamint, ha a film nagy része nem étteremben, és ételek között játszódik. Gyorsan összedobtam a görög salit, és a nagy tállal a kezemben mentem vissza Sebhez a kanapéra. Odabújtam hozzá, majd elindítottuk a filmet, és egészen a végéig nyammogtunk a salátán. Nagyon finom volt.

-          Nem hittem volna, de jó volt ez a film! – mondta Sebastian, amikor vége lett.

-          Tudom, ez az egyik kedvenc filmem! – mosolyogtam

-          Miket szeretsz még?

-          Hát, a Harry Pottert nem tudom megunni, ahogy a Narniát sem, tudom, hogy gyerekes, de én imádom őket. Szeretem még a Holidayt, Az utazazót, a Neveletlen hercegnőt, az Arthur királyt, valamint nagy sorozatfüggő vagyok.

-          Hidd el nem vagy gyerekes, csak azért mert szeretsz pár kamaszoknak való filmet. – vigyorgott

-          Na, ez most tényleg megnyugtatott. – ironizáltam

-           Jaj, gyere ide, tudod, hogy értem! – húzott magához

Persze, hogy tudtam, de akkor is. Jól esett hozzábújni, és hallani a szívverését. Na jó nem tudom, mikor lettem ilyen nyálas. Ez rémisztő, de ahogy a tesóm mondta, ilyen a szerelem. Jut eszembe, őt még ki kell kérdezni, egy bizonyos dologról. Nem hittem volna, hogy a szerelem ilyen mértékben befolyásolni fogja a személyiségemet, ilyet eddig még nem tapasztalta. Igaz, hogy nem voltam még úgy igaziból szerelmes, de nem i volt eddig sok barátom, inkább a tanulásra és az álmaimra koncentráltam. Úgy elgondolkoztam, hogy azt vettem észre, hogy Seb lóbálja előttem a karját.

-          Föld hívja Emmát! – mosolygott

Komolyan nem értem, hogy hogy tud mindig mosolyogni. Néha olyan idegesítő.

-          Itt vagyok, bocsi csak elgondolkoztam. megyek zuhanyozni! – álltam fel a kanapéról, ámde túl gyorsan, így megint megszédültem. Mikor múlik már el? Olyan zavaró, hogy folyamatosan forog velem a világ, ha valamit hirtelen próbálok.