1. Díj! :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat Nessa-nak! :) Nagyon örülök neki!

Szabályok:

• Írj magadról 11 dolgot
• Válaszolj 11 kérdésre
• Tegyél fel 11 kérdést
• Küld el 11 embernek

11 dolog magamról:

 1. Imádom a Forma-1-et, de gondolom ez nem meglepő.
 2. Nagyon szeretek olvasni.
 3. Biológia szakon tanulok, és most leszek 10.-es.
 4. A szobán falán lóg egy Brit zászló. (Union Jack)
 5. Fülhallgató gyilkos vagyok! :)
 6. Büszke vagyok arra, hogy sötétszőke hajam van.
 7. Pesszimista vagyok. :(
 8. Nőnapon születtem
 9. Sportmániás vagyok.
 10. Nem tudom, és nem is szeretek táncolni.
 11. A kedvenc számom a 8 és a 11. :)

11 kérdés Nessától.

1. Mit gondolsz a sok 1D blogról? - régen szerettem őket olvasni, de most már nem nagyon van rá időm.
2. Van olyan étel amit soha, semmiért nem ennél meg? - nagyon sok van olyan, de ha választanom kell akkor kutya, macska, csiga.
3. Hová szeretnél eljutni? - Londonba, Németországba, Ausztriába és az összes északi országba.
4. Mikor kezdtél el blogolni? - kb. 3 éve.
5. Ki adta az ötletet hogy elkezdj írni?- Magamtól kezdtem el.
6. Hány blogod van? - kettő, de csak ezt írom most.
7. Mi a kedvenc italod? - víz XD
8. Kedvenc együttesed? - One Direction, 30 Seconds to Mars, Paramore, Green Day, Nikelback.
9. A fanfiction-t vagy a saját történet tartod nagyobbra? - mindkettőt.
10. Mit gondolsz a sok design blogról? - szerintem jók.
11. Melyik a kedvenc évszakod? - ősz, tél.

Kérdéseim :

1. Mitől félsz a legjobban?
2. Ki a kedvenc F1-es pilótád?
3. Mi a legnagyobb álmod?
4. Hova szeretnél eljutni?
5. Milyen nyelveket tanulsz?
6. Mikor kezdtél el blogolni?
7. Mi inspirál?
8. Ki a példaképed?
9. Szereted a telet?
10. Hanyadikos leszel?
11. Mi a kedvenc számod?

Akiknek továbbküldöm:

1. Tina
2. Alexa
3. Dóri
4.Rebeka
5.Mercii
6. LyA
7. Hanna

( nem 11 ember, de most csak ennyit tudok, így hirtelen :))

7. Fejezet

Sziasztok! Bocsánatot kérek az elmaradásért, de  nem volt időm írni :S Nagyon bánt, de mostantól igyekezni fogok! A részek  felkerülése jövő héttől 1 hét/ 1 fejezetre változik a suli miatt, és lesz olyan hét is amikor nem lesz fejezet, mert vizsgázom egész tavalyi éves biosz anyagból, ami 3 jegyes, szóval tanulnom kell.  Megpróbálok majd a bloggal is foglalkozni, mert nagyon szeretem írni, és csak most kezdek belejönni. :) Ha vannak, akkor bocsánat a helyesírási hibákért! :)  Nem is írok többet, jó olvasást, nem hosszú a fejezet, de nekem tetszik :) Jaaa és 18+-os :))
ui.: Kérnék véleményeket, mert ha kapok legalább 2-őt akkor még a hét vége felé lesz új fejezet! :)
ui2.:Ezúton is gratula Sebnek, aki elképesztően ment a hétvégén :) Ja és Michael  Manning-nak hívták az embert aki felment vele a dobogóra, és ő a trackside control engineer :)

***Az előző részből***

Úgy elgondolkoztam, hogy azt vettem észre, hogy Seb lóbálja előttem a karját.

-          Föld hívja Emmát! – mosolygott

Komolyan nem értem, hogy hogy tud mindig mosolyogni. Néha olyan idegesítő.

-          Itt vagyok, bocsi csak elgondolkoztam. Megyek zuhanyozni! – álltam fel a kanapéról, ámde túl gyorsan, így megint megszédültem. Mikor múlik már el? Olyan zavaró, hogy folyamatosan forog velem a világ, ha valamit hirtelen próbálok

 ********

Már vártam, hogy mikor koppan a fejem, de ez szerencsére nem következett be, mert Sebastian rögtön átkarolt, és nem hagyta, hogy elessek. Ott álltunk ölelkezve, estemben egy picit szédülve, de egyikünk sem akart elszakadni a másiktól. Nem is kellett. Vagy 5 percig biztosan ácsorogtunk, én szorosan Seb vállába fúrtam a fejem, és magába szívtam az illatát.

-          Most már tényleg mennem kéne zuhanyozni! – szakítottam meg az idilli pillanatunkat, de hát mégsem tarthat valami örökké, kell hagyni máskorra is.

-          Biztos, hogy meg tudod oldani egyedül? Ne menjek veled? – vigyorgott csillogó szemmel Seb.

-          Hidd, el, hogy menni fog! – kacsintottam rá, majd ellibegtem, igaz, hogy csak szépen lassan a fürdőbe.

Nem kellett sok ész ahhoz, hogy tudjam, hogy Sebastian tuti kikerekedett szemekkel bámul utánam. A szédülésem szerencsére elmúlt, így semmi gondom nem akadt, csupán az, hogy elfelejtettem ruhát bevinni. Nem volt más választásom, magam köré csavartam a törölközőt, és besétáltam a szobámba. Seb szokásához híven, az ágyamon feküdt, és most éppen a telefonommal szórakozott, gondolom próbálta feloldani. Mikor beléptem az ajtón, konkrétan lesett az álla, a telefonomat meg kiejtette a kezéből. Biztosan nem azt várta, hogy beállítok hozzá egy szál törölközőben. Nagyot nyelve állt fel, és lépkedett oda elém. Mikor megállt előttem nem szólt semmit, csak mélyen a szemembe nézett. A tekintete az, aminek nem tudok ellenállni, ezért már nem is tudom hanyadszorra, de elvesztem a szemében. Az újabb szerelmes pillanatunkat, most az szakította félbe. hogy elkezdett lecsúszni rólam a törölköző. Már félúton járt, amikor el tudtam kapni, és visszahúztam magamra. Az egész csupán pár másodpercig tartott, de óriási lavinát indított el. Sebastian magához húzott, nem törődve azzal, hogy így a törölközőnek esélye lesz leesni rólam (ő nem hiszem, hogy bánta volna, ha megválok az egyetlen rajtam lévő dologtól) és eszeveszetten csókolni kezdett. Na, itt már nem törődtem azzal, hogy mi lesz, csak faltunk egymás száját. Mindketten éreztük, hogy ez most más. Vágyunk egymásra nagyon is. Mindkettőnk keze elkezdett lejjebb kalandozni, és én valószínűleg akkor vesztettem el a fejem amikor, Seb szája elvált az enyémtől és elkezdett fokozatosan lefelé haladni. Először csak a nyakam csókolgatta, és szívogatta (tuti, hogy ott lesz a nyoma). Aztán egyszer csak a fenekem alá nyúlt, az ölébe kapott, hagyta teljesen leesni rólam a törölközőt, és elaraszolt velem az ágyig. Óvatosan letett, majd elkezdett kibújni a nadrágjából. Na, ezt nem hagyhattam, és oda ugrottam hozzá, az ágy szélére. Csókban forrtunk össze, és ezt egy pillanatig sem szakítottuk meg. Ő a kezeivel az én meztelen testemet simogatta, míg én őt öltöztettem le. A pólóját szó szerint letéptem róla. Mikor már csak a boxer volt rajta nem bírtam magammal és felhúztam az ágyra. Akkor csak akkor szakítottuk meg a csókunkat. Seb felemelte a fejét, és a szemében kételyt láttam.

-          Biztos, hogy akarod? – kérdezte bizonytalanul, ám a hangja szenvedéllyel teli volt.

-          Úgy nézek ki, mint aki nem? – mosolyogtam rá – Itt fekszem alattad meztelenül, ha nem akarnám, akkor azt már mondtam volna.

Nem válaszolt semmit, csak elmosolyodott és adott egy szenvedélyes csókot. Miközben csókolóztunk, én lehúztam az utolsó rajta maradt ruhadarabot is.  Akkor már mindketten meztelen testtel feszültünk egymásnak. Sebastian kezei abba hagyták a simogatásomat helyette a kezei rátapadtak a melleimre. Erre a reakcióm egy sóhaj volt, amit a bajnokom örömmel konstált. Valahogy vissza akartam neki adni azt az érzést, amit ő okoz nekem, így átfordítottam, hogy ő legyen alul, majd ráültem a csípőjére, és a férfiasságát kezdtem el kényeztetni, mire belőle is kiszakadt egy sóhaj. Sebastian nem sokáig hagyta magát maga alá gyűrt, majd újfent elkezdett csókolgatni, miközben én még mindig a legérzékenyebb pontjával voltam elfoglalva. Elvégre adok-kapok ez az egész nem?  Mindkettőnkből folyamatosan törtek fel a sóhajok. Sebastian megelégelte a simogassuk egymást, akciókat, így az egyik ujját belém mártotta. Nem kellett sok ahhoz, hogy felsikoltsak, de végül csak egy nagy sóhajra futotta. Seb hihetetlenül elmosolyodott, miközben az ujjával bennem matatott. Hitelen gondolt egyet, és mire feleszméltem, már két ujjam volt bennem. Én már nem sokáig bírtam, de szerintem ő sem. Magamhoz húztam a fejét, ami addig a mellkasomon pihent, és jelzésértékűen megcsókoltam. Értette a célzás, mert kivette az ujjait belőlem, és a felnézett rám.

-          Ha nagyon fáj, csak szólj! – nézett rám

Nem válaszoltam, csak szenvedélyesen megcsókoltam, és próbáltam minden érzelmemet belesűríteni a csókba.  Szerintem sikerült. Sebastian az egyik pillanatban csak csókolt, meg simogatott, a másikban, pedig már belém hatolt. Felsikítottam. Nagyon fájt, szúró, feszítő és égető érzés volt. Sebastian az eltorzuló arcomat látva, megijedt és már éppen mászott volna ki belőlem, amikor visszahúztam.

-          Ne! Maradj, már el is múlt!

Ezek után teljesen belém merült, majd szép lassan elkezdett mozogni bennem, miközben folyamatosan csókolt. Ez a lassú tempó egyikünknek sem felelt meg, így gyorsabbra kapcsoltunk. Egyszerre értünk el a csúcsra, és egyszerre süppedtünk vissza zihálva a párnákra. Nagyon boldogan, és szerelemmel eltelve néztünk egymásra, de egyikünk se tudott megszólalni. Összebújva aludtunk el. Másnap reggel, szerintem én voltam a világ legboldogabb embere. Túl voltam életem első szeretkezésén, azzal a fiúval, akit ugyan nem rég óta vagyok együtt, de magabiztosan kijelenthetem, hogy mindennél jobban szeretem. Oldalra néztem a békésen alvó szerelmemre, és elöntött a büszkeség. Nem sokkal később Sebi is ébredezni kezdett.

-          Jó reggelt! – köszöntött egy jó hosszú reggeli csókkal.

-          Neked is! - mosolyogtam rá.

-          Köszönöm az estét! Fantasztikus volt!- nézett mélyen a szemembe.

-          Én köszönöm! Életem legszebb estéje volt!

Nem válaszolt semmit, csak szerelmesen nézett rám. Reggeli után úgy döntöttünk, hogy vagyok olyan jól, hogy végre 5 nap csúszással, de haza utazzunk a szüleimhez. Lea valószínűleg mindent elmondott már neki, így nekem csak annyi dolgom lesz, hogy bemutassam Sebastiant.  Csak annyi a baj, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz. Bár ahogy anyáékat ismerem, szerintem Sebastiant nagyon hamar el fogják fogadni, részben azért, mert tudják mennyit jelent nekem a forma-1 és az, hogy a részese lehetek, részben meg azért, mert eddig még sosem volt komoly barátom. Rövid ideig tartó kapcsolataim voltak, de azok se alakultak valami fényesen, inkább a tanulásra koncentráltam, meg arra, hogy elérjem az álmomat. Sikerült, ráadásul kárpótlásként a sortól még Sebastiant is megkaptam. Éppen magunkon tűnődtem, mikor bevillant a tegnap este. Sose voltam az a fajta, aki könnyen adja magát, de azt hiszem Sebastian más. Vele volt az első alkalmam, neki ajándékoztam a szüzességem, igen biztosan meglepő, hogy 24 éves létemre most szexeltem először, de nem ez volt eddig a legfontosabb az életemben. Most, hogy Seb megjelent az életemen, szerintem ez előtérbe fog kerülni. Hullámzott a mellkasom, amikor elöntöttek az emlékek. Az egész tegnap estém feledhetetlen volt. Soha nem hittem voltam, hogy ilyen jó lesz, de hát Sebastiannal mi nem az?  Ekkor villant be, hogy tulajdonképpen mi nem is védekeztünk. Nem igazán a betegségektől félek, inkább a terhességtől. Persze, akarok majd gyerekeket, de én most nem lennék még kész rá. Fogamzásgátlót se szedek, mert eddig ugyebár nem éltem nemi életet.  Végül is mindegy, ha netalán terhes estem, akkor a gyermekünk, igazi szerelemgyerek lesz, mert arról só sem lehet, hogy elvetessem. Majd elválik, hogy lesz-e következménye a dolognak. Ha lesz, akkor annak valamiért így kell lennie. Na, nem agyalok tovább ezen, inkább felhívom Leát, hogy ma megyünk.

-          Szia, húgocskám! – üdvözöltem, amikor felvette a telefont.

-          Úristen! Emma! Jól vagy? Minden oké?

-          Egy: nem vagyok Jézus. Kettő: Jól vagyok semmi bajom, már csak néha kap el a szédülés, de amúgy minden rendben van.

-          Örülök! Mikor jöttök haza?

-          Ma. De ne szólj róla senkinek, mert meglepetés lesz! este fele valamikor ott vagyunk! Ne legyél túl izgatott, mert gyanút fognak!

-          Oké, várunk titeket, és készülj fel, mert anya le fogja rohamozni Sebastiant!

-          Gondoltam! Na, szia, Lea! – tettem le a telefont.

Eredetileg azért mentem be a szobámba, hogy megnézzem, hol van, és mit csinál a szerelmem, mert a reggeli után eltűnt. A szobában volt, ahogy gondoltam, de azt nem gondoltam volna, hogy bőröndrendezgetés közben találok rá. Mikor beléptem a szobába, felnézett.

-          Szóltál a szüleidnek, hogy megyünk? – kérdezte mosolyogva

-          Leával beszéltem, de megkértem, hogy ne mondja el senkinek, hagy legyen meglepetés.

-          Mikor indulunk?

-          Estére mondtam az érkezésünket, de még el kéne ugranom előtte a postára, szóval szerintem, ha fél 4-kor elindulunk az jó. – ismertettem a tervemet.

-          Oké, akkor addig még van időnk. Úgy gondoltam, hogy hétfőn indulnánk tovább Heppenheimbe, ha ez így neked megfelel. Kocsival mennénk oda is, csak előtte még haza kellene ugranom pár dologért Svájcba.

-          Nekem megfelel, de nem lesz az egy kicsit hosszú neked?

-          Autóversenyző vagyok, kibírom.

-          Csak akkor egyezek bele ebbe, ha egy kis ideig vezethetek majd én. Nem akarom, hogy végig te vezess.

-          Ha azt mondom, hogy majd meglátjuk, akkor megnyugszol? – sóhajtott, majd felállt és leült mellém az ágyra.

-          Talán. – bújtam hozzá

Nagyon jó volt így együtt.  A napunk gyorsan elrepült, mire észbe kaptunk, már a bőröndöket, pakoltuk be a csomagtartóba. Azt nagy nehezen, de kiharcoltam, hogy a postáig én vezessek, mert jobban tudom, hogy merre van, de utána már Seb ült a volán mögött.

-          Soha nem találkoztam még olyan nővel, aki ennyire rajongott volna a vezetésért. Nem gondolkoztál rajta sose, hogy F1-es pilóta leszel?

-          Ezt bóknak veszem! – mosolyogtam, jól esett amit mondott -  mindig is az álmaim között szerepelt az, hogy hivatásos pilóta legyek, de a szüleim nem igazán akartak ekkora nyomásnak kitenni, így inkább sportújságíró lettem. Mindegy volt, csak valahogy az F1 közelében lehessek. nagyon keményen tanultam.

-          Hát, való igaznőként nagyon nehéz lehetett volna érvényesülni egy férfi sportágban, de egyet megígérek most neked. Ha törik, ha szakad, elintézem, hogy egyszer vezethess egy F1-es autót!

-          Köszönöm Seb! Az nagyon sokat jelentene nekem!- nyomtam egy puszit az arcára, remélve, hogy ezzel nem zökkentem ki a koncentrációjából.

Csakhogy a puszi nem volt neki elég. Oldalra fordította a fejét, odahajolt hozzám és megcsókolt. Rögtön eltoltam magamtól, és visszafordítottam a fejét.

-          Az utat figyeld! – figyelmeztettem.

Az út további része csendben telt, egészen addig, míg ki nem értünk pestről, és meg nem láttam az M3-mas elején a McDonalds táblát.

-          Menjünk be a mekibe lécci! – kérleltem

Nem ellenkezett, bár nem is lett volna esélye, ugyanis ebbe a mekibe mindig megállok kajálni, akárhányszor csak arra járok. Bevásároltunk az útra, vagyis inkább csak én vásároltam be magamnak, mivel Seb csak egy Big Mac menüt kért. Én vettem egy McChikent menüt, egy csibeburgert, egy vaníliás-epres pitét, és 2 Mcfreez-t. Nem ültünk be enni, hanem úgy döntöttünk, hogy majd a kocsiba elfogyasztjuk az ennivalónkat. Sebnek kerekedett a szeme, mikor mindkét burgert egymás után ettem meg, a sült krumplival együtt. Utána még a fagyinak is volt helye, így csak a pitét hagytam meg későbbre.

-          Te, hogy bírsz ennyit enni? – kérdezte Sebi elképedten.

-          Nekem, a mekis kaja bármilyen mennyiségben jöhet.

Inkább nem válaszolt, de szerintem valami olyasmi gondolatok cikáztak az agyában, hogy akkor, miért nézek ki még mindig, úgy ahogy, és miért nem vagyok egy elhízott disznó. Hát azért, mert fiatalkoromban, rendszeresen kézilabdáztam, és tornáztam, ma pedig már nem vagyok annyira hízékony. Áldom is a sorsot érte. Szerencsére az úton semmi galiba nem történt, így valamivel fél hét előtt meg is érkeztünk a szülőfalumba, Kistokajba. Jó volt újra látni, az ismerős tájakat, és házakat. Ahogy haladtunk végig a főutcán feltörtek a gyerekkori emlékeim. Hol és mit csináltam. Ábrándozva meredtem ki az ablakon.

-          És most merre? – rántott vissza Seb a földre.

-          Menj tovább egyenesen, majd az első lehetőségnél fordulj balra. – esküszöm, még egy GPS is meg irigyelte volna a hangomat.

-          Itt is vagyunk! Üdvözöllek az otthonomban! – mondtam miután  megálltunk a kapu előtt az autóval.

-          Szép kis ház! – mosolyogott Sebastian.

Véleményeket szeretnék! :)

6. Fejezet

Sziasztok! Mikor ez a rész felkerül, én már nem tartózkodom Magyarországon.  Remélem közzé fogja tenni a blogger, de ellenőrizni fogom. Nem lett ez se hosszú, de hát ti  szavaztatok rá.... :) Jó olvasást, véleményeket/pipákat várok! :) :*
Ui. Ez volt az utolsó előre megírt rész, de igyekezni fogok! :) 

*Emma szemszöge*

Érzékeltem mindent, ami körülöttem történik azóta, hogy behoztak a kórterembe, és lefektettek az ágyra, de az életbe rendesen még nem tudtam visszatérni. Hallottam, ahogy Sebastian beszél hozzám, láttam, ahogyan bejön az orvos, és megvizsgál, illtetve megnyugtatja Sebet, hogy hamarosan fel fogod ébredni. Már nyitottam volna ki a szemem, de egy ismeretlen kar visszarántott a sötétségbe.

*Sebastian szemszöge*

Már harmadik napja annak, hogy alig alszom, ha lehunyom a szemem, akkor is csak pár percet tudok pihenni. A negyedik napon azaz csütörtök reggel arra keltem hogy valaki szorongatja a kezem. Ránéztem Emmára es végre a becsukott szemek helyett, a kék szempár nézett vissza ram.

*Emma szemszöge*

Felébredtem. Először nem tudtam hol is vagyok, de a sok fehérségtől, meg a csövekről amik kilógtak belőlem beugrott. Fel akartam emelni a kezem, hogy megdörzsöljem a szemem, de apróbb akadályba ütköztem. Sebastian fogta a kezem, es békésen aludt. Megszorítottam a kezet, amire rögtön felébredt. Kinyitotta azokat a gyönyörű kék szemeit, es elmosolyodott.

-          Szia! – mosolyogtam rá

-          Hala istennek hogy felébredtél Em. Nagyon aggódtam, hogy elveszíthetlek.

-          Ne aggódj, rossz pénz nem vesz el csak átalakul. - viccelődtem

Teljesen jól ereztem magam a szédülést leszámítva. Egy par perc múlva bejött az orvos is es elégedetten nyugtázta, hogy voltam olyan kedves es magamhoz tértem.

-          Mikor mehetek haza? - kérdeztem

-          Ha ma délutánig nem lesz semmi baja, akkor este haza is mehet. De szigorúan felügyelet alatt kell maradnia.

-          Ne aggódjon doktor Úr! Vigyázok rá!

-          Jó lenne, mert ilyen rövid időn belül az agya nem fog elviselni meg egy ütést.

Elhúzott szájjal néztem a dokira. Biztos vagyok benne hogy ezek után Seb egyfajta burokban fog tartani, hogy meg véletlenül se essen bajom.

-          Hát mit hallok? Felébredtél csipkerózsika?

-          Szia neked is finnek gyöngye! Köszönöm hogy behoztál a kórházba!

-          Semmiség! - mosolyodott el Heikki es leült a másik oldalamra. - hol van a húgom? - érdeklődtem

-          Hazament, mert a szüleid mar nagyin aggódtak.

-          Ugye nem mondtátok el nekik hogy mi volt velem? - néztem szemrehányóan a két srácra.

-          Nem tehettünk meg hogy nem szolunk nekik. - válaszolta Seb.

A doki tartotta a szavát es mivel nem volt a kisebb szédelgésen kívül egyéb bajom hazaengedett. Sebastiannal az en lakásomra mentünk es hiába hívtam Heikkit hogy jöjjön velünk es legálabb egy éjszakát maradjon, hajthatatlan volt, mondván, hogy megy a repülője. Hazautazott a nyári szünetre Finnországba.

-          Jó szórakozást és pihenést! - mondta Seb az edzőjének mikor megálltunk a repülőtér parkolójában - Éljen! Senki nem fog piszkálni az edzéssel. - mormogta boldogan az orra alatt.

-          Halottam Vettel es ne örülj! - mondta Heikki es a kezembe nyomott egy edzéstervet és egy étrendet. Seb ábrázatát meglátva kipukkant belőlem a nevetés. Olyan volt mint egy kisgyerek akitől elvettek a csokiját.

-          -62kg! – rázta meg figyelmeztetően a mutató ujjat a finn majd elsétált becsekkolni.

Az utat a lakásomig csöndben tettük meg. A házba beérve meglepő módon rendet tálaltam, pedig ez Leára nem jellemző.

-          Heikki is itt lakott abban a par napban, es ő utalja a széjjelséget. - adta meg Seb a magyarázatott az elképedt fejemet látva.

Na ezért a drága húgom meg mit fog kapni.

-          Értem. Nem vagy éhes? - kérdeztem

-          Egy kicsit.

-          Mit kérsz? Megyek, csinálok valamit! - indultam meg a konyha felé

-          Inkább rendeljünk pizzát! - kapta el a karom.

-          Tudok főzni! Nem foglak megmérgezni! - tiltakoztam.

-          Biztos vagyok benne, hogy finomakat főzöl, de nem akarom, hogy megerőltesd magad, ezért inkább rendeljünk.

Most mondjam, hogy én megmondtam? Na de nem, már csak azért se hagyom magam!

-          Nem lesz semmi bajom attól, hogy például megfőzök pár darab virslit! – csattantam fel, majd kirántottam a kezem a szorításából, és sietősen elindultam a konyhába.

Vagyis csak mentem volna, mert hirtelen megfordult velem a világ, és ha Seb nem kap el, akkor megint a padlón végzem.

-          Köszi! – mondtam a földet bámulva, mert nem mertem a szemébe nézni. Tudtam, hogy mérges.

-          Nem szabd sietned! – figyelmeztetett – nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek. Tudom, önző vagyok, de akkor sem.

-          Nem vagy önző! – néztem bele most már a szemébe – ha te az vagy, akkor én is!

Seb nem válaszolt csak forrón megcsókolt. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Tulajdonképpen valamilyen szinten múlt is.

-          Na, ez már hiányzott! – vigyorgott miután elváltunk.

Felnevettem.  Nem tudtam megállni. Néha olyan gyerek még. Végül csak belementem, hogy rendeljünk, viszont kikötöttem, hogy csakis akkor, ha este nézhetek sírós filmet DVD-n. Naná, hogy beleegyezett, de csakis a kaja miatt. Körülbelül 10-15 perc múlva megjött a pizza és meg egy nagy takaróval meg a pizzás dobozzal letelepedtem a kanapéra. Elindítottam az Ízlések és pofonokat, majd intettem Sebasnak, hogy üljön le ő is, vagy nem kap a pizzából. Elnyúzott ábrázattal ült le mellém.  Ő még nem tudta, hogy ez a film, nem az a tipikus, csöpögősen romantikus, sírós film. Tulajdonképpen én is csak azért sorolom a sírós filmet közé, mert nem bírom szabályozni a könnyeimet, amikor Zoe anyukája meghal. De ez az egyik kedvenc filmem. A pizza a film feléig kitartott ugyan, de mikor megettük Seb rögtön kérte, hogy még hozzak valamilyen kaját. Megalítottuk a filmet és kimentem a konyhába, összeütni egy könnyed kis salátát, mert az nem hizlal, és így talán Vettel is bele fog férni az autójába, én meg a nadrágjaimba. Nem engedtem volna neki, azt, hogy a pizza után is együnk valamint, ha a film nagy része nem étteremben, és ételek között játszódik. Gyorsan összedobtam a görög salit, és a nagy tállal a kezemben mentem vissza Sebhez a kanapéra. Odabújtam hozzá, majd elindítottuk a filmet, és egészen a végéig nyammogtunk a salátán. Nagyon finom volt.

-          Nem hittem volna, de jó volt ez a film! – mondta Sebastian, amikor vége lett.

-          Tudom, ez az egyik kedvenc filmem! – mosolyogtam

-          Miket szeretsz még?

-          Hát, a Harry Pottert nem tudom megunni, ahogy a Narniát sem, tudom, hogy gyerekes, de én imádom őket. Szeretem még a Holidayt, Az utazazót, a Neveletlen hercegnőt, az Arthur királyt, valamint nagy sorozatfüggő vagyok.

-          Hidd el nem vagy gyerekes, csak azért mert szeretsz pár kamaszoknak való filmet. – vigyorgott

-          Na, ez most tényleg megnyugtatott. – ironizáltam

-           Jaj, gyere ide, tudod, hogy értem! – húzott magához

Persze, hogy tudtam, de akkor is. Jól esett hozzábújni, és hallani a szívverését. Na jó nem tudom, mikor lettem ilyen nyálas. Ez rémisztő, de ahogy a tesóm mondta, ilyen a szerelem. Jut eszembe, őt még ki kell kérdezni, egy bizonyos dologról. Nem hittem volna, hogy a szerelem ilyen mértékben befolyásolni fogja a személyiségemet, ilyet eddig még nem tapasztalta. Igaz, hogy nem voltam még úgy igaziból szerelmes, de nem i volt eddig sok barátom, inkább a tanulásra és az álmaimra koncentráltam. Úgy elgondolkoztam, hogy azt vettem észre, hogy Seb lóbálja előttem a karját.

-          Föld hívja Emmát! – mosolygott

Komolyan nem értem, hogy hogy tud mindig mosolyogni. Néha olyan idegesítő.

-          Itt vagyok, bocsi csak elgondolkoztam. megyek zuhanyozni! – álltam fel a kanapéról, ámde túl gyorsan, így megint megszédültem. Mikor múlik már el? Olyan zavaró, hogy folyamatosan forog velem a világ, ha valamit hirtelen próbálok.