8. Fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért,  de nagyon nem volt időm írni... Az esetleges helyesírási hibákért elnézést.  Próbálok  jövőhéten is hozni részt, de nem ígérek semmit! :( Nagyon sokat kell tanulnom :(

Nem lett olyan hosszú, de remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

 ui.: Kérnék szépen legalább 1 kommentet a fejezet alatt! :) Ez nem határ, de nagyon jól esne ha írnátok!

 ***

Nem is az én testvérem lett volna Lea, ha nem terem ott a kiskapunál, amint kiszálltunk a kocsiból. Az a kiscsaj egy igazi forgószél.

-          Sziasztok! Anyáék még nincsenek itthon, elmentek a boltba, úgy hogy kellő meglepetésben lesz részük, de előbb álljatok be az udvarra, hogy ne lássák a kocsit. – utasított minket Lea.

Sebastian visszaült, és teljesítette Lea parancsát, míg én a kulcsomat kerestem elő, mivel a drágalátos hugicámnál, minden volt csak az nem. Mint, kiderült Lea előre megtervezte az egész akciót, direkt elküldte a szüleinket vásárolni, hogy meglepetés legyen nekik. Rafkós egy lány, mondhatom.  Leültünk a kanapéra beszélgetni, addig, amíg anyáék nem jönnek meg. Lea nem igazán tudott betelni azzal, hogy ott van Sebastian Vettel a nappalinkban, teljes életnagyságban, és éppen a nővérét ölelgeti. Természetesen azt sem hagyhatta ki, hogy lefényképezzen minket, aminek én kifejezetten örültem, mert így legalább már van közös képünk, amit kitehetünk akárhova. Nem sokkal később anyáék is megérkeztek, pár szatyrot cipelve. Szerencsére a házunk elrendezése olyan, hogy az előtérből és a konyhából nem látni, hogy mi van a nappaliban, így Lea ment segíteni, kipakolni, mi pedig csendben vártuk, hogy a családom megjelenjen a nappaliban. Anya jött, először aki amikor meglátott minket, majdnem szívrohamot kapott.

-          Úristen! Emma, hogy kerültük ti ide? – kérdezte megdöbbenve.

-          Nem is örülsz nekünk? – kérdeztem elkámpicsorodva-

-          Persze, hogy örülök, gyere ide te nagylány! – ölelgetett össze.

Mikor elváltunk apa is belépett a nappaliba, és Ő is nagyon meglepődött, de mivel már mindenki ott volt ideje volt bemutatni a barátomat, aki eddig kisség értetlenül áldogállt mögöttem. Sajnáltam szegényt, mert a beszélgetés eddig magyarul folyt, és nem értett belőle semmit. Gyorsan át is váltottam angolra, amit mindenki beszélt valamilyen szinten a családban.

-          Anya, apa bemutatom a barátomat Sebastian Vettelt! – húztam magam mellé Sebet.

-          Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket. Igazán nagyszerű lányuk van! – üdvözölte őket Sebi.

Mind apa, mind anya reakcióján láttam, hogy Sebastian elég hamar a családunk szerettet tagja lesz.

-          Mi is nagyon örülünk, vigyázz rá nagyon! – mosolyogtak ránk.

A sikeres bemutatkozás után fáradságra hivatkozva elvonultam Sebastiannal a gyerekszobámba. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog hozzá szólni.  Felmentünk az emeletre, kitártam az ajtómat, majd beléptem. Semmi sem változott.

-          Ez most komoly? – döbbent le Seb amint a szeme elé tárult a szobám.

Hát igen. Nem éppen egy lányos rezidenciám volt. A falak halványkékek voltak, és a falak több mint a felét, Forma-1-es (Sebastianos, Red Bullos, valamint Schumacheres és Raikkönen-es) poszterek borították, de volt ott még síugrással kapcsolatos dolog is, és a kézilabdát se hagyjuk ki.  Volt a szobámban, még egy íróasztal, egy gardrób, valamint egy könyvespolc is, ami roskadásig meg volt pakolva könyvekkel.

-          Teljesen! Ez vagyok én! – mosolyogtam, mert sejtettem, hogy valami ilyen lesz a reakciója.

-          Végül szép, csak szokatlan egy lánytól, de nagyon tetszik! – ölelt át.

Az esténk további rész nyugisan telt, senki nem zaklatott minket, így csak csendben összebújva élveztük a másik jelenlétét, egészen addig, míg ki nem szaladt az a számon, ami egész nap ott motoszkált a fejemben.

-          Ugye tudod, hogy tegnap nem védekeztünk?

-          És?  - szaladt fel Seb szemöldöke.

-          Mit és? Akár terhes is lehetek! – háborodtam fel.

-          Azt hittem szedsz valami fogamzásgátlót, vagy ilyesmi. – magyarázkodott

-          Nem, nem szedek, mert te voltál nekem az első. – vallottam be neki elpirulva.

-          Igen? Örülök neki, de megleptél.

-          Sose volt még komolyabb kapcsolatom.

-          Mit csinálnál, ha véletlenül teherbe esnél? – tért vissza Seb az eredeti témára.

-          Mindenképpen megtartanám a babát, akár támogatnál, akár nem.

-          Sose hagynálak el, ebben biztos lehetsz, én nagyon szeretnék egy kisbabát.

-          Én is, de nem most, nekem ez még egy kicsit korai, talán egy fél-egy év múlva visszatérhetünk a témára.

-          Oké, és, hogy tudd és nem siettek semmit, majd ha te is készen állsz rá.

-          Köszönöm Seb. – csókoltam meg, és ezzel lezártnak tekintettük a témát. Egyelőre.

Másnap egy hangos kukorékolás ébresztett minket reggel fél 7-kor. El is felejtettem a falusi élet „szépségeit”. Nagyon nem lepődtem meg, hogy amikor úgy 7 tájékán, miután valamennyire magunkhoz tértünk és levánszorogtunk a konyhába, már az egész családom ott sürgött-forgott. Mindig is korán kelő család voltunk, de én ettől az egyedüllét alatt elszoktam.

-          Jó reggelt! – köszöntöttek minket. – Jól aludtatok? – tette hozzá még anya.

-          Nektek is’reggelt! Nagyon jó lett volna, ha az a hülye kakas nem költ fel mindet hajnalban! – durrogtam.

Na, igen, reggel, ha nem magamtól ébredek fel akkor általában ilyen morgósan hisztis vagyok. Seb csak mosolygott mögöttem. Őt nem igazán zavarta sem a kakas, sem a korán kelés. A reggeli elfogyasztása után, szívem szerint mentem volna vissza még vagy 1 órát lustálkodni az ágyba, de a drága szerelmem és a hugicám kitalálták, hogy menjünk el kirándulni.

-          Naaaa, Emma ne legyél már ilyen! – próbált rávenni a dologra Lea

-          Igen, Emma! A kedvemért eljössz? – próbálkozott Seb a kiskutyaszemekkel.

-          Jól van, elmegyek, de csak akkor, ha holnap kinyírhatom azt a kakast! – Na, igen, ez is a mai terveim között szerepelt.

Nem válaszoltak semmit, csak az égre emelték a szemüket. Azt hiszem ez mindent elárult. Átöltöztem valami sportosabb cuccba, a hajamat csak lófarokba fogtam, a sminkkel nem bajlódtam, mert az erdőbe ugyan minek kéne? Lesétáltam a lépcsőn, ahol már vártak a többiek. Előtúrtam a cipős szekrényből a régi edzőcipőmet, majd indulhattunk. A kocsinál ugyan még volt egy kis vitánk a vezető személyéről.

-          Én vezetek! – jelentettem ki magabiztosan.

-          Szó sem lehet róla! - csattant fel egyszerre Seb és Lea.

Ezek összebeszéltek és direkt mindketten ellenem vannak? Érthetetlen.

-          De most miért? – háborodtam fel, szerintem teljesen jogosan.

-          A vezetéshez most túl ideges vagy! – vigyorgott Seb, amin még jobban felhúztam magam.

-          Nem sokszor láthatok egy F1-es pilótát testközelből vezetni, szóval mivel te nem vagy az, így most, lécci ne vezess. – Lea, és a fangirlködés. Gondolhattam volna.

-          Na, jó! De én ülök elől, és nincs apelláta Lea, vagy itthon maradsz!

-          Oké! – sóhajtott a testvérem.

Az egész utat végignavigáltam, mert ugyebár én ismertem az utat Seb meg nem. Mennyivel jobb lett volna, ha én vezetek! Lillafüredre mentünk túrázni. Én úgy gondoltam, hogy csak szépen végigmegyünk a tanösvényen egy darabig, de nem. Seb az első adandó alkalomnál letért a kijelölt útról, így bóklászoltunk a susnyásban. Kezdem azt hinni, hogy ez valami előre kitervelt akció volt, mert Lea vagy 15 lépéssel biztosan előttünk járt. Seb kapott is az alkalmon és szorosan magához rántott.

-          Naa! Mit csinálsz? – nevettem

-          Ezt! – suttogta a fülembe majd megcsókolt. Egy erdő közepén.

Nem igazán volt ellenemre a csók, így jó sokára el is nyúlt.

-          Szeretlek Emma! – mondta ki Seb azt a 8 betűs 3 szótagból álló szót, ami szerintem az egyik legszebb szó. Jó persze angolul mondta, de akkor is.

-          Én is szeretlek Sebastian. – ezt magyarul mondtam. Szerintem magyarul a legszebb, és mindig is magyarul akartam ezt először kimondani annak az embernek, aki megérdemli. – I love you, Ich liebe dich! – tettem még hozzá, hogy értse is.

Felcsillant a szeme, majd újra megcsókolt.  Az első „szeretlek” csókunkat Lea szakította félbe a kiabálásával, hogy menjünk már. nem igazán volt más választásunk. A túránk további része nagyon jól telt, annyit nevettünk, hogy rendesen szúrt a hasam.  Mondjuk egy nagyra nőtt gyerek, meg a tökkelütött hugicám társaságában ez nem igazán volt meglepő.  Valamikor délután 6-ra értünk vissza a kocsihoz, és mivel mind majd meg haltunk az éhségtől, hiába ettünk meg egy csomó szendvicset, amit anya csomagolt nekünk, ezért kiharcoltam, hogy menjünk el a mekibe vacsorázni. Ugyan hova máshová?

-          Már megint? Emma, gyorskaja mérgezést fogsz kapni! – forgatta a szemeit Sebastian.

-          Én? Soha! – vigyorogtam.

-          És megint felfalod a fél éttermet? –

-          Bírnék én annál többet is enni!

-          Valahogy nem bírom elhinni!

-          Majd meglátod! Ha mi Leával beszabadulunk oda! – pacsiztam le a tesómmal.

Mindketten nagy mekisek vagyunk. Gyerekkorunkban a csajos napjaink egyik alapvető programja volt a McDonalds. Most úgy döntöttünk, hogy beülünk, és szép nyugisan fogyasztjuk el a vacsinkat.  Seb csak egy sajtburger menüt kért, mondván, hogy neki bele is kellene majd férnie az autójába, és ha Heikki ezt látná, megölné.  Nem ellenkeztem, mert igaza volt, és én még ráadásul megígértem Heikkinek, hogy ugyanannyi kiló lesz, erre bűnbecsábitom. De azért mi Leával szokás szerint nem fogtuk vissza magunkat. Én kértem egy grillcsirkés McWrapp menüt, egy 6 db-os Mcnuggets-et, egy almás pitét, valamint egy Magnusmos McFlurry-t. Lea a Sajtos McRoyal mellett tette le a voksát, valamint ő még kért egy csiberburgert, aztán még ő is kért almás pitét meg McFlurryt. Sebastiant se hagyhattuk ki a fagyizásból, bár ő egy kevesebb kalóriát tartalmazó csokis McFreeze-t kapott. Csak az étel volt 4 tálcán, és foglalt egy 2 asztalt. Seb állítása szerint tökéletesen jóllakott a sajtburger menüvel meg a fagyival, ezért kicsit le volt döbbenve rajtunk.

-          Ti, hogy bírtok még enni? – kérdezte miután legyűrtük a piténket, és még előttünk volt a fagyi. – Ha elképzelem, hogy mennyit ettetek ti most, már attól rosszul leszek

-          Szokj hozzá! Szeretem a hasam! – válaszoltam.

-          Ez így van! Láner vonás! – vigyorgott Lea.

Fél nyolckor indultunk haza a Mekiből, így valamivel nyolc után már otthon voltunk. Anyáék komplett vacsival vártak minket, gondolván, hogy éhesek vagyunk. Hiába sütötte anya a kedvenc hagymás pizzámat, már nem bírtam enni, ahogy Seb se. Viszont Lea. Na ő leüllt és evett még 2 szeletet. Nem is bírom elképzelni, hogy mekkora lehet a gyomra. Nagyon kívántam, de alig hogy közelebb mentem, felfordult a gyomrom. Éreztem, ahogy jön vissza minden amit aznap ettem. Sprinteltem is fel a WC-re. Már úgy a fele dolog kijött belőlem, amikor valaki mögém lépett, és félrefogta a hajam, hogy az ne legyen olyan. Sejtettem ki az.

1. Díj! :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat Nessa-nak! :) Nagyon örülök neki!

Szabályok:

• Írj magadról 11 dolgot
• Válaszolj 11 kérdésre
• Tegyél fel 11 kérdést
• Küld el 11 embernek

11 dolog magamról:

 1. Imádom a Forma-1-et, de gondolom ez nem meglepő.
 2. Nagyon szeretek olvasni.
 3. Biológia szakon tanulok, és most leszek 10.-es.
 4. A szobán falán lóg egy Brit zászló. (Union Jack)
 5. Fülhallgató gyilkos vagyok! :)
 6. Büszke vagyok arra, hogy sötétszőke hajam van.
 7. Pesszimista vagyok. :(
 8. Nőnapon születtem
 9. Sportmániás vagyok.
 10. Nem tudom, és nem is szeretek táncolni.
 11. A kedvenc számom a 8 és a 11. :)

11 kérdés Nessától.

1. Mit gondolsz a sok 1D blogról? - régen szerettem őket olvasni, de most már nem nagyon van rá időm.
2. Van olyan étel amit soha, semmiért nem ennél meg? - nagyon sok van olyan, de ha választanom kell akkor kutya, macska, csiga.
3. Hová szeretnél eljutni? - Londonba, Németországba, Ausztriába és az összes északi országba.
4. Mikor kezdtél el blogolni? - kb. 3 éve.
5. Ki adta az ötletet hogy elkezdj írni?- Magamtól kezdtem el.
6. Hány blogod van? - kettő, de csak ezt írom most.
7. Mi a kedvenc italod? - víz XD
8. Kedvenc együttesed? - One Direction, 30 Seconds to Mars, Paramore, Green Day, Nikelback.
9. A fanfiction-t vagy a saját történet tartod nagyobbra? - mindkettőt.
10. Mit gondolsz a sok design blogról? - szerintem jók.
11. Melyik a kedvenc évszakod? - ősz, tél.

Kérdéseim :

1. Mitől félsz a legjobban?
2. Ki a kedvenc F1-es pilótád?
3. Mi a legnagyobb álmod?
4. Hova szeretnél eljutni?
5. Milyen nyelveket tanulsz?
6. Mikor kezdtél el blogolni?
7. Mi inspirál?
8. Ki a példaképed?
9. Szereted a telet?
10. Hanyadikos leszel?
11. Mi a kedvenc számod?

Akiknek továbbküldöm:

1. Tina
2. Alexa
3. Dóri
4.Rebeka
5.Mercii
6. LyA
7. Hanna

( nem 11 ember, de most csak ennyit tudok, így hirtelen :))

7. Fejezet

Sziasztok! Bocsánatot kérek az elmaradásért, de  nem volt időm írni :S Nagyon bánt, de mostantól igyekezni fogok! A részek  felkerülése jövő héttől 1 hét/ 1 fejezetre változik a suli miatt, és lesz olyan hét is amikor nem lesz fejezet, mert vizsgázom egész tavalyi éves biosz anyagból, ami 3 jegyes, szóval tanulnom kell.  Megpróbálok majd a bloggal is foglalkozni, mert nagyon szeretem írni, és csak most kezdek belejönni. :) Ha vannak, akkor bocsánat a helyesírási hibákért! :)  Nem is írok többet, jó olvasást, nem hosszú a fejezet, de nekem tetszik :) Jaaa és 18+-os :))
ui.: Kérnék véleményeket, mert ha kapok legalább 2-őt akkor még a hét vége felé lesz új fejezet! :)
ui2.:Ezúton is gratula Sebnek, aki elképesztően ment a hétvégén :) Ja és Michael  Manning-nak hívták az embert aki felment vele a dobogóra, és ő a trackside control engineer :)

***Az előző részből***

Úgy elgondolkoztam, hogy azt vettem észre, hogy Seb lóbálja előttem a karját.

-          Föld hívja Emmát! – mosolygott

Komolyan nem értem, hogy hogy tud mindig mosolyogni. Néha olyan idegesítő.

-          Itt vagyok, bocsi csak elgondolkoztam. Megyek zuhanyozni! – álltam fel a kanapéról, ámde túl gyorsan, így megint megszédültem. Mikor múlik már el? Olyan zavaró, hogy folyamatosan forog velem a világ, ha valamit hirtelen próbálok

 ********

Már vártam, hogy mikor koppan a fejem, de ez szerencsére nem következett be, mert Sebastian rögtön átkarolt, és nem hagyta, hogy elessek. Ott álltunk ölelkezve, estemben egy picit szédülve, de egyikünk sem akart elszakadni a másiktól. Nem is kellett. Vagy 5 percig biztosan ácsorogtunk, én szorosan Seb vállába fúrtam a fejem, és magába szívtam az illatát.

-          Most már tényleg mennem kéne zuhanyozni! – szakítottam meg az idilli pillanatunkat, de hát mégsem tarthat valami örökké, kell hagyni máskorra is.

-          Biztos, hogy meg tudod oldani egyedül? Ne menjek veled? – vigyorgott csillogó szemmel Seb.

-          Hidd, el, hogy menni fog! – kacsintottam rá, majd ellibegtem, igaz, hogy csak szépen lassan a fürdőbe.

Nem kellett sok ész ahhoz, hogy tudjam, hogy Sebastian tuti kikerekedett szemekkel bámul utánam. A szédülésem szerencsére elmúlt, így semmi gondom nem akadt, csupán az, hogy elfelejtettem ruhát bevinni. Nem volt más választásom, magam köré csavartam a törölközőt, és besétáltam a szobámba. Seb szokásához híven, az ágyamon feküdt, és most éppen a telefonommal szórakozott, gondolom próbálta feloldani. Mikor beléptem az ajtón, konkrétan lesett az álla, a telefonomat meg kiejtette a kezéből. Biztosan nem azt várta, hogy beállítok hozzá egy szál törölközőben. Nagyot nyelve állt fel, és lépkedett oda elém. Mikor megállt előttem nem szólt semmit, csak mélyen a szemembe nézett. A tekintete az, aminek nem tudok ellenállni, ezért már nem is tudom hanyadszorra, de elvesztem a szemében. Az újabb szerelmes pillanatunkat, most az szakította félbe. hogy elkezdett lecsúszni rólam a törölköző. Már félúton járt, amikor el tudtam kapni, és visszahúztam magamra. Az egész csupán pár másodpercig tartott, de óriási lavinát indított el. Sebastian magához húzott, nem törődve azzal, hogy így a törölközőnek esélye lesz leesni rólam (ő nem hiszem, hogy bánta volna, ha megválok az egyetlen rajtam lévő dologtól) és eszeveszetten csókolni kezdett. Na, itt már nem törődtem azzal, hogy mi lesz, csak faltunk egymás száját. Mindketten éreztük, hogy ez most más. Vágyunk egymásra nagyon is. Mindkettőnk keze elkezdett lejjebb kalandozni, és én valószínűleg akkor vesztettem el a fejem amikor, Seb szája elvált az enyémtől és elkezdett fokozatosan lefelé haladni. Először csak a nyakam csókolgatta, és szívogatta (tuti, hogy ott lesz a nyoma). Aztán egyszer csak a fenekem alá nyúlt, az ölébe kapott, hagyta teljesen leesni rólam a törölközőt, és elaraszolt velem az ágyig. Óvatosan letett, majd elkezdett kibújni a nadrágjából. Na, ezt nem hagyhattam, és oda ugrottam hozzá, az ágy szélére. Csókban forrtunk össze, és ezt egy pillanatig sem szakítottuk meg. Ő a kezeivel az én meztelen testemet simogatta, míg én őt öltöztettem le. A pólóját szó szerint letéptem róla. Mikor már csak a boxer volt rajta nem bírtam magammal és felhúztam az ágyra. Akkor csak akkor szakítottuk meg a csókunkat. Seb felemelte a fejét, és a szemében kételyt láttam.

-          Biztos, hogy akarod? – kérdezte bizonytalanul, ám a hangja szenvedéllyel teli volt.

-          Úgy nézek ki, mint aki nem? – mosolyogtam rá – Itt fekszem alattad meztelenül, ha nem akarnám, akkor azt már mondtam volna.

Nem válaszolt semmit, csak elmosolyodott és adott egy szenvedélyes csókot. Miközben csókolóztunk, én lehúztam az utolsó rajta maradt ruhadarabot is.  Akkor már mindketten meztelen testtel feszültünk egymásnak. Sebastian kezei abba hagyták a simogatásomat helyette a kezei rátapadtak a melleimre. Erre a reakcióm egy sóhaj volt, amit a bajnokom örömmel konstált. Valahogy vissza akartam neki adni azt az érzést, amit ő okoz nekem, így átfordítottam, hogy ő legyen alul, majd ráültem a csípőjére, és a férfiasságát kezdtem el kényeztetni, mire belőle is kiszakadt egy sóhaj. Sebastian nem sokáig hagyta magát maga alá gyűrt, majd újfent elkezdett csókolgatni, miközben én még mindig a legérzékenyebb pontjával voltam elfoglalva. Elvégre adok-kapok ez az egész nem?  Mindkettőnkből folyamatosan törtek fel a sóhajok. Sebastian megelégelte a simogassuk egymást, akciókat, így az egyik ujját belém mártotta. Nem kellett sok ahhoz, hogy felsikoltsak, de végül csak egy nagy sóhajra futotta. Seb hihetetlenül elmosolyodott, miközben az ujjával bennem matatott. Hitelen gondolt egyet, és mire feleszméltem, már két ujjam volt bennem. Én már nem sokáig bírtam, de szerintem ő sem. Magamhoz húztam a fejét, ami addig a mellkasomon pihent, és jelzésértékűen megcsókoltam. Értette a célzás, mert kivette az ujjait belőlem, és a felnézett rám.

-          Ha nagyon fáj, csak szólj! – nézett rám

Nem válaszoltam, csak szenvedélyesen megcsókoltam, és próbáltam minden érzelmemet belesűríteni a csókba.  Szerintem sikerült. Sebastian az egyik pillanatban csak csókolt, meg simogatott, a másikban, pedig már belém hatolt. Felsikítottam. Nagyon fájt, szúró, feszítő és égető érzés volt. Sebastian az eltorzuló arcomat látva, megijedt és már éppen mászott volna ki belőlem, amikor visszahúztam.

-          Ne! Maradj, már el is múlt!

Ezek után teljesen belém merült, majd szép lassan elkezdett mozogni bennem, miközben folyamatosan csókolt. Ez a lassú tempó egyikünknek sem felelt meg, így gyorsabbra kapcsoltunk. Egyszerre értünk el a csúcsra, és egyszerre süppedtünk vissza zihálva a párnákra. Nagyon boldogan, és szerelemmel eltelve néztünk egymásra, de egyikünk se tudott megszólalni. Összebújva aludtunk el. Másnap reggel, szerintem én voltam a világ legboldogabb embere. Túl voltam életem első szeretkezésén, azzal a fiúval, akit ugyan nem rég óta vagyok együtt, de magabiztosan kijelenthetem, hogy mindennél jobban szeretem. Oldalra néztem a békésen alvó szerelmemre, és elöntött a büszkeség. Nem sokkal később Sebi is ébredezni kezdett.

-          Jó reggelt! – köszöntött egy jó hosszú reggeli csókkal.

-          Neked is! - mosolyogtam rá.

-          Köszönöm az estét! Fantasztikus volt!- nézett mélyen a szemembe.

-          Én köszönöm! Életem legszebb estéje volt!

Nem válaszolt semmit, csak szerelmesen nézett rám. Reggeli után úgy döntöttünk, hogy vagyok olyan jól, hogy végre 5 nap csúszással, de haza utazzunk a szüleimhez. Lea valószínűleg mindent elmondott már neki, így nekem csak annyi dolgom lesz, hogy bemutassam Sebastiant.  Csak annyi a baj, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz. Bár ahogy anyáékat ismerem, szerintem Sebastiant nagyon hamar el fogják fogadni, részben azért, mert tudják mennyit jelent nekem a forma-1 és az, hogy a részese lehetek, részben meg azért, mert eddig még sosem volt komoly barátom. Rövid ideig tartó kapcsolataim voltak, de azok se alakultak valami fényesen, inkább a tanulásra koncentráltam, meg arra, hogy elérjem az álmomat. Sikerült, ráadásul kárpótlásként a sortól még Sebastiant is megkaptam. Éppen magunkon tűnődtem, mikor bevillant a tegnap este. Sose voltam az a fajta, aki könnyen adja magát, de azt hiszem Sebastian más. Vele volt az első alkalmam, neki ajándékoztam a szüzességem, igen biztosan meglepő, hogy 24 éves létemre most szexeltem először, de nem ez volt eddig a legfontosabb az életemben. Most, hogy Seb megjelent az életemen, szerintem ez előtérbe fog kerülni. Hullámzott a mellkasom, amikor elöntöttek az emlékek. Az egész tegnap estém feledhetetlen volt. Soha nem hittem voltam, hogy ilyen jó lesz, de hát Sebastiannal mi nem az?  Ekkor villant be, hogy tulajdonképpen mi nem is védekeztünk. Nem igazán a betegségektől félek, inkább a terhességtől. Persze, akarok majd gyerekeket, de én most nem lennék még kész rá. Fogamzásgátlót se szedek, mert eddig ugyebár nem éltem nemi életet.  Végül is mindegy, ha netalán terhes estem, akkor a gyermekünk, igazi szerelemgyerek lesz, mert arról só sem lehet, hogy elvetessem. Majd elválik, hogy lesz-e következménye a dolognak. Ha lesz, akkor annak valamiért így kell lennie. Na, nem agyalok tovább ezen, inkább felhívom Leát, hogy ma megyünk.

-          Szia, húgocskám! – üdvözöltem, amikor felvette a telefont.

-          Úristen! Emma! Jól vagy? Minden oké?

-          Egy: nem vagyok Jézus. Kettő: Jól vagyok semmi bajom, már csak néha kap el a szédülés, de amúgy minden rendben van.

-          Örülök! Mikor jöttök haza?

-          Ma. De ne szólj róla senkinek, mert meglepetés lesz! este fele valamikor ott vagyunk! Ne legyél túl izgatott, mert gyanút fognak!

-          Oké, várunk titeket, és készülj fel, mert anya le fogja rohamozni Sebastiant!

-          Gondoltam! Na, szia, Lea! – tettem le a telefont.

Eredetileg azért mentem be a szobámba, hogy megnézzem, hol van, és mit csinál a szerelmem, mert a reggeli után eltűnt. A szobában volt, ahogy gondoltam, de azt nem gondoltam volna, hogy bőröndrendezgetés közben találok rá. Mikor beléptem a szobába, felnézett.

-          Szóltál a szüleidnek, hogy megyünk? – kérdezte mosolyogva

-          Leával beszéltem, de megkértem, hogy ne mondja el senkinek, hagy legyen meglepetés.

-          Mikor indulunk?

-          Estére mondtam az érkezésünket, de még el kéne ugranom előtte a postára, szóval szerintem, ha fél 4-kor elindulunk az jó. – ismertettem a tervemet.

-          Oké, akkor addig még van időnk. Úgy gondoltam, hogy hétfőn indulnánk tovább Heppenheimbe, ha ez így neked megfelel. Kocsival mennénk oda is, csak előtte még haza kellene ugranom pár dologért Svájcba.

-          Nekem megfelel, de nem lesz az egy kicsit hosszú neked?

-          Autóversenyző vagyok, kibírom.

-          Csak akkor egyezek bele ebbe, ha egy kis ideig vezethetek majd én. Nem akarom, hogy végig te vezess.

-          Ha azt mondom, hogy majd meglátjuk, akkor megnyugszol? – sóhajtott, majd felállt és leült mellém az ágyra.

-          Talán. – bújtam hozzá

Nagyon jó volt így együtt.  A napunk gyorsan elrepült, mire észbe kaptunk, már a bőröndöket, pakoltuk be a csomagtartóba. Azt nagy nehezen, de kiharcoltam, hogy a postáig én vezessek, mert jobban tudom, hogy merre van, de utána már Seb ült a volán mögött.

-          Soha nem találkoztam még olyan nővel, aki ennyire rajongott volna a vezetésért. Nem gondolkoztál rajta sose, hogy F1-es pilóta leszel?

-          Ezt bóknak veszem! – mosolyogtam, jól esett amit mondott -  mindig is az álmaim között szerepelt az, hogy hivatásos pilóta legyek, de a szüleim nem igazán akartak ekkora nyomásnak kitenni, így inkább sportújságíró lettem. Mindegy volt, csak valahogy az F1 közelében lehessek. nagyon keményen tanultam.

-          Hát, való igaznőként nagyon nehéz lehetett volna érvényesülni egy férfi sportágban, de egyet megígérek most neked. Ha törik, ha szakad, elintézem, hogy egyszer vezethess egy F1-es autót!

-          Köszönöm Seb! Az nagyon sokat jelentene nekem!- nyomtam egy puszit az arcára, remélve, hogy ezzel nem zökkentem ki a koncentrációjából.

Csakhogy a puszi nem volt neki elég. Oldalra fordította a fejét, odahajolt hozzám és megcsókolt. Rögtön eltoltam magamtól, és visszafordítottam a fejét.

-          Az utat figyeld! – figyelmeztettem.

Az út további része csendben telt, egészen addig, míg ki nem értünk pestről, és meg nem láttam az M3-mas elején a McDonalds táblát.

-          Menjünk be a mekibe lécci! – kérleltem

Nem ellenkezett, bár nem is lett volna esélye, ugyanis ebbe a mekibe mindig megállok kajálni, akárhányszor csak arra járok. Bevásároltunk az útra, vagyis inkább csak én vásároltam be magamnak, mivel Seb csak egy Big Mac menüt kért. Én vettem egy McChikent menüt, egy csibeburgert, egy vaníliás-epres pitét, és 2 Mcfreez-t. Nem ültünk be enni, hanem úgy döntöttünk, hogy majd a kocsiba elfogyasztjuk az ennivalónkat. Sebnek kerekedett a szeme, mikor mindkét burgert egymás után ettem meg, a sült krumplival együtt. Utána még a fagyinak is volt helye, így csak a pitét hagytam meg későbbre.

-          Te, hogy bírsz ennyit enni? – kérdezte Sebi elképedten.

-          Nekem, a mekis kaja bármilyen mennyiségben jöhet.

Inkább nem válaszolt, de szerintem valami olyasmi gondolatok cikáztak az agyában, hogy akkor, miért nézek ki még mindig, úgy ahogy, és miért nem vagyok egy elhízott disznó. Hát azért, mert fiatalkoromban, rendszeresen kézilabdáztam, és tornáztam, ma pedig már nem vagyok annyira hízékony. Áldom is a sorsot érte. Szerencsére az úton semmi galiba nem történt, így valamivel fél hét előtt meg is érkeztünk a szülőfalumba, Kistokajba. Jó volt újra látni, az ismerős tájakat, és házakat. Ahogy haladtunk végig a főutcán feltörtek a gyerekkori emlékeim. Hol és mit csináltam. Ábrándozva meredtem ki az ablakon.

-          És most merre? – rántott vissza Seb a földre.

-          Menj tovább egyenesen, majd az első lehetőségnél fordulj balra. – esküszöm, még egy GPS is meg irigyelte volna a hangomat.

-          Itt is vagyunk! Üdvözöllek az otthonomban! – mondtam miután  megálltunk a kapu előtt az autóval.

-          Szép kis ház! – mosolyogott Sebastian.

Véleményeket szeretnék! :)