8. Fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért,  de nagyon nem volt időm írni... Az esetleges helyesírási hibákért elnézést.  Próbálok  jövőhéten is hozni részt, de nem ígérek semmit! :( Nagyon sokat kell tanulnom :(

Nem lett olyan hosszú, de remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

 ui.: Kérnék szépen legalább 1 kommentet a fejezet alatt! :) Ez nem határ, de nagyon jól esne ha írnátok!

 ***

Nem is az én testvérem lett volna Lea, ha nem terem ott a kiskapunál, amint kiszálltunk a kocsiból. Az a kiscsaj egy igazi forgószél.

-          Sziasztok! Anyáék még nincsenek itthon, elmentek a boltba, úgy hogy kellő meglepetésben lesz részük, de előbb álljatok be az udvarra, hogy ne lássák a kocsit. – utasított minket Lea.

Sebastian visszaült, és teljesítette Lea parancsát, míg én a kulcsomat kerestem elő, mivel a drágalátos hugicámnál, minden volt csak az nem. Mint, kiderült Lea előre megtervezte az egész akciót, direkt elküldte a szüleinket vásárolni, hogy meglepetés legyen nekik. Rafkós egy lány, mondhatom.  Leültünk a kanapéra beszélgetni, addig, amíg anyáék nem jönnek meg. Lea nem igazán tudott betelni azzal, hogy ott van Sebastian Vettel a nappalinkban, teljes életnagyságban, és éppen a nővérét ölelgeti. Természetesen azt sem hagyhatta ki, hogy lefényképezzen minket, aminek én kifejezetten örültem, mert így legalább már van közös képünk, amit kitehetünk akárhova. Nem sokkal később anyáék is megérkeztek, pár szatyrot cipelve. Szerencsére a házunk elrendezése olyan, hogy az előtérből és a konyhából nem látni, hogy mi van a nappaliban, így Lea ment segíteni, kipakolni, mi pedig csendben vártuk, hogy a családom megjelenjen a nappaliban. Anya jött, először aki amikor meglátott minket, majdnem szívrohamot kapott.

-          Úristen! Emma, hogy kerültük ti ide? – kérdezte megdöbbenve.

-          Nem is örülsz nekünk? – kérdeztem elkámpicsorodva-

-          Persze, hogy örülök, gyere ide te nagylány! – ölelgetett össze.

Mikor elváltunk apa is belépett a nappaliba, és Ő is nagyon meglepődött, de mivel már mindenki ott volt ideje volt bemutatni a barátomat, aki eddig kisség értetlenül áldogállt mögöttem. Sajnáltam szegényt, mert a beszélgetés eddig magyarul folyt, és nem értett belőle semmit. Gyorsan át is váltottam angolra, amit mindenki beszélt valamilyen szinten a családban.

-          Anya, apa bemutatom a barátomat Sebastian Vettelt! – húztam magam mellé Sebet.

-          Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket. Igazán nagyszerű lányuk van! – üdvözölte őket Sebi.

Mind apa, mind anya reakcióján láttam, hogy Sebastian elég hamar a családunk szerettet tagja lesz.

-          Mi is nagyon örülünk, vigyázz rá nagyon! – mosolyogtak ránk.

A sikeres bemutatkozás után fáradságra hivatkozva elvonultam Sebastiannal a gyerekszobámba. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog hozzá szólni.  Felmentünk az emeletre, kitártam az ajtómat, majd beléptem. Semmi sem változott.

-          Ez most komoly? – döbbent le Seb amint a szeme elé tárult a szobám.

Hát igen. Nem éppen egy lányos rezidenciám volt. A falak halványkékek voltak, és a falak több mint a felét, Forma-1-es (Sebastianos, Red Bullos, valamint Schumacheres és Raikkönen-es) poszterek borították, de volt ott még síugrással kapcsolatos dolog is, és a kézilabdát se hagyjuk ki.  Volt a szobámban, még egy íróasztal, egy gardrób, valamint egy könyvespolc is, ami roskadásig meg volt pakolva könyvekkel.

-          Teljesen! Ez vagyok én! – mosolyogtam, mert sejtettem, hogy valami ilyen lesz a reakciója.

-          Végül szép, csak szokatlan egy lánytól, de nagyon tetszik! – ölelt át.

Az esténk további rész nyugisan telt, senki nem zaklatott minket, így csak csendben összebújva élveztük a másik jelenlétét, egészen addig, míg ki nem szaladt az a számon, ami egész nap ott motoszkált a fejemben.

-          Ugye tudod, hogy tegnap nem védekeztünk?

-          És?  - szaladt fel Seb szemöldöke.

-          Mit és? Akár terhes is lehetek! – háborodtam fel.

-          Azt hittem szedsz valami fogamzásgátlót, vagy ilyesmi. – magyarázkodott

-          Nem, nem szedek, mert te voltál nekem az első. – vallottam be neki elpirulva.

-          Igen? Örülök neki, de megleptél.

-          Sose volt még komolyabb kapcsolatom.

-          Mit csinálnál, ha véletlenül teherbe esnél? – tért vissza Seb az eredeti témára.

-          Mindenképpen megtartanám a babát, akár támogatnál, akár nem.

-          Sose hagynálak el, ebben biztos lehetsz, én nagyon szeretnék egy kisbabát.

-          Én is, de nem most, nekem ez még egy kicsit korai, talán egy fél-egy év múlva visszatérhetünk a témára.

-          Oké, és, hogy tudd és nem siettek semmit, majd ha te is készen állsz rá.

-          Köszönöm Seb. – csókoltam meg, és ezzel lezártnak tekintettük a témát. Egyelőre.

Másnap egy hangos kukorékolás ébresztett minket reggel fél 7-kor. El is felejtettem a falusi élet „szépségeit”. Nagyon nem lepődtem meg, hogy amikor úgy 7 tájékán, miután valamennyire magunkhoz tértünk és levánszorogtunk a konyhába, már az egész családom ott sürgött-forgott. Mindig is korán kelő család voltunk, de én ettől az egyedüllét alatt elszoktam.

-          Jó reggelt! – köszöntöttek minket. – Jól aludtatok? – tette hozzá még anya.

-          Nektek is’reggelt! Nagyon jó lett volna, ha az a hülye kakas nem költ fel mindet hajnalban! – durrogtam.

Na, igen, reggel, ha nem magamtól ébredek fel akkor általában ilyen morgósan hisztis vagyok. Seb csak mosolygott mögöttem. Őt nem igazán zavarta sem a kakas, sem a korán kelés. A reggeli elfogyasztása után, szívem szerint mentem volna vissza még vagy 1 órát lustálkodni az ágyba, de a drága szerelmem és a hugicám kitalálták, hogy menjünk el kirándulni.

-          Naaaa, Emma ne legyél már ilyen! – próbált rávenni a dologra Lea

-          Igen, Emma! A kedvemért eljössz? – próbálkozott Seb a kiskutyaszemekkel.

-          Jól van, elmegyek, de csak akkor, ha holnap kinyírhatom azt a kakast! – Na, igen, ez is a mai terveim között szerepelt.

Nem válaszoltak semmit, csak az égre emelték a szemüket. Azt hiszem ez mindent elárult. Átöltöztem valami sportosabb cuccba, a hajamat csak lófarokba fogtam, a sminkkel nem bajlódtam, mert az erdőbe ugyan minek kéne? Lesétáltam a lépcsőn, ahol már vártak a többiek. Előtúrtam a cipős szekrényből a régi edzőcipőmet, majd indulhattunk. A kocsinál ugyan még volt egy kis vitánk a vezető személyéről.

-          Én vezetek! – jelentettem ki magabiztosan.

-          Szó sem lehet róla! - csattant fel egyszerre Seb és Lea.

Ezek összebeszéltek és direkt mindketten ellenem vannak? Érthetetlen.

-          De most miért? – háborodtam fel, szerintem teljesen jogosan.

-          A vezetéshez most túl ideges vagy! – vigyorgott Seb, amin még jobban felhúztam magam.

-          Nem sokszor láthatok egy F1-es pilótát testközelből vezetni, szóval mivel te nem vagy az, így most, lécci ne vezess. – Lea, és a fangirlködés. Gondolhattam volna.

-          Na, jó! De én ülök elől, és nincs apelláta Lea, vagy itthon maradsz!

-          Oké! – sóhajtott a testvérem.

Az egész utat végignavigáltam, mert ugyebár én ismertem az utat Seb meg nem. Mennyivel jobb lett volna, ha én vezetek! Lillafüredre mentünk túrázni. Én úgy gondoltam, hogy csak szépen végigmegyünk a tanösvényen egy darabig, de nem. Seb az első adandó alkalomnál letért a kijelölt útról, így bóklászoltunk a susnyásban. Kezdem azt hinni, hogy ez valami előre kitervelt akció volt, mert Lea vagy 15 lépéssel biztosan előttünk járt. Seb kapott is az alkalmon és szorosan magához rántott.

-          Naa! Mit csinálsz? – nevettem

-          Ezt! – suttogta a fülembe majd megcsókolt. Egy erdő közepén.

Nem igazán volt ellenemre a csók, így jó sokára el is nyúlt.

-          Szeretlek Emma! – mondta ki Seb azt a 8 betűs 3 szótagból álló szót, ami szerintem az egyik legszebb szó. Jó persze angolul mondta, de akkor is.

-          Én is szeretlek Sebastian. – ezt magyarul mondtam. Szerintem magyarul a legszebb, és mindig is magyarul akartam ezt először kimondani annak az embernek, aki megérdemli. – I love you, Ich liebe dich! – tettem még hozzá, hogy értse is.

Felcsillant a szeme, majd újra megcsókolt.  Az első „szeretlek” csókunkat Lea szakította félbe a kiabálásával, hogy menjünk már. nem igazán volt más választásunk. A túránk további része nagyon jól telt, annyit nevettünk, hogy rendesen szúrt a hasam.  Mondjuk egy nagyra nőtt gyerek, meg a tökkelütött hugicám társaságában ez nem igazán volt meglepő.  Valamikor délután 6-ra értünk vissza a kocsihoz, és mivel mind majd meg haltunk az éhségtől, hiába ettünk meg egy csomó szendvicset, amit anya csomagolt nekünk, ezért kiharcoltam, hogy menjünk el a mekibe vacsorázni. Ugyan hova máshová?

-          Már megint? Emma, gyorskaja mérgezést fogsz kapni! – forgatta a szemeit Sebastian.

-          Én? Soha! – vigyorogtam.

-          És megint felfalod a fél éttermet? –

-          Bírnék én annál többet is enni!

-          Valahogy nem bírom elhinni!

-          Majd meglátod! Ha mi Leával beszabadulunk oda! – pacsiztam le a tesómmal.

Mindketten nagy mekisek vagyunk. Gyerekkorunkban a csajos napjaink egyik alapvető programja volt a McDonalds. Most úgy döntöttünk, hogy beülünk, és szép nyugisan fogyasztjuk el a vacsinkat.  Seb csak egy sajtburger menüt kért, mondván, hogy neki bele is kellene majd férnie az autójába, és ha Heikki ezt látná, megölné.  Nem ellenkeztem, mert igaza volt, és én még ráadásul megígértem Heikkinek, hogy ugyanannyi kiló lesz, erre bűnbecsábitom. De azért mi Leával szokás szerint nem fogtuk vissza magunkat. Én kértem egy grillcsirkés McWrapp menüt, egy 6 db-os Mcnuggets-et, egy almás pitét, valamint egy Magnusmos McFlurry-t. Lea a Sajtos McRoyal mellett tette le a voksát, valamint ő még kért egy csiberburgert, aztán még ő is kért almás pitét meg McFlurryt. Sebastiant se hagyhattuk ki a fagyizásból, bár ő egy kevesebb kalóriát tartalmazó csokis McFreeze-t kapott. Csak az étel volt 4 tálcán, és foglalt egy 2 asztalt. Seb állítása szerint tökéletesen jóllakott a sajtburger menüvel meg a fagyival, ezért kicsit le volt döbbenve rajtunk.

-          Ti, hogy bírtok még enni? – kérdezte miután legyűrtük a piténket, és még előttünk volt a fagyi. – Ha elképzelem, hogy mennyit ettetek ti most, már attól rosszul leszek

-          Szokj hozzá! Szeretem a hasam! – válaszoltam.

-          Ez így van! Láner vonás! – vigyorgott Lea.

Fél nyolckor indultunk haza a Mekiből, így valamivel nyolc után már otthon voltunk. Anyáék komplett vacsival vártak minket, gondolván, hogy éhesek vagyunk. Hiába sütötte anya a kedvenc hagymás pizzámat, már nem bírtam enni, ahogy Seb se. Viszont Lea. Na ő leüllt és evett még 2 szeletet. Nem is bírom elképzelni, hogy mekkora lehet a gyomra. Nagyon kívántam, de alig hogy közelebb mentem, felfordult a gyomrom. Éreztem, ahogy jön vissza minden amit aznap ettem. Sprinteltem is fel a WC-re. Már úgy a fele dolog kijött belőlem, amikor valaki mögém lépett, és félrefogta a hajam, hogy az ne legyen olyan. Sejtettem ki az.