3. Fejezet

 Sziasztok! Itt a harmadik fejezet :) Mostanában nagyon belejöttem az írásba, és már van egy pár fejezet előre megírva, mondjuk ez annak is köszönhető, hogy este, vagyis éjszaka nem tudtam aludni, és inkább írtam. :) Jövő hét közepén elutazom 2 hétre, addig próbálok még többet írni, és majd időzítővel kerülnek fel a fejezetek. Oldalra kitettem egy szavazást a fejezetek gyakoriságával kapcsolatban, tessék szavazni! Na nem untatlak titeket, jó olvasást, remélem tetszeni fog, bár nem ez a kedvenc részem. Véleményeket várok, akár  a fejezet alatt, akár chatben, akár twitteren( @norah308 , kövessetek be!) 

Ui. Nagyon tetszik ez a kép Sebről, és büszke vagyok rá a hétvégi 3. helye miatt! :) meg amit a dobogón Kimivel levágtak, erről jut eszembe, Kimi benne legyen a történetben?

*Szombat*

Nagyon boldogan, de egyben nagyon kómásan keltem fel reggel. Aludtam kb. 5 és fél órát. Kivánszorogtam a konyhába, ahol nem kis meglepetésemre már ott volt Lea is, és a szokásos reggeli kávéját itta, ugyanolyan kómás fejjel, mint amivel én rendelkeztem. Töltöttem magamnak kávét és leültem mellé. Nem szólaltunk meg, mindketten merengve iszogattuk a kávénkat. Miután mindketten észhez tértünk, összeütöttem egy reggelit, majd rohantunk öltözni. Lea újfent az RB-s cuccaiban parádézott, és meg a farmer rövidnadrágom, meg a kék toppom mellett döntöttem. Fő az egyszerűség. Bár a cipőn elég sokat vacilláltam. Végül egy sarura esett a választásom. Köztudott, hogy az összes ruhadarab és kiegészítő közül a cipőket szeretem a legjobban. Ezért szinte minden jeles ünnepre pénz mellett cipőt kapok.  Komolyra fordítva a szót, mikor kiértünk a pályára, Leát újból felküldtem a tribünre ugyanúgy, mint tegnap, én meg elindultam egy nyugodt kis helyet keresni, ahonnan látom is a szabadedzést, meg a cikkemre is tudok koncentrálni. Ma nem igazán kötött le a szabadedzés, csakis Sebastianon járt az eszem. De azért, ha kelletlenül is, de a szabadedzés végeztével megírtam a cikket, majd lementem a pilóták által csak ketrecnek hívott helyhez, ahol az interjúk folytak. Időben érkeztem éppen elkaptam Seb nyilatkozatának legfontosabb kérdését. Az egyik német riporter kérdezte meg, hogy hogy van a barátnője.

-          Hát… az az igazság, hogy már egy ideje nem vagyunk együtt. De kérem önöket, hogy hagyják békén őt, ne zaklassák, hagy élje tovább az életét. – mondta a hajába túrva Sebastian.

-          Persze, ez csak természetes – válaszolta a csaj. Na ilyet se hallani mindennap. – Sajnáljuk.

Seb nem válaszolt csak bólintott és elment. De nem abba az irányba távozott amerre eredetileg kellett neki, hanem egyenesen a mellettem lévő kijáraton akart távozni, ami a boxutca hátuljába vezetett. Mikor elhaladt mellettem lelassított és csak annyit suttogott, hogy:

-          Egy pár perc múlva gyere utánam, a Red Bull motorhomejánál leszek.

Bólintottam. Kb. 2 perc múlva indultam utána, remélem nem feltűnően.  Elvileg nem követtek. Nem kellett sokat keresgélnem, azonnal megtaláltam a Red Bull motorhomeját. Ott viszont nem igazán tartózkodott senki. Na jól van Sebastian, elhívsz, aztán meg felültetsz! Éppen azon voltam, hogy dühösen, de felszegett fejjel távozzak, amikor valaki felkapott hátulról.

-          Segítség! Tegyen le! – visítoztam, de az illető befogta a számat.

-          Ne kiabálj, még meghallják, hogy itt vagyunk! – suttogta egy felettébb ismerős hang a fülembe.

-          Sebastian?! – Világosodtam meg hirtelen, mire letett és szembe fordított magával.

-          Azt hitted, hogy nem leszek itt, mi? Hát itt vagyok! – mosolygott majd magához húzott és megcsókolt. Beleremegtem a csókjába, amit gondolom ő is észrevett, mert belevigyorgott a csókunkba.

Mikor szétváltunk, akkor bírtam igazán rendesen megszólalni, na meg gondolkodni.

-          Hallottad? –kérdezte, és nem is kellett magyaráznia, hogy mire gondol, tudtam én anélkül is.

-          Igen, és lenne egy kérdésem ezzel kapcsolatban.

-          Mondjad.

-          Közös megegyezés alapján szakítottatok Hannával?

-          Igen, de miért érdekel ez annyira téged? –sóhajtott

-          Mindegy…

-          Oké. Most szabad vagy? Szeretnék neked bemutatni valakit. – karolt át.

-          Elvileg igen. Hova megyünk? – érdeklődtem kíváncsian

Nem válaszolt, csak elindult. Én meg mentem vele. Végül csak pár méterrel odébb mentünk, ahol már nem láthattak annyian. Ott egy szőke hajú férfi várt minket. Felismertem. Heikki Huovinen állt előttem.

-          Emma bemutatom a személyi edzőmet, Heikkit. Heikki, ő is Emma Laner, a barátnőm. – mutatott be minket egymásnak Sebastian.

Jézusom! De jó volt a szájából azt hallani, hogy „Emma Laner a barátnőm”.

-          Nagyon örülök. – nyújtott kezet – Remélem, boldoggá teszed Sebet! – kacsintott rám.

-          Én is örülök. – fogadtam el a kezét.  Az utolsó kijelentésére, meg nem szándékoztam reagálni, inkább csak pajkosan elmosolyodtam.

Aztán bevillant valami. elnézést kértem, és fontos ügyre hivatkozva, arrébb mentem telefonálni. Naná, hogy Leát hívtam.

-          Szia, Lea! hol vagy? – szóltam bele a telefonba, mikor a 4. csörgés után végre hajlandó volt felvenni a telefont.

-          A tribünön ülök. Miért? – válaszolt meglepődve

-          Mondd, csak szeretnél találkozni Heikki Huovinennel és Sebbel? – vigyorogtam

A fiúk meg a nevük említésére felém kapták a feküket, de egy mukkot sem értetettek, mivel magyarul beszéltem.

-          Úristen! Lehet? Csak mondd, hogy hova menjek! – visított bele a telefonba, de úgy, hogy el is kellett tartanom a fülemtől, ha nem akartam megsüketülni.

-          Persze!

Gyorsan elmagyaráztam neki, hogy merre jöjjön, és hogy hol vagyunk, majd visszamentem a fiúkhoz. Akik kérdőn néztek rám.

-          Nem baj, hogy idehívtam a húgom? Nem akarom, hogy egyedül legyen. – ismertettem velük a szituációt

Valahol a húgom szónál csillanhatott fel Heikki szeme. Úgyhogy muszáj voltam lehűteni.

-          17 éves! – néztem rá rosszallóan

Szerintem azt hitte, hogy nem vettem észre, hogy hogyan reagált rá, de csalódottan sóhajtott. Viszont potenciális barátnőjelölt helyett kap, egy elvetemült rajongót. Leára nem kellett sokat várni, úgy szaladt felénk, mintha valami forgószél lenne.  Sebastian (aki még mindig engem karolt át ) eléggé meglepődött, amikor a tetőtől talpig Rb-s húgom lefékezett mellettünk.

-          Sziasztok! – köszönt meglehetősen vidáman Lea.

-          Szia! Sebastian Vettel vagyok! – nyújtott kezet Leának –n Bár ahogy elnézlek, szerintem tudod – mosolygott rá.

-          Szia! – ájuldozott Lea

-          Én meg Heikki Huovinen vagyok Seb… - kezdte Heikki is a bemutatkozást, de a húgocskám félbeszakította

-          Tudom, Seb személyi edzője. – vigyorgott Lea

-          Emma, miért nem mondtad, hogy a húgod ekkora rajongó? – kérdezte szemrehányóan Seb.

El is hittem volna, hogy mérges, ha nem látom a szemét. Üvöltött a tekintetéből, hogy csak szórakozik. Ha ő szórakozhat, akkor én is.

-          Zavar? Én is az vagyok! – vágtam vissza

Ez volt az a pillanat, amikor Seb és Heikki hitetlenül összenéztek.

-          Komolyan? – kérdezte pár perc múlva mikor végre meg tudott szólalni.

-          Ha nem hiszel nekem, akkor nézd meg a hátterem. – adtam oda neki a telóm.

Kíváncsian elvette, majd feloldotta és eltátotta a száját. Én meg elnevettem magam. Naná, hogy a saját arcképe fogadta.

-          Most lépj be a galériába és nézd meg a Sebastian Vettel me mappát. – utasítottam.

Hát igen, az a mappa volt az, amit nem sok mindenkinek engedtem, hogy megnézze. Csak rólam voltak benne képek, de minden fotón valamilyen Sebes vagy RB-s cuccba pózolok. Mikor a képek végére ért, egyenesen belenézett a szemembe, és hiába csak pár napja ismerem közelről, a szemén már nagyon jól ki tudok igazodni. A szemében most több érzés keveredett. Volt benne, megdöbbenés, hitetlenkedés, de büszkeséget és örömöt is fedeztem fel benne. Még akkor sem tudtam elszakadni a tekintetétől, amikor felém indult. Mikor kb. fél méterre volt tőlem, megfogta mindekét kezem, magához húzott (szokásává vált) és szenvedélyesen megcsókolt. Beleremegtem a csókba. Ha nem karolta volna át a derekam, akkor tuti, hogy összeestem volna. Még mindig nem bírtam hozzászokni a gondolattól, hogy a barátomnak nevezhettem Sebastiant. Viszont félek, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy együtt vagyunk. Túl sok mindenen agyalok mostanában, pedig csak élveznem kéne az életet. Mikor Sebastian elengedett, boldogan rámosolyogtam.

-          Szóval nem zavar, hogy tulajdonképpen egy rajongó a barátnőd? – kérdeztem, bár tudtam a választ.

-          Nem! – vigyorgott.

-          Simogatja az egódat, mi?

-          Talán… egy kicsit. – húzott még jobban magához

Ez volt az a pillanat, amikor Lea és Heikki megköszörülték a torkukat, jelezve, hogy ők is ott vannak. Huppsz! Róluk megfeledkeztünk. Mikor feléjük fordultunk, nem szóltak semmit, de Leának fülig ért a szája, a jóképű finn meg az óráját kopogtatta, jelezve, hogy idő van.

-          Lassan mennem kell, mert kezdődik az időmérő. – suttogta a fülembe, amitől megborzongtam

-          Tudom! – sóhajtottam

-          Van egy ötletem! – derült fel az arca – gyere velem, és nézd a boxomból az időmérőt.

-          Felőlem lehetne, de mi lesz Leával? Mit fog szólni a sajtó? – akadékoskodtam

-          Lea is jöhet velünk, a sajtó meg, ha kiszúrja, még pedig kifogja, akkor az edzés után elmondom nekik, hogy van egy gyönyörű barátnőm.

-          Jó! – csillant fel a szemem – akkor mire várunk még? Menjünk!

Ha Seb képes felvállalni a kapcsolatunkat röpke 2 nap után, akkor csak jelenthetek neki valamit. Lehet, hogy erre mondják, hogy szerelem első látásra, vagy első ütközésre?  A szerelmem (szerintem nyugodtan nevezhetem így, hiszen fülig bele vagyok zúgva) összekulcsolta a kezünket, Lea meg vígan cseverészett Heikkivel. Így indultunk el. Mikor visszaértünk a boxutcába hát nem kamerák tömege fogadott minket? Mindenki arra volt kíváncsi, hogy ki vagyok és Seb miért fogta a kezem. Őszintén én már azt csodáltam, hogy épségben beértünk a boxba, ahol Christian fogadott minket.

-          Megtudhatnám, hogy mi folyik itt? – fordult felénk amint beértünk a boxba. – és a teljes igazságra vagyok kíváncsi!

Seb és én azonnal megtorpantunk, de ugyanígy tett a házunk mögött Lea és Heikki is.

-          Emlékszel Emmára? – kérdezte tőle Seb, teljesen nyugodtan

-          Persze. Tegnap hoztad be ide, mert összeütköztetek.

-          Tegnap azért jöhetett be ide, mert sikerült majdnem betörni-e fejét, az én hibámból, ma meg azért mert a barátnőm. – jelentette ki magabiztosan, majd megszorítva a kezem rám mosolygott.

-          Hát akkor üdv a Red Bull világában Emma! Remélem tetszeni fog! – mosolyodott el a főnök is – De ki a másik lány?

-          Lea Laner, Em tesója, én hívtam ide, mert Emma nem akarta egyedül hagyni.

-          Természetesen akkor maradhat. – egyezett bele Christian - ja és még valami! – nézett rám – nyugodtan tegezzetek!

-          Oké! – vigyorogtunk Leával.

Seb ugyanoda vezetett minket ahova engem tegnap. Felültünk a tárolóra, és vidáman beszélgetni kezdtünk Leával, persze magyarul, mire mindenki értetlenül nézett ránk. Sebastian még mielőtt felvette a bukóját odajött egy csókot lopni tőlem. Kapott is.

-          Aztán ügyes legyél nekem! Ne hozz szégyent rám!

-          Kérése parancs kisasszony! – hajolt meg előttem, mire elnevettem magam. Ilyenkor olyan kis hülye tud lenni.

Úgy éreztem magam, mintha már ezer éve ismerném, és a barátnője lennék. Pedig alig van egy fél napja, hogy járunk. Mikor ezt kifejtettem Leának, azt mondta, hogy ez ne zavarjon, mert ilyen a szerelem. Van benne valami. Végig izgultam az időmérőt, és azt is teljesen elfelejtettem, hogy nekem cikket kellene írnom róla. Seb végül 3.-ik lett. Hamilton indulhat a poleból. Seb elé még nagy meglepetésre Grosjean férkőzött be. Ahogy kiszállt az autóból, és elindult a mérlegelésre, láttam, hogy nem boldog. Pedig a 3. hely is lehet jó. Brittától a sajtósától megérdeklődtem, hogy merre van a szobája, Leát pedig Heikkire bíztam, és elindultam, hogy a rezidenciájában várom meg. Sebastian szobája elég otthonos volt. Volt a szobában egy kanapé, asztal, szekrény és még egy laptop is.  Levágtam magam a kanapéra, és vártam. Kb. 30 perc múlva nyílt az ajtó, és belépett rajta egy feldúlt Seb.  Már éppen kezdett kibújni az overáljából, amikor észrevett.

-          Hát te? – kérdezte elkerekedett szemekkel

-          Úgy döntöttem, hogy itt várlak meg és megpróbállak lenyugtatni, mert láttam, hogy ideges vagy. De ne legyél! Harmadik helyről is lehet nyerni.

Nem válaszolt csak leült mellém a kanapéra, és átkarolva a vállam magához húzott. Így ültünk vagy egy óráig. Nem szóltam semmit, mert tudtam, hogy ez így neki most jó. Csak az kellett neki, hogy érezze, hogy valaki mellette van és támogatja.

-          Emma! – szólalt meg hirtelen, megtörve a csendet – Köszönöm!

-          Mit köszönsz? – csodálkoztam mélyen a szemébe nézve

-          Azt, hogy itt vagy nekem! Tudom, hogy hihetetlen, de úgy érzem, mintha már évek óta ismernénk egymást. Ha létezik szerelem első látásra, akkor ez az volt! Már most nagyon sokat jelentesz nekem, és nem bírnám, ki ha el kellene veszítenem téged!

-          Ugyanezt érzem én is, olyan mintha már tudnék rólad mindent, pedig még nagyon keveset tudok. De nem zavar. Lesz időnk, nem?

-          Lesz! – nevetett fel megkönnyebbülve – elmondtam a sajtónak. Ne lepődj meg, ha holnap címlapon leszünk!

-          Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólunk. A lényeg az, hogy mi mit gondolunk egymásról. A szüleinknek, mikor mondjuk el?

-          Mondjuk a nyári szünetben? A nagydíj után elmehetnénk a te szüleidhez, mert ők közelebb vannak. Utána, meg meglátogathatnánk az enyémeket. Jó ez így?

-          Igen... csak az a gond, hogy megígértem Leának, hogy eljöhet velem nyaralni Londonba. Nem tudom, hogy ezt így akkor most, hogy oldjuk meg. Nem akarom, hogy Lea csalódjon bennem. Annyira várja már!

-          Értem. De mi lenne, ha eljönne velünk a szüleimhez, és utána elmennénk együtt Londonba. Nekem úgyis be kellesz mennem a gyárba.  Meg szerintem Lea nagyon jól kijönne az öcsémmel, Fabiannal. Fabi csak pár évvel fiatalabb nála. – ajánlotta fel mosolyogva Seb.

-          Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy! – bújtam hozzá még jobban.

Pár pillanat múlva már azon kaptuk magunkat, hogy csókolózunk. Nem tudom, ki csókolta meg előbb a másikat, de nem is ez volt a lényeges. Imádtam a csókjait. Először csak puhatolózóak voltak, de aztán szépen lassan átmentek szenvedélyesbe. Egyikünknek sem akaródzott elszakadni a másiktól, de hirtelen kopogtattak az ajtón. Nem igazán zavartattuk magunkat, folyattuk tovább, csak akkor váltunk el, amikor az illető már annyira dörömbölt, hogy félő volt, hogy kitörik az ajtó. Sebastian elment kinyitni az ajtót, és hát nem a kedvenc finnünk állt ott? Mögötte pedig ott volt a húgom is. Gyorsan ránéztem az órára. Már fél hat volt. Nagyon elszaladt az idő.

-          Heikki! – sóhajtott Seb – Mit akarsz?

-          Még te kérdezed, Miért nem vagy átöltözve? Mit csináltatok ti eddig?

Sebi már nyitotta a száját amikor Heikki újra félbeszakította.

-          Várj! Inkább nem karom tudni! Kapsz 10 percet, hogy rendbe szedd magad, vagy itt hagyunk. – mondta, majd ránk csapta az ajtót.

2. Fejezet

Sziasztok! Itt a második fejezet! Nagyon örültem a két kommentnek amit az előző fejezethez kaptam, nagyon köszönöm! Ésssss.....hétvégén Hungaroring! Csak kár, hogy nem lehetek ott! :(( De nem panaszkodom, jó olvasást ;)

*Péntek*

A szabadedzések napja. Ma kifejezetten korán keltünk, és mentünk ki a pályára. Lea, ha ez lehetséges, akkor még izgatottabb volt, mint előző nap. Körülbelül hatvanszor nézte meg magát indulás előtt a tükörben.  Mivel mindene Red Bullos volt, ezért igencsak megbámultak minket a buszon. Mivel most sok dolgom volt, ezért Leát felküldtem a tribünre és meghagytam neki, hogy a szabadedzések végéig maradjon ott, és majd hívjon, hogy hol talál meg, nehogy elvesszen a nagy tömegben. A szabadedzések viszonylag izgalmasak voltak, és mostanra már sikerült megszoknom, azt, hogy a boxutcából nézem őket. Az első és a második szabadedzés között elmentem ebédelni Leával, majd miután őt visszaküldtem a tribünre, én elgondolkozva sétálgattam a paddocban, és mikor egyszer csak valaki nekem jött. Vagy én mentem neki? Na, mindegy, az ütközés erejétől szépen hátraestem és bevertem a fejem.

-          Bocsánat! Jól vagy? – nyúlt egy kéz felém

Kérdőn felnéztem, hogy vajon kinek sikerült „elütnie”, és nagyon meglepődtem. Sebastian Vettel állt előttem. Aggódóan nézett rám. Hiába voltam minden erőmmel azon, hogy válaszolni tudjak a kérdésére elvesztem azokban a gyönyörű kék szemeiben. Végül aztán elfogadtam a kinyújtott kezét. De az az érzés melyet már napok óta érzek egyre csak erősödött. Miatta lett volna?

-          Semmi baj! Jól vagyok, csak egy kicsit szédülök. – mondtam szerintem totál vörös fejjel miután felsegített.

-          Örülök! De azért gyere velem, és pihenj le. – mosolygott rám, és ha eddig nem voltam belé szerelmes, most már tuti az vagyok. Gondolkodás nélkül elfogadtam az ajánlatát.

Átkarolt, hogy nehogy elessek és elindultunk.

-          Jaj, milyen faragatlan vagyok! Még be se mutatkoztam. Sebastian Vettel, a Red Bull Racing pilótája. - nyújtott kezet.

-          Tudom. Emma Laner vagyok, újságíró. - fogadtam el a kezét, újfent.

-          Remélem, ezután nem fogsz rossz színben feltüntetni.

-          Ha akarnék, se tudnék rólad rosszat írni.

-          Ez kedves. Megérkeztünk. – mondta majd betolt a Red Bull boxába. Ha ezt a tesókám látná! Megütné a guta.

A szerelők kicsit sem voltak elképedve azon, hogy Seb velem sétált be a boxba, csak folytatták tovább a munkájukat.

-          Sebastian! Már mindenütt kerestelek! – lépett oda hozzánk egy igazán mérges csapatfőnök, Christian Horner. – De ki ez a bájos hölgy, itt melletted?

Na, végre valaki észrevett.

-          Emma Laner vagyok, újságíró. Összeütköztünk Sebastiannal a boxutcában. – mutatkoztam be

-          Christian Horner, Red Bull csapatfőnök. Remélem nincs semmi bajod. Örülök, hogy találkoztunk, de ha megbocsájtotok, dolgom van. – válaszolt majd elment.

-          Gyere! – húzott magával Seb – Ülj fel! – mutatott a box hátuljában lévő tárolókra.

Nem volt más választásom, és mivel még mindig szédültem egy kicsit ezért felültem. Legnagyobb meglepetésemre ő is felült mellém.

-          Jobban vagy? – kérdezte még mindig mosolyogva

Mindig vigyorog? Ez már egy kicsit idegesítő, de azét vonzó is.

-          Persze, már alig szédülök.

-          Bocsi, hogy neked mentem, csak nagyon el voltam gondolkozva.

-          Semmi gond. De nekem lassan mennem kéne.

-          Ne menj el! Szeretném, ha itt maradnál addig, amíg jobban nem leszel.

-          Jól vagyok!

-          Elhiszem, de még jóvá se tettem, azt hogy fellöktelek.

-          Nem is kell. – mondtam és leugrottam a tárolóról, mikor már indultam volna kifele, Sebastian elkapta a kezem.

-          De igenis kell! Eljössz velem este valahová?

-          Neked nincs barátnőd? – érdeklődtem kíváncsian

-          Már nincs. 3 hete szakítottunk. Nem működött már. Na, eljössz?

-          El – egyeztem bele

-          Megadod a címed és a telefonszámodat? 7-re érted megyek.

-          Ha adsz egy papírt, akkor igen.

Több se kellett neki. Azonnal kerített valahonnan egy papírt meg egy tollat, és ideadta nekem. Gyorsan ráfirkantottam a címem meg a mobilszámom, a kezébe nyomtam, majd kilibbentem a garázsból. Amikor a szemem sarkából hátra néztem, láttam, hogy Seb leesett állal bámul utánam. Az eset után már nem igazán tudtam a munkámra figyelni, csupán az járt a fejemben, hogy úristen, randira megyek Sebastian Vettellel. A második szabadedzés után gyorsan megírtam a cikkem, felraktam a honlapra, elküldtem a másolatát a főnökömnek és már rohantam is a testvéremhez, elújságolni neki a hírt. Vagyis a rohanásról a szédülésem miatt letettem, így inkább felhívtam, hogy jöjjön a kijárathoz.  Kb. 5 perc után már ott is volt, úgyhogy miután kijutottunk és felszálltunk a pestre tartó buszra, elmondtam neki, hogy mi is történt velem.

-          Ezt nem fogod elhinni! Na, kivel megyek este randizni?- vigyorogtam

-          Nem tudom, de ha megint valami hülye, akkor én nem is tudom, mit csinálok veled! –

-           Nem mással, mint Sebastian Vettellel! – jelentettem be ünnepélyesen, bár a széles vigyor egyszerűen nem akart leolvadni az arcomról.

-          Na ne!

-          Na de!

-          Hogyan történt? Részleteket kérek! – sikongatott Lea, amikor végre leesett neki, hogy igazat mondok.

-          Hát, az úgy volt, hogy…- kezdtem bele a mesélésbe -… elkérte a címem, közölte, hogy 7-re értem jön és ennyi.

A testvérem leesett állal hallgatta végig a beszámolómat. Szerintem még mindig nem tudta feldolgozni, hogy a nővérének ilyen szerencséje van. Azért a lelkére kötöttem, hogy anyáéknak egy szót se szóljon, meg hogy este rázárom az ajtót és eszébe se jusson elmenni valahova. 6-ra értünk haza, úgyhogy még volt egy órám elkészülni. Lea segített kiválasztani a ruhámat, hogy mit vegyek fel.  Alig tudtuk eldönteni, de végül csak sikerült. Egy kék-fehér ruha mellett döntöttünk. Ünnepélyes volt, de mégse annyira, szóval mivel nem tudtam hova akar vinni, ezért pont jó volt. A hajamat kiengedve hagytam, a sminket sem vittem túlzásba, csak egy kis szempillaspirált és szájfényt raktam fel. A kis fehér ünnepi táskámba belepakoltam mindent, amire szükségem lehet, telefon, pénz, szájfény, zsebkendő asszem ennyi. 7 előtt 5 perccel már tűkön ülve vártam, (illetve vártuk, mert Lea is nagyon izgatott volt) Sebet. Pontban 7-kor szólalt meg a kapucsengő. Gyorsan feltéptem az ajtót, és lerohantam a lépcsőházban (még jó, hogy az elsőn lakom) a kapuig. A kapu előtt ott állt teljes emberi mivoltában Sebastian, háta mögött egy fehér Infiniti parkolt.

-          Szia! Milyen csinos vagy! – köszönt mikor kinyitottam a kaput.

-          Szia! Te is nagyon elegáns vagy. – öltönyben volt.

Ezek szerint valami étterem szerűségbe megyünk. Udvariasan kinyitotta előttem az anyósülés ajtaját, majd ő is beszállt. Sose szerettem más mellé beülni az autóba, de Sebastian mellé teljesen nyugodtam szálltam be. Mielőtt elindultunk volna, felnéztem az ablakomba, és még láthattam, ahogy a húgom vigyorogva integet, meg mutogatja, hogy ügyes legyek ám. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.

-          Hova megyünk? – kérdeztem Sebet, amikor elindultunk

-          Meglepetés. – válaszolt titokzatosan.

Nem firtattam tovább, bár igen kíváncsi voltam. Nem sokkal később meg is érkeztünk, és jól gondoltam, amikor azt mondtam, hogy étterembe megyünk. Oda is mentünk. Sebastiannal leültünk az egyik félreeső kétszemélyes asztalhoz, és eltűnődve nézegettük az étlapot.

-          Milyen az a túrós sztrapacska? – kérdezte hirtelen

-          Finom. – adtam meg rá az egyszerű választ

-          Oké, akkor azt eszek. – döntötte el mosolyogva

Szerettem volna megkímélni a pincért az idegen nyelvtől, ezért én rendeltem, magyarul. Sebastiannak a túrós sztrapacskát, magamnak meg a szokásos grillezett csirkemellet kértem, hasábburgonyával. Minden étteremben ezt eszem. eddig még nem csalódtam.

-          Mesélj magadról! – kérte Sebastian még az ételre vártunk.

-          Oké… Hol is kezdjem? – töprengtem – 1988. március. 8.-án nőnapon születtem Miskolcon. Már akkor is nagy kék szemeim, és tejfölszőke hajam volt, ami mostanra már csak sötétszőkének nevezhető. Én és a testvérem, Lea között 7 év van, de mégis olyan mintha ő lenne a legjobb barátom. Lehet, hogy az is. Már kiskoromtól kezdve nagy rajongója vagyok az F1-nek, és minden álmom volt az, hogy a száguldó cirkuszban dolgozhassak. Nincs háziállatom, pedig mindig is szerettem volna, csak sajnos sose engedték. A kedvenc színem a kék. Hát kb. ennyi. Most te jössz! – mosolyogtam

-          Jó. Szóval én 1987. július 3.-án születtem Heppenheimben. Mint azt te is láthatod nekem is kék szemeim vannak. – ekkor közelebb hajolt hozzám, és jó nagyra nyitotta azokat a gyönyörű szemeit. -  A hajam nekem is szőkébb volt, de most már csak ilyen. 3 testvérem van, Stephanie, Melanie és Fabian. Hát nekem igazából akkor dőlt el a sorsom, mikor 3 évesen megkaptam az első gokartomat. Onnantól már csak az éltetett, és meg is lett az eredménye, 2 világbajnoki cím. Nekem sincs háziállatom Svájcban, mert nincs senki, aki gondoskodhatna róla, amíg távol vagyok, de a szüleimnek van egy kutyájuk. És nekem is a kedvenc színem a kék.

-          Hát, kb. ugyanaz, mindkettőnket az autóverseny éltetett. – összegeztem még mindig mosolyogva. Szerintem már soha nem fog lehervadni az arcomról.

-          Hát igen. De végül is mindketten elértük azt, amit akartunk.

Válaszolni akartam, de mikor szólásra nyitottam a számat akkor ért oda hozzánk a pincér a rendelésünkkel. Seb új kihívásnak vette a túrós sztrapacskát, és nyomban el is kezdte enni.

-          Ez tényleg finom! – mondta majd visszatért a szrapihoz.

-          Én mondtam!

A grillezett csirkemell is nagyon finom volt. Most sem kellett csalódnom benne. Amúgy nagyon jól éreztem magam Sebastiannal.

-          Kérsz desszertet? – kérdezte Seb, amikor végeztünk.

-          Nem, köszönöm, én teljesen tele vagyok. Te?

-          Én sem kérek, nem hittem volna, hogy a sztrapacska ennyire el tudja tömíteni az embert.

-          A magyar ételek elég nehezek, de ez a szép bennük.

-          Akkor mehetünk? – kérdezte

Bólintottam.

-          Pincér! Fizetni szeretnénk! – kiáltott oda az egyik pincérnek angolul. Aztán belenyúlt a zsebébe a pénztárcája után kutatva. Ez volt az a pillanat, amikor én is elkezdtem kutakodni a táskámban a szóban forgó dologért. Ezt Seb is észrevette. Sajnos.

-          Mit csinálsz? – érdeklődött

-          Ugyanazt, amit te.

-          De minek? Én fizetek! – értetlenkedett

-          Nem, ragaszkodom hozzá, hogy én fizessek.

-          Nem.

-          Legalább a sajátomat! – erősködtem tovább, miközben még mindig a táskámban kotorásztam.

-          Emma! – szólt rám valami fura hangnemben, amire muszáj volt felnéznem.

Nem kellett volna. Elvesztem azokban a máskor gyengéd (lehet egy szem egyáltalán gyengéd?) és csillogó, most viszont parancsoló szemeiben. Egyszerűen nem tudtam elszakítani a tekintetemet, így muszáj volt engednem neki. Íme, a nagy pillanat, amikor is a híresen makacs és feminista Emma, nem áll ki az elvei mellett, és hagyja, hogy egy pasi fizesse ki a vacsoráját. Történelmi esemény.

-          Oké, nyertél! Kifizetheted. – egyeztem bele a dologba, mikor végre sikerült visszatérnem a földre. Épp jókor, ugyanis pont akkor ért oda hozzánk a pincér.

Miután kifizettük, kimentünk és Seb már nyitotta volna az anyósülés ajtaját előttem, amikor is hirtelenen elhatározásból megszólaltam.

-          Vezethetek? – egyszerűen nem bírtam ki, muszáj volt megkérdeznem.

-          Oké, nem értelek. Itt van melletted egy F1-es pilóta, akinek lételeme a vezetés, de mégis inkább te akarsz vezetni? – hüledezett Seb.

-          Aha, imádok vezetni, de sajnos nincs autóm, és csak a szüleimnél otthon ülhetek a volán mögé.

-          Tessék! – ejtette a kocsi kulcsot a tenyerembe – de figyelni foglak ám! És nehogy azt hidd, hogy ha valamit nem jól csinálsz, akkor nem tudunk cserélni! – figyelmeztetett

-          Kibírom valahogy. 

-          Nincs kedved még elmenni valahová? – kérdezte Vettel, amikor beültünk – Mondjuk a várba? – mutatott a kivilágított építményre.

-          Szívesen! – mosolyogtam rá a volán mögül – Voltál már ott?

-          Egyszer azt hiszem, de még régen.

-          Akkor indulás!

Igazán élveztem minden percét annak, hogy a fehér Infinitit vezethetem. Komolyan, ha egyszer veszek egy autót, kerüljön akármennyibe, az akkor is egy Infiniti lesz. Seb árgus szemekkel leste, hogy mit rontok el vezetés közben, de nem talált hibát. Hát igen, nem elég, hogy nem valami nőies az érdeklődési köröm, még a vezetési stílusom sem az.  Apa, még annak idején, mikor tanított vezetni, nem is egyszer jegyezte meg, hogy én bizony fiúnak készültem, csak félúton meggondoltam magam. Lehet, hiszen a munkám se valami nőies munka. Na, mindegy, viszonylag csendben autóztunk, mert én a vezetésre koncentráltam, a mérges szőke meg az anyósülésen arra, hogy mikor hibázok. A vár igazán szép volt este kivilágítottan.  Vígan beszélgetve sétáltunk, mikor Sebastian gondolt egyet és megfogta a kezem. Ránéztem. Egymásra mosolyogtunk. Hirtelen megfordított, megragadta mindkét kezem, magához húzott és megcsókolt. Nem igazán fogtam fel, hogy most mi is történik velem, de visszacsókoltam, és éreztem, hogy belemosolyog a csókba. Hihetetlenül jól csókol. A kezem ösztönösen beletúrt a hajába. Erre már azóta vágytam, hogy először megláttam. Nem tudom, hogy meddig csókolóztunk, de mind a ketten kiélveztük a helyzetet. Mikor elváltunk, és megláttam Seb arcán azt a kielégült vigyort nem tudtam nem elneveti magam. Még sétálgattunk egy kicsit, majd visszaindultunk, hogy Seb hazavigyen, mert neki, még holnap versenyeznie is kéne, és azt kialvatlanul nem lehet. Ezúttal hagytam neki, hogy ő vezessen. Mikor a ház elé értünk, és leparkolta az autót, kibukott belőlem egy kérdés.

-          Akkor velünk most mi van?

-          Nem tudom, szerinted?

-          Megcsókoltál. És én nagyon jól éreztem magam veled. – vallottam be.

-          Te meg visszacsókoltál. Én is jól éreztem magam. És szeretném, ha mindig érezhetném azt az érzést, amit egész este éreztem. – mosolygott egyenes a szemembe nézve. – Szóval, Emma lennél a barátnőm?

Úristen! Valaki csípjen meg! Ez most tényleg igaz? Oké, térjünk vissza a földre, és válaszoljunk épp ésszel.

-          De a sajtó… - akadékoskodtam

-          A sajtó ezen a hétvégén megtudja, hogy szakítottam Hannával, és onnantól már semmi akadálya.

-          Hanna tudja, hogy most fogod bejelenteni?

-          Igen, de hogy jön ő most ide? – értetlenkedett

-          Sehogy, mindegy. Ez esetben igen, leszek a barátnőd! – mondtam, mire újra magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Míg a várban kapott csók, gyengéd és puhatolózó volt, most teljesen az ellentétét kaptam. Erős volt, tüzes, és volt benne egy olyan fura érzelem is, amit még egy csókban sem éreztem még. Talán szerelem, talán nem.

Nagyon nehezemre esett elbúcsúzni tőle, ám azt mégsem mondhattam, hogy jöjjön fel, mikor a húgom is ott van.

-          Akkor én megyek. Jó éjszakát! – Intettem neki, miközben kiszálltam a kocsiból.

-          Jó éjt! Holnap látlak? – kérdezte

-          Persze, tudod én is ott dolgozom, ha mást nem a 3. szabadedzés után megtalálsz az interjúk közbe. – viccelődtem

-          Hahaha, tudod, hogy értettem.

Persze, hogy tudtam. Már éppen csuktam volna be a kocsiajtót, amikor Seb megragadta a kezem és visszahúzott.

-          Nem kaptam jó éjt, puszit! – kámpicsorodott el, és bevette a kiskutya szemeket is.

-          Ne nézz így rám! – mert nem tudok ellenállni neked. Persze ezt nem mondtam ki hangosan. De azért megkönyörültem rajta és adtam neki egy puszit. vagyis csak adtam volna, mert elfordította a fejét és így csók lett a dologból.

Pirulva csaptam be a kocsiajtót, és mentem be házba.  Úgy ugrándoztam fel a lépcsőn, mint egy igazi szerelmes tini. De kit érdekel? Lehet, hogy tini nem vagyok, de attól még szerelmes lehetek, nem? Óvatosan nyitottam, ki az ajtót, és próbáltam nem csörögni a kulccsal nehogy felébresszem. Hiábavaló volt az óvatosságom, mert a húgom teljesen ébren várt a nappali kanapéján, kezében a tabletjével. Biztos azzal szórakozott, hogy nem aludjon el, de mikor meglátott a tab már rögtön mellékes is lett. Azonnal felugrott.

-          Na? Mi volt? Mesélj! – ugrált

-          Hát, elvitt vacsorázni, veszekedtem vele egy sort, mert nem engedte, hogy én fizessek…

-          Mégis mit vártál? – kotyogott közbe Lea.

-          Folyathatom? – csattantam fel, mire bólogatni kezdett – na, azért. Szóval aztán elmentünk a várba, és engedte, hogy én vezessek, az más tészta, hogy árgus szemekkel leste, hogy mikor válok hirtelen női sofőrré.  Vidáman beszélgetve sétáltunk a várban, mikor megfogta a kezem, magához húzott és megcsókolt. – vigyorogtam

Lea meg csak szimplán körülugrált.

-          Drága húgocskám, Sebastian Vettel barátnője áll előtted.

-          Ezt nem hiszem el! Hogy te milyen szerencsés vagy! Milyen volt a csók? – nem is lepődtem meg, hogy leginkább ez érdekli.

Ekkor volt háromnegyed 11. Éjfélig beszélgettünk az estémről. Lea minden részletet tudni akart. Ja meg azt is, hogy akkor mikor újságolhatja el a barátnőinek, meg anyáéknak, hogy egy F1-es pilótával jár a nővére. Nana, álljunk csak meg. Seb azt mondta, hogy azt megmondja a sajtónak, hogy szakított Hannaval, de arról nem éppen beszélt, hogy mi mikor jelentsük be a kapcsolatunkat.

-          Lea, ez egyelőre még hétpecsétes titok, rajtam és Seben kívül egyedül te tudsz róla.

-          Oké, oké, értem, de azért szólsz majd, hogy mikor újságolhatom el a világnak?

-          Persze, de most menjünk aludni, késő van.

Már majdnem elaludtam, mikor a telefonom egy erőteljes rezgéssel jelezte a párnám alatt, hogy üzenetem jött. Kelletlenül, de megnéztem, hogy ki írt.

„Jó éjt! Sebastian” – ez állt az üzenetben

Elmosolyodtam. Visszaírtam, hogy neki is, aztán már tényleg aludtam. Aznap éjjel igen szépet álmodtam, egy bizonyos szőke hajú egyénről.