Sziasztok! Itt a második fejezet! Nagyon örültem a két kommentnek amit az előző fejezethez kaptam, nagyon köszönöm! Ésssss.....hétvégén Hungaroring! Csak kár, hogy nem lehetek ott! :(( De nem panaszkodom, jó olvasást ;)
*Péntek*
A szabadedzések napja.
Ma kifejezetten korán keltünk, és mentünk ki a pályára. Lea, ha ez lehetséges,
akkor még izgatottabb volt, mint előző nap. Körülbelül hatvanszor nézte meg
magát indulás előtt a tükörben. Mivel
mindene Red Bullos volt, ezért igencsak megbámultak minket a buszon. Mivel most
sok dolgom volt, ezért Leát felküldtem a tribünre és meghagytam neki, hogy a
szabadedzések végéig maradjon ott, és majd hívjon, hogy hol talál meg, nehogy
elvesszen a nagy tömegben. A szabadedzések viszonylag izgalmasak voltak, és
mostanra már sikerült megszoknom, azt, hogy a boxutcából nézem őket. Az első és
a második szabadedzés között elmentem ebédelni Leával, majd miután őt
visszaküldtem a tribünre, én elgondolkozva sétálgattam a paddocban, és mikor
egyszer csak valaki nekem jött. Vagy én mentem neki? Na, mindegy, az ütközés
erejétől szépen hátraestem és bevertem a fejem.
-
Bocsánat! Jól vagy? – nyúlt egy kéz
felém
Kérdőn felnéztem, hogy
vajon kinek sikerült „elütnie”, és nagyon meglepődtem. Sebastian Vettel állt
előttem. Aggódóan nézett rám. Hiába voltam minden erőmmel azon, hogy válaszolni
tudjak a kérdésére elvesztem azokban a gyönyörű kék szemeiben. Végül aztán
elfogadtam a kinyújtott kezét. De az az érzés melyet már napok óta érzek egyre
csak erősödött. Miatta lett volna?
-
Semmi baj! Jól vagyok, csak egy kicsit
szédülök. – mondtam szerintem totál vörös fejjel miután felsegített.
-
Örülök! De azért gyere velem, és pihenj
le. – mosolygott rám, és ha eddig nem voltam belé szerelmes, most már tuti az
vagyok. Gondolkodás nélkül elfogadtam az ajánlatát.
Átkarolt, hogy nehogy
elessek és elindultunk.
-
Jaj, milyen faragatlan vagyok! Még be se
mutatkoztam. Sebastian Vettel, a Red Bull Racing pilótája. - nyújtott kezet.
-
Tudom. Emma Laner vagyok, újságíró. -
fogadtam el a kezét, újfent.
-
Remélem, ezután nem fogsz rossz színben
feltüntetni.
-
Ha akarnék, se tudnék rólad rosszat írni.
-
Ez kedves. Megérkeztünk. – mondta majd
betolt a Red Bull boxába. Ha ezt a tesókám látná! Megütné a guta.
A szerelők kicsit sem
voltak elképedve azon, hogy Seb velem sétált be a boxba, csak folytatták tovább
a munkájukat.
-
Sebastian! Már mindenütt kerestelek! –
lépett oda hozzánk egy igazán mérges csapatfőnök, Christian Horner. – De ki ez
a bájos hölgy, itt melletted?
Na, végre valaki
észrevett.
-
Emma Laner vagyok, újságíró. Összeütköztünk
Sebastiannal a boxutcában. – mutatkoztam be
-
Christian Horner, Red Bull csapatfőnök.
Remélem nincs semmi bajod. Örülök, hogy találkoztunk, de ha megbocsájtotok,
dolgom van. – válaszolt majd elment.
-
Gyere! – húzott magával Seb – Ülj fel! –
mutatott a box hátuljában lévő tárolókra.
Nem volt más
választásom, és mivel még mindig szédültem egy kicsit ezért felültem.
Legnagyobb meglepetésemre ő is felült mellém.
-
Jobban vagy? – kérdezte még mindig
mosolyogva
Mindig vigyorog? Ez már
egy kicsit idegesítő, de azét vonzó is.
-
Persze, már alig szédülök.
-
Bocsi, hogy neked mentem, csak nagyon el
voltam gondolkozva.
-
Semmi gond. De nekem lassan mennem kéne.
-
Ne menj el! Szeretném, ha itt maradnál
addig, amíg jobban nem leszel.
-
Jól vagyok!
-
Elhiszem, de még jóvá se tettem, azt
hogy fellöktelek.
-
Nem is kell. – mondtam és leugrottam a
tárolóról, mikor már indultam volna kifele, Sebastian elkapta a kezem.
-
De igenis kell! Eljössz velem este
valahová?
-
Neked nincs barátnőd? – érdeklődtem
kíváncsian
-
Már nincs. 3 hete szakítottunk. Nem
működött már. Na, eljössz?
-
El – egyeztem bele
-
Megadod a címed és a telefonszámodat? 7-re
érted megyek.
-
Ha adsz egy papírt, akkor igen.
Több se kellett neki.
Azonnal kerített valahonnan egy papírt meg egy tollat, és ideadta nekem.
Gyorsan ráfirkantottam a címem meg a mobilszámom, a kezébe nyomtam, majd
kilibbentem a garázsból. Amikor a szemem sarkából hátra néztem, láttam, hogy
Seb leesett állal bámul utánam. Az eset után már nem igazán tudtam a munkámra
figyelni, csupán az járt a fejemben, hogy úristen, randira megyek Sebastian
Vettellel. A második szabadedzés után gyorsan megírtam a cikkem, felraktam a
honlapra, elküldtem a másolatát a főnökömnek és már rohantam is a testvéremhez,
elújságolni neki a hírt. Vagyis a rohanásról a szédülésem miatt letettem, így
inkább felhívtam, hogy jöjjön a kijárathoz. Kb. 5 perc után már ott is volt, úgyhogy
miután kijutottunk és felszálltunk a pestre tartó buszra, elmondtam neki, hogy
mi is történt velem.
-
Ezt nem fogod elhinni! Na, kivel megyek
este randizni?- vigyorogtam
-
Nem tudom, de ha megint valami hülye,
akkor én nem is tudom, mit csinálok veled! –
-
Nem
mással, mint Sebastian Vettellel! – jelentettem be ünnepélyesen, bár a széles
vigyor egyszerűen nem akart leolvadni az arcomról.
-
Na ne!
-
Na de!
-
Hogyan történt? Részleteket kérek! –
sikongatott Lea, amikor végre leesett neki, hogy igazat mondok.
-
Hát, az úgy volt, hogy…- kezdtem bele a
mesélésbe -… elkérte a címem, közölte, hogy 7-re értem jön és ennyi.
A testvérem leesett
állal hallgatta végig a beszámolómat. Szerintem még mindig nem tudta
feldolgozni, hogy a nővérének ilyen szerencséje van. Azért a lelkére kötöttem,
hogy anyáéknak egy szót se szóljon, meg hogy este rázárom az ajtót és eszébe se
jusson elmenni valahova. 6-ra értünk haza, úgyhogy még volt egy órám
elkészülni. Lea segített kiválasztani a ruhámat, hogy mit vegyek fel. Alig tudtuk eldönteni, de végül csak
sikerült. Egy kék-fehér ruha mellett döntöttünk. Ünnepélyes volt, de mégse
annyira, szóval mivel nem tudtam hova akar vinni, ezért pont jó volt. A hajamat
kiengedve hagytam, a sminket sem vittem túlzásba, csak egy kis szempillaspirált
és szájfényt raktam fel. A kis fehér ünnepi táskámba belepakoltam mindent,
amire szükségem lehet, telefon, pénz, szájfény, zsebkendő asszem ennyi. 7 előtt
5 perccel már tűkön ülve vártam, (illetve vártuk, mert Lea is nagyon izgatott
volt) Sebet. Pontban 7-kor szólalt meg a kapucsengő. Gyorsan feltéptem az
ajtót, és lerohantam a lépcsőházban (még jó, hogy az elsőn lakom) a kapuig. A
kapu előtt ott állt teljes emberi mivoltában Sebastian, háta mögött egy fehér
Infiniti parkolt.
-
Szia! Milyen csinos vagy! – köszönt mikor
kinyitottam a kaput.
-
Szia! Te is nagyon elegáns vagy. –
öltönyben volt.
Ezek szerint valami
étterem szerűségbe megyünk. Udvariasan kinyitotta előttem az anyósülés ajtaját,
majd ő is beszállt. Sose szerettem más mellé beülni az autóba, de Sebastian mellé
teljesen nyugodtam szálltam be. Mielőtt elindultunk volna, felnéztem az ablakomba,
és még láthattam, ahogy a húgom vigyorogva integet, meg mutogatja, hogy ügyes
legyek ám. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.
-
Hova megyünk? – kérdeztem Sebet, amikor
elindultunk
-
Meglepetés. – válaszolt titokzatosan.
Nem firtattam tovább,
bár igen kíváncsi voltam. Nem sokkal később meg is érkeztünk, és jól gondoltam,
amikor azt mondtam, hogy étterembe megyünk. Oda is mentünk. Sebastiannal
leültünk az egyik félreeső kétszemélyes asztalhoz, és eltűnődve nézegettük az
étlapot.
-
Milyen az a túrós sztrapacska? –
kérdezte hirtelen
-
Finom. – adtam meg rá az egyszerű
választ
-
Oké, akkor azt eszek. – döntötte el
mosolyogva
Szerettem volna
megkímélni a pincért az idegen nyelvtől, ezért én rendeltem, magyarul.
Sebastiannak a túrós sztrapacskát, magamnak meg a szokásos grillezett
csirkemellet kértem, hasábburgonyával. Minden étteremben ezt eszem. eddig még
nem csalódtam.
-
Mesélj magadról! – kérte Sebastian még
az ételre vártunk.
-
Oké… Hol is kezdjem? – töprengtem –
1988. március. 8.-án nőnapon születtem Miskolcon. Már akkor is nagy kék
szemeim, és tejfölszőke hajam volt, ami mostanra már csak sötétszőkének
nevezhető. Én és a testvérem, Lea között 7 év van, de mégis olyan mintha ő lenne
a legjobb barátom. Lehet, hogy az is. Már kiskoromtól kezdve nagy rajongója
vagyok az F1-nek, és minden álmom volt az, hogy a száguldó cirkuszban
dolgozhassak. Nincs háziállatom, pedig mindig is szerettem volna, csak sajnos
sose engedték. A kedvenc színem a kék. Hát kb. ennyi. Most te jössz! –
mosolyogtam
-
Jó. Szóval én 1987. július 3.-án
születtem Heppenheimben. Mint azt te is láthatod nekem is kék szemeim vannak. –
ekkor közelebb hajolt hozzám, és jó nagyra nyitotta azokat a gyönyörű szemeit.
- A hajam nekem is szőkébb volt, de most
már csak ilyen. 3 testvérem van, Stephanie, Melanie és Fabian. Hát nekem igazából
akkor dőlt el a sorsom, mikor 3 évesen megkaptam az első gokartomat. Onnantól
már csak az éltetett, és meg is lett az eredménye, 2 világbajnoki cím. Nekem
sincs háziállatom Svájcban, mert nincs senki, aki gondoskodhatna róla, amíg
távol vagyok, de a szüleimnek van egy kutyájuk. És nekem is a kedvenc színem a
kék.
-
Hát, kb. ugyanaz, mindkettőnket az
autóverseny éltetett. – összegeztem még mindig mosolyogva. Szerintem már soha
nem fog lehervadni az arcomról.
-
Hát igen. De végül is mindketten elértük
azt, amit akartunk.
Válaszolni akartam, de
mikor szólásra nyitottam a számat akkor ért oda hozzánk a pincér a
rendelésünkkel. Seb új kihívásnak vette a túrós sztrapacskát, és nyomban el is
kezdte enni.
-
Ez tényleg finom! – mondta majd
visszatért a szrapihoz.
-
Én mondtam!
A grillezett csirkemell
is nagyon finom volt. Most sem kellett csalódnom benne. Amúgy nagyon jól
éreztem magam Sebastiannal.
-
Kérsz desszertet? – kérdezte Seb, amikor
végeztünk.
-
Nem, köszönöm, én teljesen tele vagyok.
Te?
-
Én sem kérek, nem hittem volna, hogy a
sztrapacska ennyire el tudja tömíteni az embert.
-
A magyar ételek elég nehezek, de ez a
szép bennük.
-
Akkor mehetünk? – kérdezte
Bólintottam.
-
Pincér! Fizetni szeretnénk! – kiáltott
oda az egyik pincérnek angolul. Aztán belenyúlt a zsebébe a pénztárcája után
kutatva. Ez volt az a pillanat, amikor én is elkezdtem kutakodni a táskámban a
szóban forgó dologért. Ezt Seb is észrevette. Sajnos.
-
Mit csinálsz? – érdeklődött
-
Ugyanazt, amit te.
-
De minek? Én fizetek! – értetlenkedett
-
Nem, ragaszkodom hozzá, hogy én
fizessek.
-
Nem.
-
Legalább a sajátomat! – erősködtem
tovább, miközben még mindig a táskámban kotorásztam.
-
Emma! – szólt rám valami fura hangnemben,
amire muszáj volt felnéznem.
Nem kellett volna.
Elvesztem azokban a máskor gyengéd (lehet egy szem egyáltalán gyengéd?) és
csillogó, most viszont parancsoló szemeiben. Egyszerűen nem tudtam elszakítani
a tekintetemet, így muszáj volt engednem neki. Íme, a nagy pillanat, amikor is
a híresen makacs és feminista Emma, nem áll ki az elvei mellett, és hagyja,
hogy egy pasi fizesse ki a vacsoráját. Történelmi esemény.
-
Oké, nyertél! Kifizetheted. – egyeztem
bele a dologba, mikor végre sikerült visszatérnem a földre. Épp jókor, ugyanis
pont akkor ért oda hozzánk a pincér.
Miután kifizettük,
kimentünk és Seb már nyitotta volna az anyósülés ajtaját előttem, amikor is
hirtelenen elhatározásból megszólaltam.
-
Vezethetek? – egyszerűen nem bírtam ki,
muszáj volt megkérdeznem.
-
Oké, nem értelek. Itt van melletted egy
F1-es pilóta, akinek lételeme a vezetés, de mégis inkább te akarsz vezetni? –
hüledezett Seb.
-
Aha, imádok vezetni, de sajnos nincs
autóm, és csak a szüleimnél otthon ülhetek a volán mögé.
-
Tessék! – ejtette a kocsi kulcsot a
tenyerembe – de figyelni foglak ám! És nehogy azt hidd, hogy ha valamit nem jól
csinálsz, akkor nem tudunk cserélni! – figyelmeztetett
-
Kibírom valahogy.
-
Nincs kedved még elmenni valahová? –
kérdezte Vettel, amikor beültünk – Mondjuk a várba? – mutatott a kivilágított
építményre.
-
Szívesen! – mosolyogtam rá a volán mögül
– Voltál már ott?
-
Egyszer azt hiszem, de még régen.
-
Akkor indulás!
Igazán élveztem minden
percét annak, hogy a fehér Infinitit vezethetem. Komolyan, ha egyszer veszek
egy autót, kerüljön akármennyibe, az akkor is egy Infiniti lesz. Seb árgus
szemekkel leste, hogy mit rontok el vezetés közben, de nem talált hibát. Hát
igen, nem elég, hogy nem valami nőies az érdeklődési köröm, még a vezetési
stílusom sem az. Apa, még annak idején,
mikor tanított vezetni, nem is egyszer jegyezte meg, hogy én bizony fiúnak
készültem, csak félúton meggondoltam magam. Lehet, hiszen a munkám se valami
nőies munka. Na, mindegy, viszonylag csendben autóztunk, mert én a vezetésre
koncentráltam, a mérges szőke meg az anyósülésen arra, hogy mikor hibázok. A
vár igazán szép volt este kivilágítottan.
Vígan beszélgetve sétáltunk, mikor Sebastian gondolt egyet és megfogta a
kezem. Ránéztem. Egymásra mosolyogtunk. Hirtelen megfordított, megragadta
mindkét kezem, magához húzott és megcsókolt. Nem igazán fogtam fel, hogy most
mi is történik velem, de visszacsókoltam, és éreztem, hogy belemosolyog a
csókba. Hihetetlenül jól csókol. A kezem ösztönösen beletúrt a hajába. Erre már
azóta vágytam, hogy először megláttam. Nem tudom, hogy meddig csókolóztunk, de
mind a ketten kiélveztük a helyzetet. Mikor elváltunk, és megláttam Seb arcán
azt a kielégült vigyort nem tudtam nem elneveti magam. Még sétálgattunk egy
kicsit, majd visszaindultunk, hogy Seb hazavigyen, mert neki, még holnap
versenyeznie is kéne, és azt kialvatlanul nem lehet. Ezúttal hagytam neki, hogy
ő vezessen. Mikor a ház elé értünk, és leparkolta az autót, kibukott belőlem
egy kérdés.
-
Akkor velünk most mi van?
-
Nem tudom, szerinted?
-
Megcsókoltál. És én nagyon jól éreztem
magam veled. – vallottam be.
-
Te meg visszacsókoltál. Én is jól
éreztem magam. És szeretném, ha mindig érezhetném azt az érzést, amit egész
este éreztem. – mosolygott egyenes a szemembe nézve. – Szóval, Emma lennél a
barátnőm?
Úristen! Valaki csípjen
meg! Ez most tényleg igaz? Oké, térjünk vissza a földre, és válaszoljunk épp
ésszel.
-
De a sajtó… - akadékoskodtam
-
A sajtó ezen a hétvégén megtudja, hogy
szakítottam Hannával, és onnantól már semmi akadálya.
-
Hanna tudja, hogy most fogod
bejelenteni?
-
Igen, de hogy jön ő most ide? –
értetlenkedett
-
Sehogy, mindegy. Ez esetben igen, leszek
a barátnőd! – mondtam, mire újra magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.
Míg a várban kapott csók, gyengéd és puhatolózó volt, most teljesen az
ellentétét kaptam. Erős volt, tüzes, és volt benne egy olyan fura érzelem is,
amit még egy csókban sem éreztem még. Talán szerelem, talán nem.
Nagyon nehezemre esett
elbúcsúzni tőle, ám azt mégsem mondhattam, hogy jöjjön fel, mikor a húgom is
ott van.
-
Akkor én megyek. Jó éjszakát! – Intettem
neki, miközben kiszálltam a kocsiból.
-
Jó éjt! Holnap látlak? – kérdezte
-
Persze, tudod én is ott dolgozom, ha
mást nem a 3. szabadedzés után megtalálsz az interjúk közbe. – viccelődtem
-
Hahaha, tudod, hogy értettem.
Persze, hogy tudtam.
Már éppen csuktam volna be a kocsiajtót, amikor Seb megragadta a kezem és
visszahúzott.
-
Nem kaptam jó éjt, puszit! –
kámpicsorodott el, és bevette a kiskutya szemeket is.
-
Ne nézz így rám! – mert nem tudok ellenállni neked. Persze ezt nem mondtam ki
hangosan. De azért megkönyörültem rajta és adtam neki egy puszit. vagyis csak
adtam volna, mert elfordította a fejét és így csók lett a dologból.
Pirulva csaptam be a
kocsiajtót, és mentem be házba. Úgy
ugrándoztam fel a lépcsőn, mint egy igazi szerelmes tini. De kit érdekel?
Lehet, hogy tini nem vagyok, de attól még szerelmes lehetek, nem? Óvatosan
nyitottam, ki az ajtót, és próbáltam nem csörögni a kulccsal nehogy
felébresszem. Hiábavaló volt az óvatosságom, mert a húgom teljesen ébren várt a
nappali kanapéján, kezében a tabletjével. Biztos azzal szórakozott, hogy nem
aludjon el, de mikor meglátott a tab már rögtön mellékes is lett. Azonnal
felugrott.
-
Na? Mi volt? Mesélj! – ugrált
-
Hát, elvitt vacsorázni, veszekedtem vele
egy sort, mert nem engedte, hogy én fizessek…
-
Mégis mit vártál? – kotyogott közbe Lea.
-
Folyathatom? – csattantam fel, mire
bólogatni kezdett – na, azért. Szóval aztán elmentünk a várba, és engedte, hogy
én vezessek, az más tészta, hogy árgus szemekkel leste, hogy mikor válok
hirtelen női sofőrré. Vidáman
beszélgetve sétáltunk a várban, mikor megfogta a kezem, magához húzott és
megcsókolt. – vigyorogtam
Lea
meg csak szimplán körülugrált.
-
Drága húgocskám, Sebastian Vettel
barátnője áll előtted.
-
Ezt nem hiszem el! Hogy te milyen
szerencsés vagy! Milyen volt a csók? – nem is lepődtem meg, hogy leginkább ez
érdekli.
Ekkor volt háromnegyed
11. Éjfélig beszélgettünk az estémről. Lea minden részletet tudni akart. Ja meg
azt is, hogy akkor mikor újságolhatja el a barátnőinek, meg anyáéknak, hogy egy
F1-es pilótával jár a nővére. Nana, álljunk csak meg. Seb azt mondta, hogy azt
megmondja a sajtónak, hogy szakított Hannaval, de arról nem éppen beszélt, hogy
mi mikor jelentsük be a kapcsolatunkat.
-
Lea, ez egyelőre még hétpecsétes titok,
rajtam és Seben kívül egyedül te tudsz róla.
-
Oké, oké, értem, de azért szólsz majd,
hogy mikor újságolhatom el a világnak?
-
Persze, de most menjünk aludni, késő van.
Már majdnem elaludtam,
mikor a telefonom egy erőteljes rezgéssel jelezte a párnám alatt, hogy üzenetem
jött. Kelletlenül, de megnéztem, hogy ki írt.
„Jó
éjt! Sebastian” – ez állt az üzenetben
Elmosolyodtam.
Visszaírtam, hogy neki is, aztán már tényleg aludtam. Aznap éjjel igen szépet
álmodtam, egy bizonyos szőke hajú egyénről.
szia :)
VálaszTörlésmég csak két részt raktál fel, de már imádom :)
és remélem h Heikki is kap majd valamilyen szerepet ;)
tetszik h így halad a történet, nincs 20 részen át unalmas semmittevés :)
nagyon várom a kövi részt :)
Heni
Szia! :) Örülök, hogy tetszik! Heikkinek is lesz szerepe, de nem szeretném lelőni a poént! :)Sietek a kövivel.
TörlésPuszi:Nóri