1. Fejezet

Halihó! Itt van az első fejezet! Nagy dilemmát jelentett, hogy hol legyen vége ennek a fejezetnek, de remélem tetszeni fog! Ja és mivel én még nem voltam a Hungaroringen egy F1-s hétvégén sem, ezért a hangulatot..stb. csak hallomásból, képzeletből és a Tv-ben látottakból írtam. De ha van valami amit nem úgy írtam, mint a valóságban van, nyugodtan szóljatok és javítom! ugyanez vonatkozik az esetleges helyesírási hibákra is!
Ui. Szeretem ezt a képet Sebről, és remélem, hogy a hétvégi magyar nagydíjon a pódium tetején láthatjuk! ;)


~1. Fejezet~

-          Em! Emma! Kelj már fel! – próbált meg felébreszteni a 17 éves testvérem Lea.

Mikor nem keltem fel a gyengéd ébresztésére ezért egy drasztikusabb módszerhez folyamodott, azaz nemes egyszerűséggel rám ugrott.

-          Lea!!! – ordítottam rá még mindig félálomban.

 Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyi év után sem szokott le erről az ébresztésről. Vagy ez most külön nekem járt, amiért hazajöttem erre az 1 hétre?

-          Bocsi! De nem akartál felkelni, és anya mondta, hogy költselek fel, mert már 9 óra van. - mentegetőzött majd kiszaladt a szobából mielőtt valamit hozzá vághattam volna.

Hát ilyen nincs! Kilenc óra? Ezért jó egyedül lakni, senki nem mondja meg, hogy mikor keljél fel, és mit csináljál. Ilyenkor, amikor itthon vagyok, visszatérnek a gyerekkorom „szép” emlékei. Minden mindegy alapon kikászálódtam az ágyból és felöltöztem valami könnyű otthoni ruhába, a hajamat egyszerűen lófarokba kötöttem, majd lemásztam az emeletről a konyhába.

-          Kicsim! Hát felkeltél? – üdvözölt anya

-          Az azért túlzás – ásítottam

Anya csak mosolygott rajtam és elém tette a 3 virslit, amit reggelire szánt nekem. Mikor megettem, akkor jött haza Lea, gondolom a boltban volt, mert szatyrot cipelt.

-          Em! Mit is akartál nekünk mondani?  - kíváncsiskodott, amikor meglátott.

-          Majd megtudod délután, ha apa is hazaért. – hűtöttem le – Most meg elmegyek görkorizni.

-          Persze, menj csak. – engedett el anya, bár nagyon úgyse tarthatott volna vissza.

Akkor most mesélek egy kicsit magamról is, csak, hogy tisztában legyetek a dolgokkal. Emma Lanernek hívnak, vagyis Láner Emmának, de az angol verziót jobban szeretem. 24 éves vagyok. Budapesten élek. A Nemzeti Sport napilapnak vagyok a sportújságírója. Méghozzá olyan, aki a helyszínen tartózkodik. Nagyon élvezem ezt a munkát és örülök, hogy ilyen fiatalon egy ekkora nagy lehetőséget kaptam. Mikor Februárban megmondta a főnököm, hogy szeretné, ha én lennék a helyszínen, nagy kihívást szeretne nekem adni, hogy bizonyítsak, ja meg azért is rám gondolt, mert tudta, hogy ez minden vágyam szóval nem csoda, hogy alig bírtam megállni, hogy ne ugorjak visítozva a nyakába. Természetesen azonnal elfogadtam, és lázasan készülődtem az utazásra. Apa és Lea nagyon hamar elfogadták, hogy mostantól még többet leszek távol, tudták, hogy ez mennyit jelent nekem, és, hogy egész életemben egy ilyen lehetőségről álmodtam. Anya nehezebben viselte. Ő nagyon aggódott, hogy nehogy elkapjak valami betegséget, vagy nehogy valami bajom essen ott az autók között, habár oltást is kaptam, és nem szándékoztam elüttetni magam. Mostanra már beletörődött abba, hogy a lánya a száguldó cirkusz világában találta meg önmagát. Most jön a 10.-ik azaz a magyar futam, ezért is tudtam egy kicsit hazajönni a családomhoz, és élvezni a kicsiny község szépségeit. Kiskoromba arról álmodtam, hogy csak a magyar futamra hagy jussak ki, erre most meg minden futamon ott vagyok, és látom őket, ha nem is nézőként, de szerintem bennfentesként még jobb, mert így találkozol a pilótákkal, és a csapattagokkal is. Habár pártatlannak kell látszanom, de nekem is megvan a kedvenc csapatom, és pilótám. Nagy Red Bull és Sebastian Vettel fan vagyok. Őszintén még mindig nem tudtam megszokni, hogy már többször is „beszélgettem” Sebbel, vagyis csak kérdeztem, de ez is nagy eredmény. Miközben interjúvolok egy pilótát, akármelyik is legyen az, alig bírom elfojtani magamban a szurkoló énemet. Nagyon nehéz, de eddig még nem érkezett rám panasz, és azt is kifejezetten élvezem, hogy folyamatosan angolul vagy németül beszélek. Igaz, hogy a cikkeket magyarul kell írnom, de akkor is az angol a fő beszéd nyelvem egy-egy versenyhétvégén. Amúgy szerintem rajtam kívül Lea élvezi legjobban azt, hogy én újságíró vagyok, mert mindig hozok neki valamit. Már van egy csomó autógrammja, és csapatpólója/sapkája. Ő is nagy F1 fan és persze Red Bull rajongó, míg apa inkább a Ferrarit szereti. Anyát annyira nem érdekli, de neki Alonso a kedvence. Na, elég az elmélkedésből. Nagyon jól esett görkörizni a faluban, mert már nagyon régen nem voltam itthon és azért hiányzott. Mikor hazamentem Lea újfent lerohant, hogy hoztam-e neki valamit, mert tegnap nagyon későn este értem haza, és nem tudta megkérdezni. Hát igen, neki ez a legfontosabb.  Nem csalódott, most egy szivacs Vettel-fingert kapott. Más se kellett neki,egész álló nap azzal rohangált. A frász se nézni ki belőle ilyenkor, hogy 17 éves. Bár azt nem mondtam el, hogy én is vettem magamnak egyet. Anya nem igazán örül neki, hogy mindig hozok neki valamit, de nem bírom megállni. Délután mikor apa is hazaért és mindannyian leültünk a konyhaasztalhoz, akkor kérdőn meredtek rám, hogy vajon mit akarok mondani.

-          Szóval… - kezdtem – először is, ugye jövő hétvégén lesz a magyar nagydíj, és lenne egy plusz jegyem. Szeretném, ha Lea eljönne velem.

Mondanom sem kell, hogy Leának azonnal felderült az arca és rögtön kérlelni kezdte anyáékat, hogy engedjék el.

-          De Emma, te dolgozni fogsz, Lea mit fog csinálni ott egyedül a sok ember között? – akadékoskodott anya

-          Hát, mivel a jegy VIP jegy, ezért jöhetne velem, lehetne a paddockban, és találkozhatna a pilótákkal személyesen. A munkámban se zavarna, még segíthetne is.

-          Oké, legyen! – egyezett bele végül anya, miután összenézett apával – van még valami?

-          Igen. Mivel a magyar nagydíj után lesz egy hónapos szünet, és úgyis szabadságon vagyok, szeretnék elmenni Angliába nyaralni, és vinném Leát is, ha nincs ellenetekre, mivel úgy tudom, semmi programja sincs augusztusra. – jelentettem be.

-          Felőlem mehet, de neked nincs jobb dolgod, mint hogy őt pesztráld? – mondta apa, még mindig ledöbbenve azon, hogy magammal akarom vinni.

-          Nem zavar, ha jön, úgyis olyan mintha a barátnőm lenne. – mosolyogtam Leára.

-          Köszönöm, köszönöm! – ugrott a nyakamba, mikor meglátta apán a beletörődés.

-          Nincs mit Lea. DE akárhova megyek, jössz velem, és nem nyígsz ha sokat kell sétálni.

-          Oké, megígérem.

-          De hol fogtok lakni? – kérdezte anya.

-          Hát még nem mondtam, de van egy lakásom London külvárosában.

-          Emma, neked honnan volt annyi pénzed, hogy lakást vegyél Londonban? – döbbentek le teljesen a szüleim

-          Hát, gyűjtögettem. – tártam szét a karom.

-          Mázlista vagyok, hogy ilyen tesóm van! – kiáltott fel Lea.

Felnevettem. Jó kis hétnek nézünk elébe.

*1 héttel később kedden *

Nagyon elrepült az az egy hét amit a családommal töltöttem, bár majdnem mindig vagy mi mentünk a rokonokhoz, vagy ők jöttek hozzánk. Lea már teljesen lázban volt, lelkesen pakolt, az összes fellehető Sebastianos cuccát magára vette, és így indultunk el a pályaudvarra, hogy 2 óra alatt felérjünk Pestre. Azt még nem is mostam, hogy egy Miskolc melletti faluból, Kistokajból származom. Pesten is volt lakásom, és nagyon otthonos sikerült berendeznem az évek alatt. Lea nagyon szerette a pesti lakásomat, ha lehetett és itthon voltam éppen, akkor mindig feljött hozzám. Most is rögtön a saját szobájába indult, lepakolni a cuccait. Mivel már este volt, és nem igazán volt kedvem főzni, a hűtőm is üres volt ezért Lea választhatott, hogy elmegyünk enni valamelyik plázába, vagy rendelünk. De milyen tizenéves az olyan, aki nem a plázát választja? Így hát célba vettünk a Westendet. Lea a KFC-t választotta így beültünk oda, aztán mentünk szétnézni a boltokban. Ha anya tudná, hogy gyorskaját ettünk lefejezne, mert direkt a lelkemre kötötte, hogy rendesen együnk. De egyszer élünk nem? Természetesen, ha már a Westendben voltunk, akkor a Starbucks-ot se hagyhattuk ki. Mindketten nagy kávéfüggők vagyunk, úgyhogy ez rendszerint közös program nekünk. A boltokban nem igazán találtunk semmit, úgyhogy üres kézzel távoztunk a plázából. Bár ekkor már fél 8 volt. Gyorsan hazamentünk, és egy gyors zuhany után mindketten bedőltünk az ágyba, mert holnap korán kell kelnünk. Be kell mennem a szerkesztőségbe, ahol leadom a felvezető cikkeimet, majd Lea úgy tudja, hogy a pályára megyünk ki, de valójában elviszem az aquaparkba. Remélem örülni fog.

*Szerda*

Reggel fél 7-kor keltünk. gyors reggeli után rohantunk is a székházba, ahol bemutattam a kollégáimnak Leát. Még reggel megmondtam neki, hogy legyen szíves illedelmesen viselkedni, és nem szégyent hozni rám. Nem volt vele gond, mindenkivel kedvesen elbeszélgetett.  A cikkeimmel nem volt gond, úgyhogy indulhattunk is. Felszálltunk egy Mogyoródra tartó buszra, ám Leát nem lehet átverni. Tudta, hogy külön busz megy a Hungaroringre, ezt szóvá is tette.

-          Miért nem az Árpád-hídtól közlekedő busszal megyünk?

-          Azért, mert nem a Hungaroringre megyünk, hanem a Mogyoródi Aquaparkba. – mosolyogtam rá

-          De nem is hoztam fürdőruhát! – hitetlenkedett Lea

-          De én igen! – vigyorogtam

-          Köszi Em! Te vagy a legjobb tesó a világon!

Hogy én hányszor hallom ezt! Jól esik… igazán. Mondanom sem kell, hogy Lea nagyon élvezte a csúszdákat, de nem csak ő. Én is. Nagyon jó volt. Mindig is imádtuk a vizet mivel mindketten a halak jegyében születtünk. A kalandokat sem vettük meg soha sem. Már voltunk együtt Jetski-zni, szörfözni, vitorlázni, búvárkodni. Na és persze ott vannak az autóversenyek. Eddig 2x voltunk együtt gokartozni, és mit mondjak? Lételemünk a versenyzés. De nem sikerült legyőznünk egymást, döntetlen lett. A vizes nap után, hullafáradtan mentünk haza, bár szerintem a hazaút fárasztóbb volt, mint az egész nap, mert Leának lesett, hogy holnap csütörtök és ő bizony mehet VIP jeggyel a Hungaroringre, és találkozhat a pilótákkal. Végig áradozta a haza utat, bár amikor a Red Bullról meg Sebről kezdett el beszélni én is beszálltam, és együtt lelkesedtünk értük. Lea megfogadta, hogy holnap az összes fellelhető Red Bullos cuccát magára aggatja. Ilyenkor bánom, hogy majdnem mindig RB-s dolgot kap tőlem. Van Sebes sapkája, RB team pólója, Casio órája, Vettel-fingere valamint zászlója és törölközője, bár remélem, az utóbbit nem akarja elhozni. De előre készült és az összes versenyző hivatalos autogramkártyája megvan neki, és mindent alá akarja íratni. De a lelkére kötöttem, hogy azért nekem is szerezzen. Nem ellenkezett.  Este ő hamar elaludt, de én nem tudtam, ezért bekapcsoltam a gépem. Sajnos ott se volt olyan dolog, ami lekötött volna, úgyhogy végül kénytelen voltam elaludni.

*csütörtök*

Reggel ugyanúgy fél 7-kor keltünk, mint az előző nap. Lea már nagyon izgult, és nem igazán bírta megérteni, hogy csak 4-től van az autogram session. De ő teljesen meg volt győződve, hogy majd a pályabejárásoknál is találkozhat a pilótákkal. Nem volt erőm vele vitatkozni, ráhagytam, hátha szerencséje lesz. Most az Árpád-hídtól busszal megyünk. Lea be volt zsongva, nekem meg olyan fura érzésem volt. Nem tudom, mi de nagyon szokatlan érzés volt… Na, mindegy. Délelőtt, amíg nekem sem volt semmi dolgom addig körbevezettem a boxutcában, és a paddock clubban. Nagyon tetszett neki. Még a pályára is ki tudtunk menni. Az első kanyar rázóköveinél kellett róla vagy egy tucat képet, aztán ő is csinált rólam. Sajnos nem találkoztunk egyik pilótával sem, bár ilyenkor szerintem nem lehet őket zaklatni. Mikor visszaértünk, bementünk a paddock clubba ebédelni, majd én átöltöztem és elindultam Szilárddal, az operatőrrel elindultunk a pilóták szokásos sajtótájékoztatójára. Leának meghagytam, hogy csak és kizárólag a boxutcában legyen, és ne kószáljon el, valamint hívjon, ha valami baja van. Mivel aggódtam, hogy nehogy valami baja legyen ezért nem igazán tudtam teljesen koncentrálni arra, hogy a pilóták mit mondanak, a kezem csak megszokásból jegyzetelt, de agyilag nem voltam a toppon. Mikor vége lett, elsőként hagytam el a termet, és rohantam megkeresni Leát, ami a nagy tömegben nem ment könnyen. De mivel ismertem a tesómat ezért rögtön a Red Bull boxához mentem ahol meg is találtam a testvéremet. Éppen az egyik szerelővel beszélgetett.

-          Lea! Hát itt vagy! Aggódtam! – szóltam neki, és integettem, hogy jöjjön, mert kezdődik az autogramosztás.

-          Viszlát! – köszönt el mosolyogva angolul a szerelőtől, aki visszaintett neki, és ment dolgozni.

-          Hogy tudtál beszélgetni vele? – kérdeztem kíváncsian Leát amint odaért hozzám.

-          Nagyon kedves volt, odamentem a boxhoz nézelődni, és fotózni, ő meg felajánlotta, hogy lefotóz a boksz előtt. – mosolygott, majd megmutatta a képeket.

-          Akkor örülsz mi?

-          Nagyon.

-          Na, gyere, tolakodjunk előre, hogy kapjál autogramot is. – javasoltam, mielőtt még elrepült volna

-          Oké! – derült fel még jobban az arca

Tolakodásban mindketten profik voltunk, így nagyon hamar előre jutottunk. Ekkor szétváltunk. Lea Sebhez ment, mert személyesen is látni akarta,(igaz én is, de én láthatom az interjúknál) így én mentem Markhoz. Az összes csapatnál ezt csináltuk, így viszonylag hamar végeztünk, és Lea is kapott minden versenyzőtől autogramot. Mikor valahogy hazakeveredtünk, Lea boldogan kipakolta az összes kártyát, amit szerzett, lefényképezte őket és már rakta is fel Instagramra. Csak hogy örüljön, nem szokásom, de én is felraktam az egyik ma készült közös képünket. Nagyon boldogan, de még mindig azzal a fura érzéssel aludtam el.